230 milliót kerestek Hagyó kedvenc ügyvédei

2010.02.01. 15:58 Módosítva: 2010.02.01. 17:05
Egy Teréz körúti ügyvédi iroda – nem olcsón osztott – jogi tanácsaira lett kíváncsi hirtelen számos fővárosi tulajdonban lévő cég azt követően, hogy Hagyó Miklósból főpolgármester-helyettes lett. A Horváth, Dóczi & Lehmann Ügyvédi Iroda többek között a BKV-val és Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt.-vel kötött nagy összegű szerződést, és az iroda szakértett 84 millióért közbeszerzés-ügyben a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt-nek is, amikor a céget 7 millióra büntették a fürdők beléptető-rendszereinek kiépítésére meghirdetett milliárdos pályázat körüli durva visszaélések miatt.

Kocsis István, BKV-vezér és Hagyó Miklós, közlekedési ügyekért felelős főpolgármester-helyettes között öt hónapja, 2009 augusztusában tört ki a háború.

Hagyó vesztett, hétfőn az MSZP ellenállása is megtört, és a politikust visszahívta egyéni és listás képviselő-jelöltségeiből.

Hagyó konzultál, aztán majd dönt

Hagyó Miklós az MTI-nek hétfőn azt mondta: az egész MSZP-nek tartozik elszámolással, de úgy etikus, ha a döntés előtt az őt delegáló és az általa vezetett alapszervezet elnökségével konzultál. Hagyó a megbeszélés után válaszolja meg a budapesti elnökség kéréseit. Hangsúlyozta: tiszta a lelkiismerete. Arra a kérdésére, mi a véleménye az atv.hu-n megjelent szombati hírről, miszerint terhelő vallomást tett rá Antal Attila korábbi BKV-vezérigazgató és Balogh Zsolt volt megbízott vezérigazgató, úgy válaszolt: sajtótalálgatásokkal nem foglalkozik, a hatóságok teszik a dolgukat.

A harc azzal kezdődött, hogy Kocsis több gyanúsnak ítélt szerződést adott át a fővárosi Fidesz-frakciónak. A csomagban voltak a Horváth, Dóczi & Lehmann Ügyvédi Iroda (HDL) BKV-s megállapodásai is, azzal a kísérő információval, hogy a Horváth Iván vezette iroda a Hagyó Miklós tulajdonában álló Wirtass Kft. jogi képviselőjeként kezdte meg fővárosi karrierjét.

A BKV-botrány kitörését követően Hagyó hosszú hónapokra háttérbe húzódott, így a céges ügyek is csak lassan értek el hozzá. Az ügyvédi iroda szerepét is csak néhány újság firtatta. A Heti Válasz kutatása szerint például Horváthék 2007 óta összesen közel 230 millió forint értékben kötöttek tanácsadói, jogi szakértői szerződéseket a fővárosi önkormányzat cégeivel. A lap szerint a BKV háromszor is megújította megállapodását a HDL-lel, és összesen 98 millió forintot fizetett ki a cégvezéreknek nyújtott tanácsadásért és az utastájékoztatás fejlesztésének jogi háttérmunkáiért. A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. 45 millióra, a BKV-DBR Metró Igazgatóság pedig 2,8 millióra szerződött az ügyvédekkel.

A jogi tanácsokkal ellátott BKV-vezérek időközben rendőrségi vizsgálat alanyai lettek, de büntetőeljárás folyik Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt.-nél is, ahol 83,7 milliót áldoztak az iroda közbeszerzési ügyekkel kapcsolatos szakértelmére.

A BGyH 2008 elején hirdetett meg egy milliárdos közbeszerzést 13 gyógyfürdő beléptető rendszerének kialakítására és üzemeltetésére. A pályáztatás azonban botrányba fulladt, mert kiderült, hogy az egyik pályázó cég, a Navigator Zrt. a pályázat kiírójával íratta saját dokumentációját. A HírTv Célpont című műsora szerint a Navigator egyszerűen alkalmazásba vette azt a szakértőt, aki a BGyH felkérésre közreműködött a tender szövegezésében. A Célpont azt is állította, hogy birtokába került egy titokban készített felvétel, amely bizonyítja, hogy az egyik pályázó arról beszélt egy tárgyaláson, hogy győztesként a tender összegéből 140 millió forintot le kellene adnia „fővárosnak”.

A bukta után tavaly nyáron a második körben a Vilati Zrt. nyerte meg a tendert, de a céget a szerződéskötés utáni napokban megvette a Navigator. Az Index információi szerint lejárt ugyan az átadási határidő, de eddig nem üzemelték be a rendszert.

A nagy összegű közbeszerzés miatt a BGyH Zrt.-t csaknem hétmillió forintra büntette a Közbeszerzési Döntőbizottság, mert több ponton megsértette a közbeszerzésről szóló törvényt.

Az Index kérdésére Dóczi Tamás, az HDL egyik tulajdonosa elismerte, hogy nekik is volt feladatuk a beléptető-rendszer pályázatával, de cégük nem vett részt a döntéshozatalban, csupán az eljárás előkészítésében segédkezett.

Dóczi Tamás elzárkózott viszont attól, hogy további információkat adjon az iroda önkormányzati szerződéseiről.