Orbán, Sarkozy és a vadonatúj világrend

Orbán Viktor pénteken, a Máért találkozón világpolitikai elemzéssel támasztotta alá, hogy kormánya miért hoz furcsának tűnő döntéseket. Gondolatmenetének leegyszerűsített lényege a következő: A 2008-ban kezdődött gazdasági világválság nem valamilyen baleset, hanem a kapitalizmus bukása. A kapitalizmus igazságtalanná és fenntarthatatlanná vált, mert a munka és a termelés helyett a spekuláció mozgatta. Ezért újra kell írni a szabályokat, új világrendet kell építeni. Ehhez erősebb állami befolyás kell a gazdaságban, mert világossá vált, hogy a szabad piac erejébe vetett hit tévút.

A globalizáció hatására a nyugati civilizáció elvesztette vezető szerepét. Keleten – Orbán Oroszországot, Indiát és elsősorban Kínát érti ide –, ahol az állam erősen kontrollálja a gazdaságot, ezt ki is használták, és ma már nem lehet egyetlen gazdasági-hatalmi központról beszélni, a Nyugatnak vetélytársai lettek. Ezért a jövőben érvényesülni akaróknak  – félretéve az ideológiai, vallási és egyéb fenntartásokat – muszáj pragmatikus alapon gazdasági szövetséget kötniük a Kelettel is.

Ezek a gondolatok 2008 ősze óta fontos érvei a világ fejlődéséről szóló vitáknak, amelyeket a politikusok nyilvános szerepléseikkor egyszerűsítve, általában egy aktuális érveléshez használva hoznak elő. Orbán álláspontja a hatalmon lévő jelentős politikusok közül Nicolas Sarkozy francia államfőjéhez hasonlít leginkább.

Figyel a latin vezetőkre

Orbán Viktorra láthatóan komoly hatással van Nicolas Sarkozy érvelése. Első kormányzása idején inkább Silvio Berlusconi olasz miniszterelnökre figyelt feltűnően. A Fidesz annak idején felhasználta Berlusconi „Szerződés a polgárokkal” kampánymotívumát 2002-ben, amikor a párt ígéreteit a szimpatizánsok és a Fidesz politikusai nagy táblákon egymás mellett írták alá országszerte. (Az ötletet egyébként eredetileg Newt Gingrich amerikai republikánus politikus találta ki a 90-es évek első felében.) 2002-ben szintén Berlusconi „Forza Italia” köszöntését vette át Orbán, amikor először használta a „Hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok!” búcsúformulát.

Orbán mostani, Sarkozyt idéző mondatai azonban minőségileg más mintaátvételt jelentenek. Ezúttal nem konkrét kampánytrükkök, hanem egy érvrendszer átvételéről van szó. Amely érvrendszert egyébként aktuális intézkedések melletti kampányhoz is remekül lehet használni.

A kapitalizmus romlásáról

Orbán az elmúlt években sokszor beszélt a nyugati kapitalizmus válságáról, a „pénzkapitalizmus” morális bukásáról. Érvei – sokszor mondatainak felépítése – is Sarkozy beszédeit idézik.

„Újra kell terveznünk a kapitalizmust, hogy visszaállítsuk morális dimenzióját, konzisztenciáját. A szabad piac mindenek fölé helyezése a demokráciát gyengíti” – mondta Nicolas Sarkozy a davosi világgazdasági fórumon idén januárban. „A következő országvezetésnek azt is meg kell értenie, hogy az a politika, amely érinthetetlenséget és szabályozatlanságot ad a pénzkapitalizmusnak, valójában a demokráciát is megrendíti” – mondta Orbán Viktor éppen egy hónappal később, februári országértékelő beszédében. Orbán egyébként részt vett a davosi fórumon, élőben hallgathatta a francia államfő mondatait.

„Azzal a ténnyel kell ismét a nyugati világnak szembesülnie, hogy a sikeres kapitalizmushoz, ehhez a sikeres nyugat-európai társadalmi rendszerhez nem csupán szabad és hatékony piacra van szükség, hanem morális alapok is kellenek” – ezt Orbán idén júliusban, Bálványoson mondta.

