Marhaság, hogy követem Pőszét

2010.12.16. 13:56
Nyikos László és Balczó Zoltán is légből kapottnak nevezte a Nézőpont Intézet tanulmányát, amelyben név szerint említik őket, mint a Pősze Lajos utáni távozókat. Abban sem hisznek, hogy a Fidesz szalámipolitikába kezdett a Jobbik ellen.

A jobbik szélsőségesei és radikális konzervatívjai közötti törésvonalban látja Pősze Lajos kilépésének az okát a Nézőpont Intézet szerdai tanulmánya. A Fideszhez közeli intézet már-már elkisgazdásodást lát, vagyis olyan folyamatot, ami a kilencvenes évek végén, a kétezres évek elején a Torgyán József vezette párt jelentéktelenné válásához vezetett.

Nyikos László, a Jobbik vezérszónoka (Fotó: Kovács Attila)
Nyikos László, a Jobbik vezérszónoka (Fotó: Kovács Attila)

A dokumentum két jobbikos frakciótagot – Nyikos Lászlót és Balczó Zoltánt – név szerint is említ, mint olyan politikusokat, akik a szélsőséges politizálással eddig sem szimpatizáltak, és akár a távozó Pőszét is követhetik.

Marhaság és megdöbbentő

„Ez egy marhaság” – kommentálta a tanulmányt Nyikos László, aki az Orbán-kormány idején az Állami Számvevőszék elnöke volt. Nem érti, miért kellett őt az esetleges távozók közé sorolni, hiszen úgy tapasztalja, munkájával a párt- és frakcióvezetés meg van elégedve. „Ahová lehorgonyzok, ott maradok” – mondta.

Balczó Zoltán, mint mondja, megdöbbenve olvasta, hogy név szerint említették, mivel magát mindig is a radikálisok közé sorolta. „Hogy kinek milyen a habitusából adódó hangvétele, az nem törésvonal, hanem alkati különbség” – mondta. Balczó a Magyar Gárda mellett – aminek bírálata végül Pősze és a Jobbik közötti szakadáshoz vezetett – például állítása szerint mindig is kiállt. Elismerőnek tartja ugyan, hogy a szakpolitikusok között tartják számon, de legalább ennyire tartja magát pártpolitikusnak is, hiszen a Jobbiknak a 2003-as megalakulása óta tagja.

Egyik megszavazta, másik tartózkodott

Nyikost meglepte ugyan a szakítás, de a költségvetési vitában hallott, a fideszesek által nagy tapssal fogadott pár héttel ezelőtti Pősze-felszólalás óta már nem annyira csodálkozik rajta. „Tréfásan mondtam is neki: a másik oldalon is elmondhatta volna, lendületes, szép retorikai teljesítmény volt, de a kormányoldalra illett volna – mondta a volt ÁSZ-alelnök. – Sajnálom a történteket, Pősze Lajost szakmailag sokra tartom.”

A Jobbik-frakcióban titkos szavazás volt Pősze kizárásáról. Balczó Zoltán azok között volt, akik megszavazták a kizárást, hiszen, mint mondja, az elnökség tagjaként részt vett a mandátum visszaadásáról hozott egyhangú döntésben is. Nyikos viszont a tartózkodók között volt, bár tisztában van vele, hogy ez a hezitálás nem egy karakán döntés. „Szakmai teljesítménye és kapacitása miatt költségvetési, közgazdasági ügyekben gyengült a frakció” – mondta.

Balczó szerint a Jobbik nem rasszista, antiszemita párt
Balczó szerint a Jobbik nem rasszista, antiszemita párt

Szalámizik a Fidesz?

Pőszét a kizárás után adott nyilatkozatai szerint leginkább a Jobbik szélsőségessége, rasszizmusa zavarta. Nyikos, ahogy fogalmaz, nem tudja megerősíteni, hogy a Jobbik rasszista volna. Vannak ugyan emberek, mint szerinte minden pártban, akik szerencsétlen jelzőket használnak, de ezek nem általános esetek, csak az egyes ember hangulatát jellemzik. A dolgok nevén nevezése szerinte nem jelenti, hogy rasszista lenne a pártja.

Balczó szerint a Jobbik nem rasszista, antiszemita párt, amit szerinte az is bizonyít, hogy maguk között, a frakcióüléseken sem beszélnek másképp, mint a parlament plenáris ülésein.

A két politikus véleményét végül egy parlamenti képviselő által jegyzett tumblr-posztról kérdeztük: jobbikos források szerint „Pősze hetek óta Lázárral kooperált, és embereket akart kiszervezni a frakcióból”. Egyikük sem hiszi, hogy a kétharmados Fidesz–KDNP szalámizna. Nyikos azt mondta, hogy őt senki sem kereste, és az effajta csábításnak amúgy is ellen tudna állni, Balczó meg azt mondta, hogy nem olyan alkat, hogy Pősze viselkedésének megváltozása mögött hátsó indokokat keressen.