Lendvai Ildikó az ATV reggeli műsorában kijelentette: senkinek sem fogja javasolni, hogy a második fordulóra visszalépjen annak javára, "akinek a pártja komcsilistát állított"; ezt arra a kérdésre válaszolta, hogy az MSZP támogatja-e a Fideszt a Jobbikkal szemben olyan módon, hogy jelölteket léptet vissza.
"Most következik még két hét hajrá, aztán négy év kemény munka"- mondta az MSZP elnöke. A második forduló várható eredményeivel kapcsolatban példaként említette a 2002-es választásokat, amikor a Fidesz több helyen is fordított a sorrenden. A pártelnök kiemelte, hogy az MSZP az a párt, amelytől elvárható, hogy biztosítsa a demokratikus kontrollt a parlamenten belül, így ők lesznek a "demokrácia őrei". (MTI)
Rovataink a Facebookon