Elmarad az Orbán–Tarlós-találkozó

2010.09.09. 07:03
A két politikusnak eredetileg augusztus végén kellett volna találkozni, az időpont később szeptember elejére módosult. A cél Tarlós István Budapest-csomagjának megvitatása, a Népszava szerint erre már csak a választások után lesz mód.

A lap úgy tudja, hogy elmarad az eredetileg augusztus végére, majd szeptember elejére tervezett találkozó Orbán Viktor miniszterelnök és Tarlós István, a Fidesz–KDNP főpolgármester-jelöltje között.

A napilap emlékeztet arra: az egyeztetés apropója – az önkormányzati választási kampány mellett – annak a törvényjavaslat-csomagnak a megvitatása lett volna, melyet Tarlós István, illetve budapesti választási győzelme esetén egyik helyettesének kiszemelt György István közösen készítenek elő, majd nyújtanak be a parlament őszi ülésszakán.

A főpolgármester-jelölt környezetében a napilap kérdésére az elmaradó találkozó hírét nem kívánták kommentálni. A Népszava információi szerint az érdemi egyeztetésre már csak a választások után lesz alkalom a két politikus között.