A köztévé és -rádió nem sugározza a Jobbik hirdetéseit

2010.09.23. 16:04
A "cigánybűnözés" kifejezés jogsértő voltára hivatkozva mind a Magyar Televízió, mind a Magyar Rádió megtagadta a Jobbik választási hirdetésének sugárzását, közölte Dúró Dóra, a párt szóvivője.

Dúró Dóra, a Jobbik szóvivője elmondta: a Magyar Rádió arra hivatkozva utasította el hirdetésük befogadását, hogy az álláspontjuk szerint személyhez fűződő jogokat sért, és egy államalkotó kisebbség jogait, emberi méltóságát sértve alkalmas lehet az adott kisebbség elleni gyűlöletkeltésre.

A rádió álláspontját ismertetve Dúró Dóra kifejtette: a közmédium jogi érvelése alapján megtévesztő lehet a hirdetés azon - a multinacionális élelmiszerláncokkal kapcsolatos - megfogalmazása is, hogy "nincs magyar áru a polcokon", márpedig a műsorszolgáltatók felelősséggel tartoznak "a tudatosan félrevezető reklámért".

Kriminológiai fogalom

Az MTV jogi vezetője egyebek mellett azzal indokolta döntését, hogy a hirdetés ellentétes a médiatörvény azon passzusával, amely szerint a műsorszolgáltatás nem irányulhat semmilyen kisebbség, sem bármely többség nyílt vagy burkolt megsértésére, kirekesztésére, annak faji szempontokon alapuló bemutatására, elítélésére - mondta Dúró Dóra, hangsúlyozva: a párt nem etnikai értelemben, hanem kriminológiai fogalomként használja a "cigánybűnözés" kifejezést.

A Jobbik az Országos Választási Bizottsághoz fordul panasszal, mert a párt szerint a közmédiumok döntése politikai nézeteik megismertetését korlátozza. Dúró Dóra hozzátette: a testület döntésére várva eljuttatták hirdetésük egy újabb változatát a Magyar Rádióhoz és a Magyar Televízióhoz, ebben a kifogásolt szavak mellett a bankok, a "politikusbűnözők", a magyar és a multik kifejezéseket is kisípolták.

MSZP-közeli fideszes ajánlatok

A szóvivő arról is beszélt, hogy a Fidesz által támogatott önkormányzati képviselőjelöltek között több, a szocialistákhoz köthető ember van. Példaként említette Verőce független polgármesterjelöltjét, Dózsa Csaba Lászlót, a Gyurcsány-kormány helyettes államtitkárát, akit szórólapján Szűcs Lajos, a megyei közgyűlés fideszes elnöke ajánl a választók figyelmébe, valamint a Kiskunhalason a Fidesz-KDNP jelöltjeként induló Ván Barnát, "Zuschlag János barátját és egykori könyvelőjét".