2009 januárjában Párizsban nemzetközi konferenciát tartottak Új világ, új kapitalizmus címmel. Ezen többek között Angela Merkel német kancellár és Tony Blair volt brit miniszterelnök is részt vett. A nyitó előadást Sarkozy tartotta, és többek között kijelentette: „A globalizáció versenyt és bőséget ígért, ám nélkülözést, a profit dicsőítését, spekulációt és dömpingárut hozott. (...) A spekuláción alapuló pénzkapitalizmus immorális rendszer, ami kiforgatja a kapitalizmus logikáját. Olyan rendszer, ahol a pénzt csak a pénz érdekli, viszont a munka, a termelés, a vállalkozó szellem leértékelődik.”

Ezek a mondatok visszaköszöntek Orbán Viktor június 8-ai parlamenti beszédében, a bankadó bejelentésekor: „A spekulatív kapitalizmus egyik világméretű rombolása éppen az, hogy a vállalkozások és munkahelyek tömeges megszűnését idézi elő a világban és hazánkban egyaránt. Ezért az új magyar gazdasági rendszernek is arra az alapelvre kell épülnie, amely a spekuláció helyébe a termelést, vagyis a munkát és az értékteremtést állítja.”

Az említett konferenciáról való Sarkozy következő gondolata is: „A pénzügyi kapitalizmus krízise után vissza kell állítani az egyensúlyt az állam és a piac között. A mostani válság bebizonyította, hogy vége az impotens állam illúziójának.” Orbán ezt a gondolatot is visszhangozta a Széll Kálmán Alapítványnál idén októberben elmondott beszédében: „Felértékelődik az állam szerepe, és leértékelődik a liberális utópia, az államot felváltó piaci önszabályozásról szóló legenda.”

Egyet mondanak, de másra használják

Az érvelés a két politikusnál rendkívül hasonló, azonban más célokat indokolnak velük. Sarkozy a kapitalizmuskritikát eddig jórészt arra használta, hogy (német támogatással) új nemzetközi szabályok bevezetésére vegye rá a világot. Felmerült, hogy a kormányok az ENSZ, a WTO vagy egy új szervezet keretében sokkal rövidebb pórázon fogják a pénzpiaci szereplőket.

A nagy német–francia terv világméretű megvalósítása azonban eddig elmaradt. Leginkább az USA és Nagy-Britannia ellenállása miatt. Az angolszász nagyhatalmak ugyanis nem fundamentális hibát látnak a kapitalista rendszerben. Inkább mentőcsomagokban, a gazdaság felpörgetésében látják a megoldást a sokkal erősebb szabályozás helyett. A németek és a franciák ezért most kisebb léptékben, az EU-n belül igyekeznek hatékonyabb állami ellenőrzés alá vonni a pénzügyi szférát.

Az állami szerepvállalás szükségességében nincs vita a nyugati nagyhatalmak között, de a megújulás morális alapon történő, új szabályokban testet öltő követelése csak Sarkozy érvelésében olyan egyértelmű, mint Orbán Viktornál. A nyugati rendszer csődjéről az USA-ban a demokraták sem beszélnek, és a legutóbbi kongresszusi választásokon győztes republikánusok az eddigi állami beavatkozásokat (lényegében pénzosztást és ideiglenes államosítást) is erős túlzásnak vélik.

Orbán az érvrendszert hazai pályán a különadókat – és az ezekhez nélkülözhetetlen, Alkotmánybíróságot érintő jogkörelvonásokat – indokolja vele. A furcsának tűnő új szabályok itthon nem elsősorban fokozott ellenőrzést jelentenek, hanem ideológiai hátteret biztosítanak a költségvetési lyukak ideiglenes és szokatlan befoltozásához.

Keleti fordulat

A Máérten Orbán Viktor a korábbiaknál hangsúlyosabban beszélt egy, a nyugati válsággal összefüggő témáról: a keleti kapcsolatok fejlesztéséről. „Nyugati zászló alatt hajózunk, de a világgazdaságban keleti szél fúj ” – mondta, és jelezte, hogy a világ vezetői már nem ideológiai, hanem pragmatikus szempontok szerint kötnek szövetségeket.

