Fábián, Sebestyén
-2 °C
0 °C

Bevetik-e az Orbán-nagyágyút Spaller Endre megsegítésére?

2010.04.13. 15:00 Módosítva: 2010-04-13 16:41:13
Továbbra is felvállalja az MSZP-t a párt egyetlen nyerésre álló jelöltje, Tóth József, de az adatok alapján ez a kötődés a legnagyobb visszahúzó erő a XIII. kerület polgármestere számára, aki apró pártlogókkal, és a lehető legkevesebb szocialista vezető bevonásával próbálja tartani az eredményt a második fordulóban is. A Fidesz nem döntötte még el, hogy Orbán Viktort küldje-e a párt egyetlen vesztesét, Spaller Endrét megsegíteni.

Az MSZP utolsó mentsvára Angyalföld maradt a vasárnapi országgyűlési választás első fordulója után, és ez a főváros 20-as választókerülete fosztotta meg a Fideszt a totális országos győzelemtől. (A szomszédos 19-es körzetben a szavazatszámlálás legvégén Szanyi Tibor elvesztette vezető pozícióját.) A fontos, szimbolikus csatatérré vált kerületre azonban nem vetheti rá magát egyik párt sem, nehogy rontsanak a helyzeten.

Tóth József
Tóth József

A XIII. kerület polgármestere, Tóth József vasárnap 45-36-ra legyőzte Spaller Endrét, aki így az ország egyetlen vesztes fideszes jelöltje lett.

Az Index információi szerint a Fidesz központban egyelőre nem döntöttek arról, hogy a küzdelem végkimenetelének megfordításáért bevetik-e a nagyágyút, Orbán Viktort. A pártelnököt az első forduló előtt sem szerepeltette túl sokszor a párt, valószínű, hogy a biztos győzelem tudatában ezen a második forduló előtt sem változtatnak, és nem kockáztatják, hogy csorba essen a leendő miniszterelnök renoméján azzal, hogy részt vett egy sikertelen kortes hadjáratban. A kampány első szakaszában is biztosra mentek: arra törekedtek, hogy Orbánt csak olyan körzetben léptessék fel, ahol a közvélemény-kutatások személyével kapcsolatban alacsony elutasítottságot mutattak ki.

A listás szavazási eredmények alapján Angyalföld nem tartozik a Fidesz legsikeresebb körzetei közé. Támogatottsága közel 7 százalékkal elmaradt a budapesti 46,3-es áltagtól. Hogy jön-e Orbán, Spaller Endre sem tudja. A fideszes jelölt az Indexnek azt mondta, már azt is nagy fegyverténynek tartja, hogy Angyalföldön 8 százalékra meg tudta közelíteni az MSZP-t.

Nem gondolkodnak nagygyűlésekben a Tóthék sem. A polgármester ugyanis nem sok jót várhatna attól, ha az MSZP próbálna korteskedni mellette. A XIII. kerületi önkormányzat vezetője már eddig is igyekezett a lehető legkisebbre zsugorítani a párt logóját a plakátokon, most viszont kifejezetten esélycsökkentőnek tartanák, ha a vereséget vereségre halmozó MSZP politikusai jönnének a kerületbe kampányolni.

Tóth szerint egyértelmű, hogy továbbra is felvállalják az MSZP-t, de saját helyzetüket sem akarják szánt szándékkal rontani.

Spaller Endre
Spaller Endre

A vasárnapi eredmények szerint Tóth József személyes támogatottsága az egyéni szavazásban messze megelőzte a pártét. A polgármester egyéniben 13 százalékkal jobb eredményt ért el, mint listán a párt. Ez 3500 átszavazót jelentett a 26800 XIII. kerületi voksolóból. Spaller Endrének a budapesti viszonylatban rossznak számító 39,5 százalékos fideszes listás támogatottságot sem sikerült elérnie. A Fidesz jelöltje egyéiben 36,4 százalékot kapott, így kiszámítható, hogy közel ezer fideszes más párt jelöltjét ikszelte be a szavazólapon.

A fővárosi XIII. kerületének két egyéni választókerületéről szóló indexes blogban, a Mintapolgáron részletesen nyomon követheti és kommentálhatja is a két forduló közötti fejleményeket. A Mintapolgár itt olvasható >>, a cikket itt kommentálhatja >>

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!