Újabb bűncselekménnyel gyanúsították meg Benedek Fülöpöt

2010.12.02. 20:53
Az MTV híradója szerint a novemberben őrizetbe vett egykori földművelésügyi és vidékfejlesztési szakállamtitkárt az ügyészség most már azzal is gyanúsítja, hogy 4,5 millió forintos kárt okozott minisztériumi rendezvények többletköltségeinek engedélyezésével.

A Budapesti Nyomozó Ügyészség újabb bűncselekménnyel gyanúsította meg Benedek Fülöpöt, a földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztérium (FVM) egykori szakállamtitkárát, értesült a Magyar Televízió híradója.

Skoda Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője az MTV-nek azt mondta, a volt szakállamtitkár a gyanú szerint 2005-2008 között úgy engedélyezte egyes minisztériumi rendezvények többletköltségének kifizetését, hogy átlépte az általa is ismert kereteket, és ezzel 4,5 milliós kárt okozott. A Híradó információi szerint az ügyészség kezdeményezni fogja, hogy a vasárnap lejáró előzetes letartóztatást a bíróság két hónappal hosszabbítsa meg.

Benedek Fülöpöt november 4-én vették őrizetbe. A Fővárosi Főügyészség sajtóirodája akkor azt közölte, hogy jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel és magánokirat-hamisítással gyanúsítják.

Az akkori ügyészségi közleményből akkor az derült ki, hogy Benedek Fülöp a gyanú szerint 2005 és 2007 között jogosulatlanul szervezett meg különböző protokoll vadászatokat, illetve 2006-ban a Nemzeti Földalapkezelő Szervezettel fizettette ki a saját céljaira megrendelt facsemetéket, ehhez pedig fiktív tanácsadói szerződéseket kötött. Azzal gyanúsították, hogy így vagyonkezelői kötelezettségét szándékosan megszegve - részben felbujtóként (a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. földügyekért felelős vezérigazgató-helyetteseként) - több mint 30 millió forint kárt okozott a Nemzeti Földalapkezelő Szervezetnek. Benedek Fülöp kihallgatásán vallomást tett, de tagadta, hogy bűncselekményt követett volna el.

A volt szakállamtitkárnak nem ez az első ügye: tavaly decemberben első fokon, nem jogerősen másfél év, három évre felfüggesztett börtönbüntetésre és 3 millió forint pénzbüntetésre ítélte a bíróság. A végzés szerint nyomást gyakorolt földhivatali vezetőkre, hogy minősítsenek át egy pákozdi állami földterületet, hogy azután el lehessen adni. Az első fokú ítélet kimondása után Benedek Fülöp bejelentette távozását a vagyonkezelőtől.