Már most verseny van az EU tagállamai között a feltörekvő térségek felé nyitásban, mondta Orbán. Kifejtette, hogy a jövőben átalakulnak a külpolitikai kapcsolatok, és elsősorban a gazdasági, pragmatikus szempontok lesznek fontosak. Az ideológiai, civilizációs, vallási vagy katonai szempontok viszont háttérbe szorulnak.

Ezt már Bálványoson is szóba hozta: „Tehát arra kell készülnünk, hogy a mi, mondjuk úgy, hogy keresztény gyökerű civilizációnk a világ nemzeti össztermékének kevesebb mint felét fogja előállítani a következő egy-két évtizedben, és mások meg fognak bennünket előzni. Ezért Európának átgondolt lépéseket kell tennie a lesüllyedés ellen. Ez látszólag csak ilyen gazdasági kérdésnek tűnik, de én még nem láttam olyan átrendeződést a világtörténelemben, olvasni sem olvastam olyanról, ahol a világméretű gazdasági erőviszonyok ilyen méretű megváltozását ne követte volna politikai és katonapolitikai átrendeződése is a világnak.”

Elsősorban Kína megerősödése nagyon látványos, és idén tényleg feltűnő verseny kezdődött az európai államok között a kínai kapcsolatokért. A világ második legnagyobb gazdaságává erősödött Kínát is egyre jobban érdekli Európa.

Sarkozy már nyitott egy nagyot

Sarkozy 2008-ban a kínai kormány tiltakozása ellenére fogadta a dalai lámát, 2008 tavaszán, a tibeti tüntetések leverésekor pedig ő vetette fel elsőként a világ nagyhatalmainak vezetői közül, hogy bojkottálni kellene a pekingi olimpia nyitóünnepségét (augusztusra megenyhült, és ott volt a rendezvényen.)

Ehhez képest idén november 2-án személyesen fogadta Hu Csin-tao kínai elnököt a párizsi repülőtéren, ami nagyon ritka megtiszteltetés, Sarkozy nem szokott kimenni a reptérre kollégáiért. Utána katonai parádé volt, és együtt hajtottak végig a felzászlózott Champs-Élysées sugárúton. A diadalív alatt a kínai sajtószabadságért tüntető maroknyi aktivistát a francia rendőrség elvezette.

A háromnapos találkozó (amibe belefért egy nizzai kiruccanás is) gazdasági szempontból gyümölcsöző volt. Számos kereskedelmi megállapodást kötöttek, Kína többek között tizenhatmilliárd euróért vásárol uránt és technológiát Franciaországtól, ezenfelül százkét Airbus repülőt is megrendeltek.

Európa versenyben

Egy héttel a kínai vezetők franciaországi útja után a brit miniszterelnök négy miniszterével és több mint negyven brit óriáscég vezetőjével Pekingbe indult. A pragmatikus kapcsolatok nevében Görögország és Portugália is fontos megállapodásokat kötött Kínával. A rendkívül eladósodott két mediterrán országnak a kínai kormány mentőövet ígért, vagyis azt, hogy bevásárolnak a senkinek sem kellő állampapírjaikból.

Orbán ebbe beletrafált

Egyértelmű, hogy Európa ráharapott idén a kínai pénzre. A szufficites kínai külkereskedelemből felhalmozott tőke, az idén is tíz százalékkal bővülő gazdaság vonzó lett az EU tagállamainak. Az 1989-es Tienanmen téri vérengzés után ideiglenesen elszigetelt és még 2008-ban is élesen kritizált ázsiai nagyhatalomnak az európai vezetők sorra igyekeznek a kedvében járni.

Orbán október végi kínai látogatása jól illeszkedik ebbe az új európai trendbe. Az európai vezetők tényleg egyre lazábban veszik az ideológiai harcot, a pragmatizmus legyőzte a diktatúrával szembeni berzenkedést, és ez a változás éppen Sarkozynél a leglátványosabb.