Kémtollat talált irodájában a csengeri polgármester

2010.12.23. 15:50
A koszorú, ami a lehallgató készüléket rejtette, már elődje idejében is a polgármesteri irodában volt, egyelőre nem tudni, hogy ki, mikor és milyen céllal tette bele a kamerás tollat.

Tiltott, kép és hang továbbítására alkalmas lehallgató készüléket talált december 17-én hivatali irodájában Forján Zsolt, Csenger fideszes polgármestere, tudta meg az Index.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei város első embere péntek délután íróasztalától felállva a fejével levert egy az asztal fölött lógó szalmadíszt. "A koszorú a földre esett, és így tűnt fel, hogy valami fémesen csillogó tárgy van bele rejtve" - mondta az Indexnek Forján Zsolt.

Forján Zsolt
Forján Zsolt

Mint kiderült, a toll alakú tárgy egy kamerával és mikrofonnal ellátott, működőképes lehallgató készülék volt. A polgármester azonnal értesítette a csengeri rendőrséget, akik lefoglalták a kémtollat, ami feltehetően mozgásra, vagy hangra kapcsolt be, és sugározta a jelet, akár 100 méteres hatótávolsággal.

Maga a koszorú már az előző városvezetés idején is az irodában volt, az azonban egyelőre nem világos, hogy a kémtoll milyen céllal, mikor és hogyan került bele. Forján Zsolt még csak találgatásokba sem kívánt bocsátkozni azzal kapcsolatban, hogy ki és kit akart megfigyelni az eszköz segítségével.

A kémtoll miatt a mátészalkai rendőrség kezdte meg a nyomozást, szombaton jegyzőkönyvet vettek fel, és átkutatják majd az önkormányzat épületét, hogy lehet-e még hasonló lehallgató készülék valahol elrejtve. A lefoglalt kémtollat szakértő is vizsgálja.

Forján Zsolt elődjét, Apáti Györgyöt, a korábbi független polgármestert, egyelőre nem tudtuk elérni.