Kenőpénz kalauznak, rendőrnek, ügyintézőnek

„Kaptok tíz misit jelöletlen húszezresekben, ha nem közöltök le korrupció témájú cikket. Magyarországon nincs korrupció, vili? Átadás 10-én éjfélkor a szerkesztőség előtt. Egyedül gyertek mind. Kettőt kerepelek Rogán Antal hangján, ez lesz a jel” – írta Kamugéza nevű kedves olvasónk arra a felhívásunkra, amelyben azt kértük, írják meg korrupciós élményeiket. A korrupcióról általában jogszabályok, felmérések, becslések és indexek formájában szoktunk beszélni, pedig az egész gyökere valahol abban az egyszerű a szituációban van, amikor a gyomrunk berándul, és rádöbbennünk, hogy jé, itt minket most arra kérnek korrupt emberek, hogy legyünk szívesek korrumpálni őket.

Vajon van-e különbség abban, amikor bizonyos előnyökért diplomatatáskányi, nokiás doboznyi összeget adunk át egy öltönyös, nagydarab embernek, vagy amikor  pár száz forinttal rávesszük a buszsofőrt, a kalauzt, a rendőrt, hogy ne azt tegye, ami a munkája. Szerintünk nincs. A hozzánk érkezett több száz levél ezt igazolja. Lássuk hát a korrupció hátsó udvarát. Igen, lesznek rendőrös és kalauzos sztorik is, de mivel ilyen szinte mindenkivel megesett, nézzük előbb valami mást.

A tudás hatalom

Egyik neve elhallgatását kérő olvasónk egy nyelvvizsgaközpont vezetője. Gyakran megy keresztül ilyen beszélgetéseken:

– Mennyi a nyelvvizsga? Tudod, úgy...
– 20 100 forint, sárga csekk.
– De nem, tudod, hogy biztosra sikerüljön... 
– Remek tanfolyamaink vannak, teljesen kezdő szinttől, intenzitás függvényében egy-két év alatt megvan, 200-250 ezer forint.
– Nem érted. Nekem nincs időm tanulni, de nagyon kell a papír. Mennyi?

Itt szoktam két választ adni:
– Két-három év közokirattal való visszaélésért.
– Én egy aljas és megvesztegethető ember vagyok, csak az a baj, hogy te nem tudsz megfizetni...

A határozottabbak 200-350 ezer forintos ajánlatokat tesznek, de voltak már tárgyi ajánlatok is: egy teljes disznó vágása, festmény, illetve egymillió forintos keret utazásra és szállodára, de nagyon fontos, hogy áfás számlát utólag kellett volna vinnem.

Jakab a kilencvenes évek elején a korrupció igazán magas szintű formájával találkozott. Ezt a  kifinomult módszert később a politika is magas szinten művelte tanulmányírás formájában. Jakab egy általános iskolában tanított, amikor fogadóórán az egyik szülő megszólította:

– Tanár úr, látom, hogy a gyerek a bukás szélén áll. Szeretném mindenképpen megoldani ezt a problémát. Az lenne a legjobb, ha a tanár úr elvállalná magántanítványként a gyereket. Mondja meg, mennyit kér óradíjnak, az összeg nem számít.
– Ne haragudjon, de teljesen elfogadhatatlan lenne, ha magánórát tartanék egy iskolai tanítványomnak.
– Attól tartok, félreértett. Nem kellene megtartania az órákat.

A most következő történetet nem tudjuk hova tenni. Legyen elég annyi, hogy egy kórházban játszódik. Hajnalka története:

Nagymamám élete végéig népviseletben járt (sok szoknya, kötény, kendő), ezért rendszeresen nézték koldusnak, hajléktalannak, románnak, illetve egyszer Szentendrén filmstatisztának, de az egy másik történet. A nagyi ezenfelül a hazai hálapénzrendszer megrendíthetetlen pillére volt, szilárd meggyőződése szerint aki nem fizetett hálapénzt, az megváltotta a jegyét a kriptába. Zöldhályogműtétje után éppen ezért még bekötött szemekkel végigtapogatta a kórterem falát, míg el nem jutott főorvos asszonyig, és megpróbált neki átadni egy borítékot.

Szerencsétlen doktornő köpni-nyelni nem tudott, és próbálta visszautasítani. Nagymama ezt személyes inzultusnak vette (továbbá meg volt róla győződve, hogy ez egyúttal azt jelenti, hogy esete reménytelen, és egy rohadt hályog miatt fog a sírba kerülni), és percekig kergette, a doktornő meg kétségbeesetten menekült a habzó szájú (amúgy momentán teljesen látásképtelen) néni elől. Monty Python repülő cirkusza ehhez képest a fasorban nem volt.

Mint utóbb kiderült, a főorvos asszony soha senkitől nem fogadott el pénzt, nagymama folklorisztikus kinézete tehát nem is játszott szerepet az akcióban. Ilyen is van. A tanulság viszont az, hogy nem kizárólag az orvosok felelősek a hálapénz-mizériáért.

A hivatal

„Miért próbál lefizetni egy hivatalnokot a vállalkozó vagy netalán a magánember? Mert a hivatalnok viselkedése azt sugallja, így gyorsabban megoldódik az ön gondja” – foglalta össze a lényeget Szabolcs.

