Nemzetközi megfigyelők érkeznek a médiatörvény miatt

2010.12.15. 08:34
Orbán Viktor európainak nevezte a készülő új médiatörvényt, ehhez képest a nemzetközi szakmai szervezetek sora tiltakozik ellene a sajtószabadság korlátozása miatt.

Orbánéval szögesen ellentétes véleményt fogalmaztak meg a napokban tekintélyes nemzetközi szakmai szervezetek. Szintén Bécsben jelentette be a Nemzetközi Sajtóintézet (IPI) és a Dél- és Kelet-európai Médiaszervezet (SEEMO), hogy tényfeltáró küldöttséget küld Magyarországra, írja a Népszabadság.

„Az IPI az utóbbi hónapokban ismételten aggodalmának adott hangot a magyar sajtószabadság romló helyzete miatt. A parlament előtt lévő törvénytervezet további bizonyítéka a sajtószabadság korlátozására irányuló kísérletnek”, közölte a szervezet. Ugyancsak kedden tette közzé országjelentését a Freedom House nemzetközi civil szervezet. E szerint a médiatörvény tervezete „a magyar kormány legújabb olyan kezdeményezése, amely fenyegetést jelent a sajtószabadságra”.

Az átalakításban leginkább érintett közszolgálati médiában feszült a helyzet. A négy közmédium üzemi tanácsainak vezetői szerdán egyeztettek a várható átszervezésekről. A tanácskozás után Kapuvári Gábor, az MTV üzemi tanácsának elnöke azt mondta, az intézmények érdek-képviseleti szervei a vezérigazgatóktól nagyon szűkmarkúan kapják az információkat. A vezérigazgatók hétfői tájékoztatása inkább a dolgozók megnyugtatását szolgálta, mint a részletes informálást. Kapuvári szerint akkor, amikor Medveczky Balázs, az MTV vezérigazgatója azt mondta, hogy nem lehet számítani tömeges elbocsátásokra, mindenki tudta, hogy „nem tömegesekre azonban igen”.