Lukács
8 °C
22 °C
Index - In English In English Eng

Navracsics szuperminiszter lesz

2010.04.29. 16:35 Módosítva: 2010.04.29. 18:41
Az új kormány második embere Navracsics Tibor lesz, aki az eddigi Miniszterelnöki Hivatal, igazságügyi minisztérium és önkormányzati minisztérium hatásköreit veszi majd át, közigazgatási miniszterként. Új hivatal jön létre Miniszterelnökség néven, ezt államtitkári rangban Varga Mihály vezeti majd.

Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszterként Orbán Viktor helyettese lesz az új kormányban. Létrejön egy új intézmény, a Miniszterelnökség, ezt államtitkári rangban Varga Mihály vezeti majd. Szijjártó Péter Orbán személyes szóvivője lesz, a kormányszóvivőt Navracsics nevezheti majd ki. A többi minisztert hétfő délelőtt nevezi meg Orbán Viktor.

A most kiderült személyi döntésekről a leendő miinsizterelnök csütörtök delután tájékoztatta az újsáígrókat. Orbán Viktor azt mondta, hogy szerinte a miniszterelnök nem főnöke az embereknek, hanem egy közösség választott tagja, és ennek megfelelően másképpen viszonyul majd az emberekhez és a sajtóhoz is, mint az eddig kormányzók.

"A nemzeti együttműködés rendszerének felépítése vár a kormányára" - mondta. "Ebbe sem rangkórság, sem kormányzati dáridó nem fér bele" - tette hozzá. Orbán egy kérdésre azt válaszolta: nem tudja értelmezni a szakértői kormány fogalmát. Álláspontja szerint a miniszterek nem szakértők, hanem olyan politikusok, akik ismerik az adott szakterületet,  tudnak irányítani, dönteni, álláspontjukat a vitában megvédeni, és felelősséget vállalnak az intézkedéseikért.

Fotók: Barakonyi Szabolcs
Fotók: Barakonyi Szabolcs

Úgy tűnik, hogy a kormányzás napi feladataiban különösen fontos lesz Navracsics Tibor szerepe. Erre utal, hogy a kormány leendő tagjai az ő meghívására gyűlnek majd össze hétfőn a Parlamentben, legalábbis erre utalt Orbán Viktor.

Navracsics pozíciójának megerősítéséért az alkotmányt is módosítják. Orbán ugyanis kitért arra, hogy a mostani alkotmány szerint a miniszterek egyenlőek, nem utasíthatják egymást, ám a kétharmados parlamenti többség lehetőséget ad arra, hogy ezt megváltoztassák. Navracsicsnak így a miniszterelnök helyetteseként irányítási joga lesz a többi miniszter felé.

Orbán arról is beszélt, hogy neki az emberekkel és a sajtóval kell majd új alapokra helyeznie a kapcsolatát. Saját szóvivője lesz, és Varga Mihály vezetésével külön hivatal szerveződik köré. Mindez arra utal, hogy Orbán hangsúlyos kommunikációs szerepre készül, míg a kormányzási munka szervezését inkább Navracsicsra bízza. A kettejük közti szerepmegosztás kissé emlékeztet a jelenlegi államfő - miniszterelnök szétválasztásra, azzal a különbséggel, hogy Orbán nyilvánvalóan Navracsics fölé kerül a hierarchiában.

Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter

Navracsics Tibor nagyjából az eddigi önkormányzati, igazságügyi tárcák feladatkörét, és a megszüntetendő Miniszterelnöki Hivatal egyes hatásköreit összefoglaló tárcát vezet majd. Hozzá tartoznak majd többek között az civil-, egyház- és kisebbségügyi kérdések is. Navracsics Tibor arról beszélt, közigazgatási miniszterként hatékony, olcsó, fegyelmezett államot akar, amely a közjót szolgálja és a polgárok érdekét támogatja. Mint mondta: ahhoz, hogy Magyarország versenyképes legyen, át kell alakítani az ezt a képességet eddig gátoló közigazgatást is. Hozzétette: világos pályát akarnak felvázolni a közigazgatásban dolgozóknak, de fegyelmezett, szorgalmas és minőségi munkát várnak el.

