A tulajdonhoz való jogot sérthetik az adótörvények

2010.11.08. 16:25
Úgy sikerült finomítani az alkotmánybírósági jogköröket megnyirbáló javaslaton, hogy az AB továbbra se dönthessen a magánnyugdíj-járulékok elvonásáról vagy a különadókról. A nehezen megszületett módosítást csak a kormánypártok támogatták az alkotmányügyi bizottságban, de ez elég volt.

Nem az összes, csak bizonyos alapjogok sérelme esetén lesz joga az Alkotmánybíróságnak a költségvetésről, az adókról és a járulékokról szóló törvények vizsgálatára az alkotmányügyi bizottságban elfogadott módosító javaslat szerint. Lázár János eredetileg minden olyan törvényt kivont volna az alkotmánybírósági kontroll alól, amelyekben népszavazást sem lehet tartani. Bár most ezt a paragrafust kihúzták, a korlátozás továbbra is fennáll.

Az új javaslat alapján az Alkotmánybíróság abban az esetben vizsgálhatja az adótörvényeket, ha az az alapjogok közül sérti az élethez, az emberi méltósághoz, a személyes adatok védelméhez való jogot, illetve a gondolati, lelkiismereti és vallásszabadságot. Kimaradt tehát az alapjogok közül a tulajdonhoz való jog, tehát az Alkotmánybíróság a javaslat elfogadása esetén nem vizsgálhatná a magánnyugdíj-pénztári járulékok elvonásáról szóló törvény alkotmányosságát.

A javaslat így átvágta azt a gordiuszi csomót, hogy egy, a tulajdonhoz való jogot feltételezhetően sértő jogszabályt hogyan lehetne kivonni az alkotmánybírósági kontroll alól.

Az alkotmányügyi bizottságban a csak a kormánytöbbség által támogatott, de így is gond nélkül elfogadott módosító javaslat módosítaná az alkotmány 70/I paragrafusát, melynek (2) bekezdése szerint a különadót az adóévet megelőző ötödi adóévtől kezdődően lehetne kivetni. Ezzel megoldják a visszaható hatályú törvényalkotás tilalmát is, hiszen az alkotmányban teremtenek lehetőséget a visszaható hatályú törvényalkotásra.

Az alkotmányügyi bizottság ülésén Lázár János indoklása során megemlítette, hogy a jogszabály ebben a formájában már rá is vonatkozni fog, 2006-os és 2010-es szabadságmegváltása után lesz kénytelen márciusig befizetni a 98 százalékos különadót. Mindezt arra a szocialista felvetésre felelte, hogy az ötéves időkorlát nyilvánvalóan csak a szocialista politikusokat sújtja. Répássy Róbert, az igazságügyi minisztérium államtitkára ehhez még annyit tett hozzá, hogy az adójogszabályokban ötéves elévülési idő van, tehát régebbi időszakról adatok sem állnak rendelkezésre.