János pár éve elvesztette a tb-kártyáját. Éppen dübörgött az egészségügyi  reform, hivatalból üldözték a potyautasokat, és fennállt a veszély, hogy az orvos sem fogadja, ha nincs kártyája. Elment hát  a  tb-székházba, jó korán, hogy ne menjen el fél napja az ügyintézéssel.

Vártam a sorszámom alapján, hogy szólítanak. A legtöbb ablaknál már dolgoztak, az egyiknél még nem. Megérkezett a férfi, bekapcsolta a rádiót, halkan Queent hallgatott, számítógépezett kicsit, majd kb. öt-tíz perc után szólított. Elmondtam, mi a problémám, minden papírt odaadtam, amit kell. Egyszer csak odahajolt: Nem érdekli valamivel olcsóbban? Köpni-nyelni nem tudtam. Végül is kétezer forint volt kétezer-hatszáz helyett. Cserébe még azt is megnézte nekem, hogy a munkáltatóm rendesen fizeti-e utánam a tb-t. [...] Ekkor számoltam le azzal az illúzióval, hogy Gyurcsány rendbe fogja rakni az egészségügyet.

János élménye egy T-Home-ügyfélszolgálaton:

Ügyintéző: Akkor mondjad fel te a szolgáltatást, és a párod kösse meg újra, így nem kell visszakapcsolási díjat fizetni!
Én: Hehe, ha ez így megoldható!
Ügyintéző: Persze, és ha majd a bekötésre kerül sor, akkor hívjatok fel. (Átnyújtja egy papírfecnin a telefonszámát.)
Én:  Akkor majd veled kötjük meg a szerződést?
Ügyintéző: Igen, és majd én adom az ajánlatot! (Kacsint.)
Én: Ok. (Visszakacsint.)

J. a kilencvenes évek közepén egy állami hivatal informatikai munkatársa volt, de elinflálódó fizetése miatt át akart menni az üzleti szektorba. Sok embert ismert a különböző informatikai kiállításokról, így felhívta az egyik informatikai cég ügyvezetőjét, hogy lenne-e lehetőség alkalmazására. Az ügyvezető azt mondta, hogy foglalkoztatni nem tudja, de ha segíti őket információkkal a hivatal által kiírt pályázatokról, az így felmerülő költségeket el tudja számolni. Egy tanulmány  elkészítésében állapodtak meg, ami önmagában kimerítette a korrupció fogalmát. A pár tíz oldalas anyag nem volt elég, a ügyvezető azt mondta, az elnyert pályázat bevételének bizonyos százalékát kívánja J. díjazására fordítani. J. ezután úgy döntött, hogy inkább mindent elmond a főnökének a hivatalban.

Főnököm, miután a meglepetés legcsekélyebb jele nélkül hallgatta végig beszámolómat, és közölte, hogy természetesen minden részletet ismer ebben az ügyben, mert az adott cég ügyvezető igazgatója neki igen jó ismerőse. Az ügy ennyiben maradt.

Vállalkozók

Sajnos, csak kevés levelet kaptunk vállalkozóktól, pedig ők mesélhetnének. Zsolt rövid levele jól összefoglalja a műfaj lényegét.

Egy üzleti tárgyaláson hangzott el: Kérem, olyan ez, mint az autó. Mert ugye van a kétütemű autó, aminek a motorjában a benzinnel együtt áramlik be az olaj. Hát ugye ez köhög, zörög. Ennél sokkal jobb a négyütemű motor, ahol az olajkenés kívülről történik. És mennyivel jobban megy!

S. történetére az ügyészség figyelmét is felhívnánk:

Az egyik önkormányzat értékesítésre hirdetett meg egy ingatlant. Jó lehetőségnek tűnt, mert a vételárat nem kellett volna azonnal kifizetni, így hitelt sem kellett volna fölvenni hozzá, ezért úgy láttuk, érdemes elindulni a tenderen. Már amikor a pályázati dokumentációt fel akartuk venni az önkormányzat ügyfélszolgálatán, akkor furcsán néztek ránk, és nehezen akarták odaadni a papírokat.

Képünk illusztráció (Fotó: H. Szabó Sándor)

Máskor is találkoztunk már ilyennel. Ez azt jelenti: ez a pályázat nem neked van kiírva, és rosszul járhatsz, ha netán megnyered. A tenderbontás sem volt nyilvános, és sok gyanús momentum kísérte az egészet. Eleve nem akarták a testület elé vinni a pályázatokat, majd eredménytelennek akarták nyilvánítani az egészet, de valaki beszólhatott, mert végül behívtak minket is egyeztetésre az önkormányzathoz. Egy alpolgármesterrel beszéltem. Kiderült, hogy a három előre levajazott és kamu ajánlat mellett a mi utcáról beérkezett pályázatunk erősen bezavart a képbe.

A fickó nem kertelt, egyenesen megmondta, hogy vagy nem adjuk be a pályázatot, vagy egy bizonyos összeg fejében maradhatunk versenyben. A legjobban az lepett meg, hogy az ember nem motozott meg, nem kapcsoltatta ki a telefonom, csak így egyszerűen a szemembe mondta, hogy fizetni kell. Látszott rajta: fel sem merül benne, hogy ebből bármi baja lehet.