Felfüggesztették egy jobbikos mentelmi jogát

2010.04.27. 16:14
Felfüggesztette László Attila Tibor (Jobbik) mentelmi jogát keddi ülésén az Országos Választási Bizottság (OVB).

László Attila Tibor a Jobbik Békés megyei területi listáján szerzett mandátumot. Mentelmi jogának felfüggesztését a Battonyai Városi Bíróság kérte az OVB-től, mert ellene feloszlatott társadalmi szervezet tevékenységében való részvétel miatt szabálysértési eljárás van folyamatban.

László Attila Tibor elmondta, hogy tavaly november végén kettős keresztet állított fel társaival Medgyesegyházán. A rendezvényt követően igazoltatták őket a rendőrök, rajta "gárdista kabát" volt. Szerinte ezért kérte mentelmi jogának felfüggesztését a bíróság.

Hozzátette: hasonló szabálysértési eljárást folytat ellene a rendőrség is, mert idén március 15-én szintén "gárdista öltözékben" koszorúzott Békéscsabán; ebben az ügyben a rendőrséggel közölte, hogy lemond mentelmi jogáról.

Az OVB határozatában emlékeztetett rá: az országgyűlési képviselők választásáról szóló törvény szerint a képviselő-választáson jelöltként igazolt személyt mentelmi jog illeti meg, amelynek felfüggesztéséről az OVB határoz.

Az OVB úgy foglalt állást, hogy László Attila Tibor mentelmi jogát felfüggeszti, mivel a szabálysértési eljárás tárgyát képező cselekményre az országgyűlési képviselők 2010. évi választását megelőzően került sor és a szabálysértési eljárás nem áll összefüggésben a választási eljárással.

Jogorvoslatnak az OVB határozata ellen nincs helye.