Vári szocialista lett a közgyűlések bombázója

2010.10.02. 12:32
Cservék Ágnes, az MSZP I. kerületi képviselőjelöltje lett az olvasók szavazatai alapján az Önkormányzatok Királynője. A második legszebb szintén egy fővárosi szocialista jelölt: Kriston Linda, a harmadik pedig Rátonyi Flóra, a Fidesz zuglói képviselőjelöltje, akinek apja 2002 és 2006 között polgármester volt Zuglóban.
Magyar zászlóval
Magyar zászlóval

Cservék Ágnes lett a legcsinosabb képviselőjelölt az Index olvasóinak szavazatai szerint: a 10-es skálán 7,58 pontot ért el. Korábbi cikkünkre több tízezren szavaztak.

A második 7,32 ponttal Kriston Linda XVI. kerületi, a harmadik pedig 7,24 ponttal Rátonyi Flóra zuglói képviselőjelölt lett.

Cservék Ágnes lapunknak elmondta, hogy bár nem ambicionálja a modellvilágot, az Index szavazáson elért eredménynek nagyon örül.

A 31 éves szocialista képviselőjelölt pécsi születésű, szociológusként végzett a Pécsi Tudományegyetem bölcsészettudományi karán. 2002 és 2006 között önkormányzati képviselő volt Pécsett. Jelenleg kapcsolatban van.

Cservék Ágnes
Cservék Ágnes

Jelenleg Budapesten él, az MSZP-n és egy civil szervezeten keresztül évek óta az I. kerületiekért dolgozik, és mint mondta, munkájának elismerése a jelöltség.

Milan zászlóval
Milan zászlóval

Realista, a választásokon egy szép második helyet vár. Hobbija a tenisz, valamint lelkes futballdrukker. Kedvenc csapata a AC Milan, több meccsén kint volt a csapatnak, ezek közül a legjobb a 2007-es athéni BL-döntő volt, amikor a Milan 2-1-re verte a Liverpoolt.

Személyes észrevétele, hogy az őszi önkormányzati választás kampányában sokkal kedvesebbek az emberek, mint a tavaszi választások előtt voltak. Sokan visszamosolyogtak rá, amikor az utcán kampányolt, szórólapot osztogatott.

Véleménye szerint a szépség nem elég a politikai sikerhez, annál több kell, kitartás, józan ész és fogékonyság az emberek problémáira.

A 2. helyezett 7,32 ponttal Kriston Linda, az MSZP XVI. kerületi képviselőjelöltje. 25 éves, öt éve él a kerületben.

Kriston Linda
Kriston Linda

Művelődésszervezésből, kommunikáció-, film- és média szakból szerzett főiskolai végzettséget. Hat évig foglalkozott gyerekekkel. Két évig ingatlanfejlesztő és -közvetítő területen is dolgozott. Jelenleg nemzetközi rendezvényszervezéssel foglalkozik.

Rátonyi Flóra
Rátonyi Flóra

Az olvasók a harmadik helyre szavazták be Rátonyi Gábor volt zuglói polgármester lányát, a 25 éves Rátonyi Flórát, aki a Fidesz színeiben indult Zuglóban. Bemutatkozása szerint nemzetközi kommunikáció szakon végzett a Budapesti Kommunikációs Főiskolán. Főiskolai évei alatt dolgozott riporterként az Echo Tv-nél, majd újságíróként a Magyar Távirati Irodánál.

Rátonyi Flóra családjától nem idegen a politizálás: apja, Rátonyi Gábor 2002 és 2006 között a zuglói önkormányzat polgármestere volt, majd 2006-tól a fővárosi közgyűlés Fidesz frakciójának a tagja.

A szavazás teljes végeredményei és a végső sorrend itt látható.