Hogyan lesz ebből több, mint forradalom?

Lassan eljön az ideje annak, hogy ne csupán a választások lehetséges eredményével foglalkozzunk, hanem jobban előretekintsünk, és azt próbáljuk firtatni, mi következhet a Fidesz valószínű – hogy biztosra vehető-e, arra lentebb kitérünk – győzelme után. Az időszerű kérdések persze kérdések maradtak, ám kutatóink és elemzőink úgy ítélik meg, nem elsőrendű fontosságú, hogy Orbán Viktor és a mögötte álló erők kétharmados vagy feles támogatottság mellett kormányozhatják-e májustól az országot. Itt szeretnénk mindenkit emlékeztetni arra, hogy a Magyar Szocialista Párt a most véget érő ciklusban vitte az ügyeket hosszú időn át úgy, hogy egyszerű többsége sem volt a t. Házban.

Ebből következően minden további nélkül állíthatjuk, ha csak kétszáz parlamenti mandátumot szed össze a Fidesz, és nem kétszázhetvenet, akkor is gond nélkül megvalósíthatja céljait. Már amennyiben ez – egészen más okok miatt – egyáltalán lehetséges. Az Orbán-tábor terveinek kivitelezését sokkal inkább a körülmények akadályozhatják, mintsem a kellő politikai támogatottság hiánya.

Katasztrófa sújtotta

Az elmúlt néhány napban különféle fórumokon megszólalt a párt emblematikus alakjainak jó része, Orbán Viktortól Pokorni Zoltánon és Kósa Lajoson át Kövér Lászlóig. És bár az elnöke arról beszélt a Fidesz születésnapján, hogy ami jöhet, az több lesz, mint forradalom – sziklákat kell elmozdítanunk a jövő útjából, katasztrófa sújtotta országot kell újjáépítenünk, mondta többek között –, a kevésbé lírai pillanatokban többen elismerték, a leendő kormány mozgástere szűk.

Kövér László, az országos választmány elnöke még csak amiatt búslakodott, hogy a hiánycél tarthatatlansága miatt az idén nem, csak jövőre kezdődhet a kilábalás – a Fidesz és szövetségesei által létrehozandó új kabinet a második félévben nem tehet majd mást, mint hogy kezeli az adósságállományt és igyekszik elkerülni a különböző ágazatokat fenyegető csődhelyzetet, vezette le a politikus –, Pokorni Zoltán alelnök viszont rádióinterjújában már azzal ijesztgette a választópolgárok csodavárásra berendezkedett részét: az új kormánynak két évre lesz szüksége, hogy eredményeket érjen el.

A leendő ellenzéki erők előszeretettel ismételgetik, hogy a Fidesznek nincs programja, de a független elemzőnek ki kell igazítania ezt a felvetést. A Fidesznek van programja, a gond az, hogy nem ismerjük részleteiben. Ebben segít az imént hivatkozott Pokorni-interjú, melyből legalább ennyi kiderül: pártja hamarosan összeállít és nyilvánosságra hoz egy listát, amelyen az új kormány első tíz legfontosabb feladata szerepel; ezek közé tartozik a kisebb parlament, az önkormányzati képviselőtestületek létszámának csökkentése, a munkahelyteremtés és a kétszintű érettségiről szóló törvény megalkotása.

El is lehet veszíteni?

Meg kell ugyanakkor állapítanunk, hogy a parlament létszámának csökkentését vagy az önkormányzati reformot hiába sorolja bárki az első feladatok közé, ezek gyors keresztülverésére gyakorlatilag nincs mód. Visszatérve mai elemzésünk kiindulópontjához: akár egyszerű, akár kétharmados többséggel lát munkához a Fidesz, a szimbolikus ügyekre megítélésünk szerint kezdetben nem lesz ideje és energiája.

Ezen a ponton kell kitérnünk még egy momentumra. Orbán Viktor minden alkalmat megragad, hogy figyelmeztesse táborát, ne lankadjanak, menjenek szavazni, és ne osszák meg ikszeiket. A pártszületésnapon azt is megjegyezte, a választásokat esetleg el is lehet veszíteni.

Intézetünk azt az eshetőséget a ma rendelkezésére álló adatok és információk tükrében teljességgel kizárja, hogy a Fideszt bármelyik másik párt megelőzheti április 11-én. Az viszont komoly dilemma, hogy Orbán Viktor azért folytat-e ilyen típusú kommunikációt, mert így szeretne kétharmadhoz jutni mégis, vagy azért, mert attól tart, a Jobbik és a többi parlamentbe jutásra esélyes párt olyan eredményt ér el, ami koalíciós kényszerhez vezethet.

Április 2-án ez utóbbi felvetés is abszurdnak tűnik, de két nüanszról nem szabad megfeledkeznünk. Az egyik, hogy kilenc nap alatt sok minden történhet, 1998-ban és 2002-ben is az utolsó pillanatokban fordult meg a széljárás. A másik, hogy a közvélemény-kutatásokban minden korábbinál több a bizonytalansági tényező.

30 százalékos Jobbik?

A Jobbik bázisa különböző okokból érdemben nem mérhető, ez az európai parlamenti választásokon bebizonyosodott, ahol arányaiban két és félszer, háromszor annyi szavazatot szereztek, amennyit a becslések alapján szerezniük kellett volna. Ha ez most is bekövetkezne, a 30 százalékot is elérhetnék, ami különös parlamenti erőviszonyok kialakulásához vezetne.

