A választások után sokkal aktívabb leszek

2010.04.08. 14:37
Az elmúlt nyolc évben csak ment-ment előre az ország, azért nem vettük észre, mert nem figyeltünk eléggé. Ezentúl könnyebb lesz, Gréczy Zsolt összeállította, Gyurcsány Ferenc bemutatta a Gyarapodó Magyarország 2002–2010 c. kötetet.

Távol akartuk tartani magunkat a kormánypropagandától, mondta Gyurcsány Ferenc a Gyarapodó Magyarország 2002–2010 című kötet három nappal az országgyűlési választások elé időzített bemutatóján, és ebben a szellemben folytatta. A Táncsics Mihály Alapítvány néhány napja érkezett meghívójából még nem derült ki, hogy a meglepő felütéssel operáló műnek szerzője-e Ferenc, vagy csak propagátora, azóta tisztázódott a helyzet: a kép-, kronológia- és grafikongyűjteményt az államférfi fegyverhordozója, az egykori újságíró-dalszövegíró Gréczy Zsolt állította össze.

Fotó: Barakonyi Szabolcs
Fotó: Barakonyi Szabolcs

A kötet tartalmáról pillanatokkal a megjelenés után alapos véleményt még nem mondhatunk, egyelőre annyit tudtunk meg belőle, hogy az Ezermilliárdok fejlesztésre című képgalériában két remek fotóval is szerepeltetett kőröshegyi völgyhíd "egyedülálló mérnöki munka eredménye", illetve szomorúan konstatáltuk, hogy a nyolcévnyi MSZP-kormányzás időszakában elért nagy magyar sportsikerek közül kimaradt a jégkorong-válogatott feljutása az A csoportba. Ez utóbbit kénytelenek vagyunk iszonyatos hibaként felróni.

Mint utóbbi példából is látszik, hazánk gyarapodása a szerkesztő és Ferenc szerint sem pusztán a kormány érdeme. Ahogy az exkormányfő bölcsen-lényeglátóan megfogalmazta, voltak sikerek és kudarcok, okos kormány az utóbbiakat magára vállalja, előbbieket az országnak adja. Miközben ugyanis indokolatlan és oktalan politikai háborúskodás árnyékolta be az éveket, addig az emberek többsége dolgozott.

Munkájuknak köszönhetően annyi jó dolog történt, hogy felsorolni is tereh. Azt hagyjuk is, hogy csatlakoztunk az Európai Unióhoz, sőt a schengeni határokon is belülre kerültünk. Idézzük fel a legfontosabbakat. Először az autópálya-építésekben annyit léptünk előre, mint Baross Gábor a vasútfejlesztésben. Másodszor az oktatás magasabb szintre emelésében annyit, mint Klebelsberg Kunó a két világháború között. Harmadszor gáztároló kapacitásainkat megdupláztuk, már nem kell félnünk attól, hogy az erőművekben kialszanak a tüzek, vagy attól, hogy ilyen-olyan politikai viták miatt elzárják a csapokat. Negyedszer az átlagkeresetek ötödükkel, a nyugdíjak harmadukkal nőttek nyolc év alatt.

02

Minden idők egyik legbravúrosabb újságírói kérdésére – sajnos nem mi tettük fel, hanem a felkészült konkurencia –, miszerint van-e a kötetben összegzés arról, mennyi közpénz tűnt el a két MSZP-s ciklusban, Ferenc azt válaszolta: 2002 óta mindent megtettek a korrupció vissszaszorításáért és az átláthatóság fokozásáért, de megnyugodni még nem szabad, ezen az úton tovább kell menni.

A választások után sokkal aktívabb leszek – ígérte a miniszterelnök ismét kérdésre válaszolva. Hiszen az áprilisi eredményektől függetlenül roppant fontos, hogy újjáépüljön az erős, hiteles, demokratikus baloldal. Gyurcsány Ferenc ezért fog dogozni.

A Gyarapodó Magyarország 2002–2010 tízezer példányban jelent meg, ezek többségét az MSZP megyei szervezetei és képviselői kapják. A Kossuth Kiadó két budapesti üzletében ugyanakkor civilek is vásárolhatnak belőlük, 1980 forintért, siessenek.

Nem fognak a gyanútól könnyen megszabadulni

A miniszterelnök csak az ország szebbik arcáról akart beszélni a könyvbemutatón, de a Kubatov-ügy miatt kénytelen volt módosítani a kiváló eredeti koncepción. Hogy elmondhassa, ha igaz, amit a Fidesz-pártigazgató mond a híres felvételen, akkor bűncselekmény történt, és bármi legyen a válaszások eredménye, nem fognak a gyanútól könnyen megszabadulni. A Fidesz jelenlegi politikai pozíciója bűnben fogant. Végig kell menni az úton, meg kell tudni, mi történt. Nem tarthatnak bennünket nyilván, mert az a szabadság felszámolásához vezet, ez a diktatúra gondolkodásmódja, búslakodott Gyurcsány Ferenc. Aztán arra biztatta a fideszeseket, nehogy megnyomják a delete gombot, mert ha azt teszik, sehogy sem bírják majd tisztázni magukat. Hanem mocskosak lesznek, és azok is maradnak, nem kicsit, nagyon.