Navracsics csak 2006 óta képviselő, ám rögtön frakcióvezetőként kezdte országgyűlési pályafutását. Nem volt azonban ismeretlen a pártban, hiszen az első Orbán-kormány idején már fontos beosztásokban dolgozott a Miniszterelnöki Hivatalban, kommunikációs területen. Elemzőként, majd elnöki kabinetfőnökként folyamatosan Orbán Viktor körül dolgozott a választás elvesztése után is. A párt 2006-os és 2010-es programjának megírását is felügyelte.

A parlament mellett az ELTE jogi karán is dolgozik, ott politológiát tanít. Nős, két gyermeke van.

Varga Mihály Miniszterelnökséget vezető államtitkár

Varga Mihály államtitkári rangban vezet majd egy új intézményt, a Miniszterelnökséget. Feladatai nagyjából a miniszterelnöki kabinetfőnökének felelhet meg, kiegészítve a Miniszterelnöki Hivatal egyes funkcióival. Mint Orbán megjegyezte: az apparátus fele akkora lesz a jelenlegi miniszterelnök környezetben dolgozóénak.

Vargának a napi ügyek intézésében, Orbán személyes programjainak szervezésében, kommunikációjában lehet kulcsszerepe. Gazdasági ügyekkel ezután csak akkor foglalkozik majd, ha a Miniszterelnökség ennek a területnek nagyobb figyelmet szentel. Az új intézmény egyik tanácsadója Szapáry György, az MNB korábbi alelnöke lesz. Szapáryra Orbán számít majd az IMF-fel folytatandó tárgyalásokon.

03

Varga kevés látványos szereplése ellenére régóta a Fidesz egyik fontos vezetője. Már alapításakor, 1988-ban belépett a pártba, és húsz éve megszakítás nélkül képviselő, 1998 óta mindig nyert egyéniben is Karcagon.

Varga pénzügyi vonalon számít a párt meghatározó emberének, 2001-2002-ben pénzügyminiszter is volt. Bár ezt a posztot Orbán most nem neki szánta, idén már többször az ő vezetésével tárgyalt fideszes delegáció az IMF Magyarországra látogató embereivel. Vargát bízta meg Orbán Viktor azzal is, hogy alakítson gazdasági tényfeltáró bizottságot, és júniusban tegyen jelentést az ország állapotáról. A bizottságba Varga külsős szakértőket alkalmaz.

Varga Mihály 2005 óta a Fidesz egyik alelnöke. Jellemzően csak gazdasági, költségvetési kérdésekben szokott megnyilvánulni, egyéb politikai vitákhoz alig szól hozzá. Az idei kampány elején nagy feltűnést keltett, hogy egy interjúban kimondta a „svéd modell” kifejezést a nyugdíjrendszerre vonatkoztatva, ami erős MSZP-s támadássorozatot hozott. Vargát ugyan megvédte a párt, de az affért követően csak az első forduló előtti kampányzárón tartott nagy nyilvánosság előtt szónoklatot. Akkor legérdekesebb gondolata arról szólt, hogy véget kell vetni annak a rossz gyakorlatnak, hogy különböző hivatalok mondvacsinált okokkal büntetik a magyar vállalkozókat.

Varga a karcagi református közösség presbitere is. A település különös súllyal képviselteti majd magát a kormányban, hiszen Fazekas Sándor polgármester a földművelésügyi tárca várományosa. Varga nős, három gyermeke van.

A többiek

Orbán Viktor már a választás előtt megnevezte külügyminiszterét, Martonyi Jánost. Információink szerint Réthelyi Miklós lesz a humán területeket összefogó tárca vezetője (kultúra, oktatás, egészségügy), Pintér Sándor lehet belügyminiszter, Matolcsy György gazdasági-pénzügyi miniszter, Fellegi Tamás fejlesztési tárcavezető, Fazekas Sándor földművelésügyi és Hende Csaba honvédelmi miniszter.

06

Hivatalosan hétfőn derül ki, hogy kik lesznek az Orbán-kormány tagjai.

Semjén Zsolt, a KDNP elnöke csütörtök reggel arról beszélt, hogy ő is kormányzati feladatot kaphat. Úgy tudjuk, hogy belőle is miniszterelnök-helyettes lehet, de inkább reprezentációs feladatok várhatnak rá, és a nemzetpolitika lesz a szakterülete. Orbán azt mondta, hogy vele együtt áll majd később a nyilvánosság elé, hogy elmondják, milyen lesz a Fidesz és a KDNP közti munkamegosztás.