BKV-tarifával kampányol a Fidesz és az MSZP

2010.01.27. 19:37

A fővárosi MSZP-frakció 50 százalékkal csökkentené a BKV jegyárait; a javaslat a nyugdíjasokra, az öregségi korhatárt elérőkre és az otthonápolási díjban részesülőkre vonatkozik, jelentette be Steiner Pál frakcióvezető szerdán Budapesten. Az árcsökkentést, amely idén 400, ezután pedig évente mintegy 500 millió forintba kerülne, a fővárosi költségvetés általános tartalékából fedeznék. A kedvezményt kiterjesztenék a diákokra is.

Válaszul a február 1-től életbe lépő BKV-tarifaemelés visszavonását kezdeményezi a Fidesz csütörtökön, közölte szerdán a Fidesz fővárosi frakciója nevében György István frakcióvezető-helyettes. A közlemény szerint a frakció a november óta következetesen, minden közgyűlésen képviselt álláspontjának megfelelően a csütörtöki közgyűlési ülésen ismét javasolja és benyújtja a 2010. február 1-jétől érvénybe lépő tarifaemelésről szóló döntés visszavonását, így 2010-re a 2009. évi BKV-tarifaszint megtartását.