Elengedték a Jobbik miskolci polgármesterjelöltjét

2010.09.27. 14:23 Módosítva: 2010.09.27. 15:12
Rabláncon vezették bírósági meghallgatására Szegedi Mártont, a Jobbik miskolci polgármesterjelöltjét, akit plakátrongálás miatt vittek be.

Szabadlábra helyzete a miskolci városi bíróság Szegedi Mártont, a Jobbik miskolci polgármesterjelöltjét, akit vasárnap vettek rongálás miatt szabálysértési őrizetbe, amiért eltávolított egy MSZP-s plakátot.

A gyorsított eljárást normál eljárásra módosították, az ügy tárgyalása október 27-én folytatódik.

Szabó József, a Borsod megyei bíróság szóvivője elmondta: a rendőrség lefoglalta a plakátot, de azt nem hozták el. Szerették volna meghallgatni a helyszínen tartózkodó két járőrt, de ők sem jöttek el, illetve becsatoltak egy mini DV-kazettát, amelyet azonban a bíróság nem tudott lejátszani, mert ilyen technikai eszköz nincs a birtokukban.

Szegedi Márton vasárnapi sajtótájékoztatóján az ellen emelt szót az Újgyőri főtér villamosmegállójában, hogy az MSZP aktivistái leragasztják pártja választási plakátjait.

A rendőrök figyelmeztették, hogy a plakát eltávolítása rongálás, a politikus ezt tudomásul vette, ennek ellenére levágta Káli Sándor hirdetését. Amikor lejött a létráról, a rendőrök igazoltatták, megmotozták, majd elvitték.

A Jobbik szerint Szegedi Mártont politikai okokból tartóztatta le a rendőrség.