Mindazonáltal sietnünk kell leszögezni: ez idő szerint ez nem valószínű. A Jobbik tábora a párt legitimitásának fokozódásával párhuzamosan kevésbé rejtőzködő, mint egy-két évvel ezelőtt. Ezzel együtt – elnézést a kevéssé szakszerű kifejezésért – fogalmunk sincs, milyen eredményt érhet el ez a párt.

Kilenc nappal a választások előtt mi az, amit biztosan tudunk? Nincs ilyen. Mi az, amit sejtünk? 1. A Fidesz megnyeri a választásokat. 2. A Jobbik megelőzi az MSZP-t. Mi az, amit biztosan nem tudunk? 1. A Fidesznek mekkora többsége lesz, ha lesz. 2. Az LMP és az MDF átlépi-e a parlamenti küszöböt, vagy felbuknak benne.

Mivel a végső erőviszonyok kialakulásában jelentős szerepet játszanak a kisebb politikai erők az MSZP-től az LMP-ig, velük is kell foglalkoznunk.

Nők a párt mögött

Előbb azonban még vissza kell kanyarodnunk a Jobbikhoz. Támogatottságának alakulásából úgy tűnik, a kampánynak az idén nincs érdemi befolyása a pártpreferenciák alakulására. Hiába kerülnek elő újabb és újabb Jobbik-ügyek, a teljes elszámoltatás hívei nem tágítanak.

Nem zavarta őket a Király András-ügy, nem zavarja a gárdatag Müller Nikolett pornózása – igaz, a szemrevaló menyecskének le kellett dobnia az egyenruhát –, nem zavarja, hogy Morvai Krisztina a Medgyessy-kormánynak is dolgozott, és minden bizonnyal az sem fogja zavarni, hogy mi mindent művelt bizonyos Kovács Béla Moszkvában. Akármi történik, vezetőiket kételyek nélkül tisztelik. Ezt szemléletesen igazolja vissza a tény, hogy Vona Gábor elnök után államfőjelöltjük is a politikus-népszerűségi listák első felében debütált.

A szauna és a plébános

Szemben az MSZP-sekkel, akiknél csak a már nem létező SZDSZ vezetőit kedvelik kevésbé – más olvasatban: utasítják el határozottabban – a választópolgárok. A szocialisták helyzete módfelett különös, mondhatni, egyre bizarrabb. Az az abszurd helyzet állt elő, hogy szinte nem is szereplői a politikai híreknek.

Mesterházy Attila miniszterelnök-jelölt immár nem is kormányfőként, frakcióvezetőként képzeli el magát; a többiek sehol sincsenek. A héten két bulvárhírt tudtak felmutatni a szocialisták. Kis tudománytalan túlzással: szinte szerencse, hogy kigyulladt Gyurcsány Ferenc szaunája, és hogy az amúgy jelentéktelen Schwartz Béla összeveszett az iszkázi plébánossal.

Megvolt még persze az egykori ifjú titán Zuschlag János példátlanul súlyos ítéletéről szóló hír is, ám ez sem növelhette döntő mértékben az MSZP korrupciós indexét, amelynek nincs hová emelkednie. Ami még megdöbbentőbb: Bajnai Gordon önnön kormányzását értékelő beszédét úgyszólván észre sem vette a közvélemény. Sokat ezek után Kuncze Gábor coming outja és az M6-os autópálya átadása sem segíthetett.

Jaj, szegény Lajos

Hasonló a helyzet az MDF-fel. Az elmúlt hetek kínlódása után a lemorzsolódófélben lévő hívek zöme alig tört ki örömujjongásban, amikor kiderült, az OVB után a Legfelsőbb Bíróság szerint is érvényes a párt budapesti listája. Azt kell mondanunk, ez maximum az LMP esélyeit rontja, és nem az MDF-éit javítja. Dávid Ibolya pártja kiiratkozni látszik a komolyan vehető politikai formációk közül, amire az a körülmény is utal, hogy Bokros Lajos a legelutasítottabb miniszterelnök-jelöltté küzdötte le magát.

Az MDF mélyrepülése azért természetesen a Lehet Más a Politikának kedvez. Amelynek konkrétan egyetlen országos jelentőségű politikusa sincs – a legismertebb jelölt, Kukorelly Endre író-költő pomázi fórumára két ember volt kíváncsi, Schiffer András listavezető miniszterelnök-jelölti vitára hívó felszólamlására annyi sem –, mégis határozott sanszai vannak a parlamentbe kerülésre.

Ez korántsem programjának vagy teljesítményének köszönhető. Hanem annak, hogy a baloldalon és a centrumban elfogytak a hiteles és vállalható politikai erők. Ami maradt, mind roppant ellenszenvessé vált a baloldali-liberális elveket valló választók számára. Holott ők nemigen lettek sokkal kevesebben, mint amennyien négy évvel ezelőtt voltak.

Azt viszont, hogy az így támadt hihetetlenül hatalmas űrt – talán 1994-ben alakult ki utoljára ekkora – ki tölti majd be, és mikor, intézetünk nem most fogja megválaszolni. Sarlatánság lenne.