Bence
18 °C
32 °C
Index - In English In English Eng

Kilenc évre választhatnak új legfőbb ügyészt

2010.11.16. 16:59
Kilenc évre választhatnak a jövőben legfőbb ügyészt, aki mandátuma lejárta után is hivatalban maradhat, ha nem tudnak újat választani helyette. Ez egy múlt heti alkotmánymódosítás után könnyebben előfordulhat: most már kétharmados támogatottság kell a poszt elnyeréséhez. A jelenlegi legfőbb ügyész, Kovács Tamás mandátuma december 13-án jár le, mert betölti 70. életévét.

A kormánypárti frakciók, illetve Ivády Gábor és Molnár Oszkár független képviselők szavazataival, valamennyi ellenzéki párt tiltakozása mellett elfogadták az ügyészségi szolgálati törvény Navracsics Tibor igazságügyi miniszter által kezdeményezett módosítását.

Az új szabályozás legfontosabb eleme, hogy a legfőbb ügyészt a jövőben kilenc évre választja az Országgyűlés a köztársasági elnök javaslatára. A kormány indoklása szerint a hosszabb mandátum a nagyobb függetlenség biztosítéka. Ugyanezzel érveltek a médiafőhatóság elnökének kilencéves mandátuma mellett is. Fontos változás, hogy a legfőbb ügyész mandátuma lejártával az új legfőbb ügyész kinevezéséig hivatalában marad, biztosítva ezzel a feladat folyamatos ellátását. A kormány indoklása szerint az ügyészségi munka folyamatossága "elengedhetetlen".

Ez, együtt az alkotmány november 8-i módosításával, amely alapján a legfőbb ügyészt a jövőben a képviselők kétharmadának szavazatával lehet megválasztani, könnyű lehetőséget teremt az obstrukcióra, amennyiben később az éppen aktuális kormánynak nem lesz kétharmados támogatottsága a parlamentben.

A korrekció egyben azt is jelenti, hogy a 70. életévét december 13-án betöltő Kovács Tamás hivatalban maradhat, ha addig nem sikerül megtalálni utódját.