Sosem volt még ilyen vonzó a polgármesterség

2010.10.01. 15:24
Hiába a rövidebb kampányidőszak, rekordot döntött a polgármesterjelöltek száma az idei választáson. Az eddigi csúcsot jelentő 1994-es 8787-nél 65-tel többen, 8852-en szedték össze az induláshoz szükséges kopogtatócédulákat. Sosem látott mélységben van viszont a képviselőjelöltek száma, amit a rövidebb kampány mellett a képviselők számának csökkenése is magyarázhat. Igaz, ez utóbbi miatt hiába indultak kevesebben, a kistelepüléseken nőtt az egy helyre jutó jelöltek száma.

Soha nem volt olyan sok polgármesterjelölt és soha nem indult olyan kevés képviselőjelölt önkormányzati választáson, mint az idein. Az Országos Választási Iroda adataiból kiderül: a 3176 polgármesteri és az egy főpolgármesteri székre összesen 8852-en pályáznak, vagyis egy településre átlagosan csaknem három jelölt jut (igaz, van csaknem ötszáz olyan község és város, ahol csak egy).

 

A polgármesteri helyekre aspirálók száma több mint négy százalékkal emelkedett a 2006-oshoz képest; vannak olyan felvetések, hogy a kistelepülési polgármesteri helyekre rástartolók miatt (a rekordot akkor is, most is 9 induló jelentette, négy éve hat ilyen hely volt, idén négy van). És nagyjából kilenc százalékkal több, mint 1998-ban volt, amikor – szintén a Fidesz által, de sokkal kisebb különbséggel megnyert tavaszi választás után – a legkevesebben indultak polgármesterválasztáson. Akkor csak 8146-an pályáztak településvezetői tisztségre, ami azt jelentette, hogy nagyjából két és fél jelölt volt egy polgármesteri székre.

Az 1998-as mélypontot 1994-ben mostanáig fennálló rekord előzte meg: a Horn-kormány hivatalba lépésének évében 8787 polgármesterjelölt  indult (az országgyűlési választásokon is abban az évben volt a legtöbb egyéni induló, ezt a csúcsot idén tavasszal nem döntötték meg, épp ellenkezőleg). Bár akkor még csak 3253 polgármesteri székért versenyeztek a jelöltek, az egy településvezetői helyre jutó indulók száma így is magasabb most (2,78 a 2,7-tel szemben).

 

A 16 évvel ezelőtti és a mostani helyzet között egyébként több hasonlóság is felfedezhető. Akkor is fölényesen nyert tavasszal a kormányra került párt, az MSZP – amely az SZDSZ-szel együtt kétharmados többségben volt –, és a kormányoldal akkor is átírta őszre az önkormányzati választás szabályait.

Igaz, az akkori változtatások – egyebek mellett az addig kétfordulós szavazási rendszer átalakítása egyfordulóssá – kevésbé voltak drasztikusak. Most ugyanis a kétharmados többséggel rendelkező kormányoldal csökkentette nemcsak a kampányidőszakot, hanem a képviselők számát és a kompenzációs listák súlyát is. Ezekkel a beavatkozásokkal a várható fölényes győzelme még fölényesebb lehet, ahogyan Török Gábor politológus fogalmazott a blogjában: "az elnyert pozíciókat tekintve akkora győzelmet fog aratni az önkormányzati választáson, amire nem csupán az 1990 utáni Magyarországon, de az 1945 utáni Nyugat-Európában sem nagyon találunk példát".

 

A rövidebb kampányidőszak és a kevesebb önkormányzati képviselőhely együttes hatása lehet az oka annak, hogy míg a polgármesterjelöltek száma minden eddigit meghalad, addig a képviselőjelöltek száma több mint húsz százalékkal alacsonyabb, mint négy éve volt. A kompenzációs listákon indulók nélkül most 50 279 jelölt van, míg 2006-ban 63 233 volt (a kompenzációs listákat azért nem vettük figyelembe, mert azokon többségében egyéni körzetben is induló jelöltek vannak). Ha pedig az eddigi rekordot jelentő 2002-es 66 519-cel vetjük össze, csaknem 25 százalékos a képviselőjelöltek számának csökkenése.

Úgy tűnhet, hogy főként a tízezer lakosúnál nagyobb városokban alkalmazott egyéni körzetek átalakítása okozza a csökkenést, hiszen az egyéni indulók száma a 2006-osnak csupán kétharmada: 12 689-cel szemben csak 8611 jelölt van az egyéni választókerületekben. Az eddigi mélypontot 1994-ben a 12 576 jelentette, amihez képest szintén nagyjából 33 százalékos a jelöltek számának csökkenése, míg az eddigi rekordnál, az 1998-as 15 330-nál mintegy 45 százalék kevesebb most az egyéni képviselőjelöltek száma.

A kislistás választáson – vagyis a tízezer fő alatti településeken, ahol mindenki ugyanabból a listából válaszja ki azt a 2-8 embert, akit az önkormányzatba delegálna – kisebb mértékű a visszaesés. Ezeken a listákon 41 668 jelölt szerepel, ami 82 százaléka a négy évvel ezelőttinek (50 544), míg az eddigi mélypontot jelentő 1998-as 47 889-től mintegy 13 százalékkal maradt el.

Az önkormányzati választási rendszer nyári átszabása nagyjából a kétharmadára csökkentette a képviselői helyeket. Négy éve a tízezer lakos alatti településeken 21 569 képviselői hely volt, a tízezer fölöttieken 2079-en szerezhettek egyéni, 1415-en kompenzációs listás mandátumot, vagyis összesen 25 063 települési képviselő volt az országban. A mostani reform a kistelepülési képviselők számát 14 614-re, az egyéni választókörzetekét 1657-re, a kompenzációs listás helyek számát 641-re csökkentette, így összesen 16 912-en kerülhetnek be az önkormányzatokba.

Települési önkormányzati képviselők száma
  Kislistás Egyéni Komp. listás Összes
2006 21 569 2079 1415 25 063
2010 14 614 1657 641 16 912
Változás, % 67,75 79,70 45,30 67,48

A változások nyomán a képviselői helyek száma a kétharmadára csökken. Mindezt a kistelepüléseken valóban a képviselői helyek egyharmadának megszüntetésével érik el. A nagyobb városokban viszont egyéni képviselők száma csak 20 százalékkal lesz kevesebb, az arányosságot szolgáló kompenzációs listáról bekerülő képviselők száma viszont lefeleződik (ugyanilyen arányban faragják le a listáról megválasztott megyegyűlési képviselők számát is: ezután 835 helyett 391-en ülnek majd a 19 megyei közgyűlésben).

Ha összevetjük a képviselők helyek számának csökkentését és a képviselőjelöltek számának csökkenését, az látszik: noha kevesebben indultak, a verseny élesebb lett. Négy éve 2,5 jelölt küzdött egy képviselői helyért, most nagyjából minden harmadik jelölt lehet győztes. A kistelepüléseken 2006-ban még csak 2,3 jelölt volt egy helyre, most már 2,8 jelölt van, ugyanakkor az egyéni körzetekben a négy évvel ezelőtti átlagosan hat induló helyett most átlagosan öten küzdenek a mandátumokért.