Szigeti Péter OVB elnök a MOkkában azt mondta: ők felkészültek voltak. „Az eredendő bűn a jogalkotás szintjén keletkezett, hisz a törvény kimondja, hogy egyetlen választókörben lehet ezt megtenni. De kiderült, hogy 2-3000 embert nem lehet egy helyen leszavaztatni."Szigeti szerint nem tudták, hogy ekkora létszám lesz, ez csak délután négy óra után derült ki számunkra, mert az információáramlással is probléma volt. Ekkor döntöttek úgy, h ne csak a előtérben tartózkodók adhassák le szavazatukat, hanem az utcán várakozók is. A kampánycsendet pedig nem ők hosszabbították meg, hanem a törvény rendelkezik úgy, hogy amíg be nem fejeződik a szavazás, nincs vége a kampánycsendnek. „Kétségtelen, hogy nem ez volt az igazán optimális kezelése a helyzetnek."
Arra a kérdésre, hogy személyes felelősséget érez-e az események miatt a következőt válaszolta: „Nekem is el kell gondolkodnom, hogy lehetett volna megelőzni és elhárítani ezt, mert az OVB-nek kellett volna korrigálnia a törvényhozás és a gyakorlat között kialakult helyzetetet. Talán lehetett volna jobb lépést is választani."
Rovataink a Facebookon