Polt Pétert megválasztották legfőbb ügyésznek

2010.12.06. 20:37
A képviselők a titkos szavazáson 271 igen és 91 nem ellenében választották meg Polt Pétert, aki 2000 és 2006 között egyszer már betöltötte a ezt a tisztséget.

Polt Péter Kovács Tamást követi a poszton, akinek mandátuma 70. életévének betöltésével december 13-án jár le.

Egy friss törvénymódosítás alapján a parlament már nem hat, hanem kilenc évre választja a legfőbb ügyészt.

Schmitt Pál államfő tíz napja levelében javasolta Kövér László házelnöknek, hogy "az Országgyűlés Dr. Polt Péter legfőbb ügyészségi főosztályvezető ügyészt válassza meg a Magyar Köztársaság legfőbb ügyészének".

Polt Péter 1994-ben a Fidesz jelöltjeként indult az országgyűlési választásokon, de nem szerzett mandátumot. Egy év múlva kilépett a pártból, miután Gönczöl Katalin mellett az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettesévé választották.

Tíz év szolgálat után 2000-ben váratlanul lemondott posztjáról Györgyi Kálmán legfőbb ügyész, pedig még két éve lett volna mandátuma kitöltéséig. A legfőbb ügyész nem indokolta lépését. Az MDF akkor Heidrich Gábort, a Csongrád Megyei Bíróság elnökét javasolta a posztra, a Fidesz pedig Polt Pétert.

Megszűnik a 13. havi

Megszűnik a közjogi méltóságok 13. havi juttatása, miután az Országgyűlés egy nap alatt megvitatta és elfogadta Lázár János vonatkozó javaslatát. A Fidesz frakcióvezetőjének - házszabálytól eltéréssel tárgyalt - indítványát ellenszavazat nélkül hagyták jóvá el a képviselők. Igennel szavazott 322 képviselő, a szocialista Ipkovich György és Szilágyi László (LMP) tartózkodott.

A köztársasági elnök, a miniszterelnök, az Országgyűlés elnöke, az Alkotmánybíróság elnöke és a Legfelsőbb Bíróság elnöke tiszteletdíjáról és juttatásairól szóló törvény módosítását Lázár János azzal indokolta, hogy a közszférában foglalkoztatottakat - a közjogi méltóságokéhoz hasonló - 13. havi juttatás nem illeti meg.