Forradalomnál többet, és boldog feltámadást akar Orbán

2010.03.30. 23:25
A Fidesz a párt 22. születésnapját ünnepelte a Zeneakadémián. A választást Orbán Viktor és Kövér László is az állampárttal folytatott hajdani harc folytatásaként láttatta. Orbán szerint a Fidesz még nem nyert, ezért "nagy túlerővel" kell legyőzniük a múlt erőit.

Erkel Hunyadi László-nyitányát követően az első felszólaló Balog Zoltán, a parlament emberi jogi bizottságának elnöke volt. Az opera szövegére (hibásan) utalva bejelentette, hogy hamarosan „nem dúl a cselszövő”, majd a jobb érthetőség kedvéért hozzátette, hogy inkább a „nem dúl a cselszövésre” gondol. Ezután hosszú részleteket idézett a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség alapító nyilatkozatából, mivel az szerinte ma is épp olyan aktuális, mint volt 2003-ban.

Fotó: Barakonyi Szabolcs

Balog demonstrálta, hogy dagályos semmitmondásban bármelyik fideszes politikussal felveszi a versenyt. Az emberi méltóság mindenkit megillet, nélküle elvész a szabadság, a nemzet, a család védtelenné válik.” „Szabadságra és felelősségre épüljön a nemzet.” „Az érdek soha ne legyen érték nélkül.”

A következő felszólaló Kövér László választmányi elnök, az 1-es számú fideszes párttagkönyv tulajdonosa volt. Kövér felidézte 22 évvel ezelőtti beszélgetését az egyetem párttitkárával, aki a fiatal demokratáktól nem volt különösebben megijedve, mert szerinte baj akkor lesz, ha majd megalakul az ÖDESZ is. Ezután stílusosan az öregedő demokraták nevében köszöntötte a megjelenteket.

Felidézte a generációk életét és jövőjét tönkretevő pártállam borzalmait és a rendszerváltás nehézségeit, majd csalódottan bejelentette, hogy a rendszerváltás hajnalán nem ilyen jövőt gondoltak el. Az elmúlt nyolc évet Kövér a kommunizmussal így megteremtett folytatólagosság jegyében szintén apokaliptikus korszakként jellemezte, ahol a fiataloktól elvették a jövőt, az államot a rendszerbe szervezett korrupció működtetésére használták, terroristákat uszítottak a nemzetre, mely irracionális béketűréssel viselte a megpróbáltatásokat. „Nem ilyennek képzeltük a rendet”– szomorkodott Kövér.

IV0C3976

Történtek azért jó dolgok is, mert noha az ország messze a lehetőségei mögött maradt, a Fidesz csillaga egyre feljebb ívelt. Bejutott az első parlamentbe, talpon maradt 1994-ben, kormányzott 1998-2002 között, a fájó vereség sem törte meg, majd felépítették az ország legerősebb politikai közösségét.

Kövér szerint mára is azok maradtak az ellenfelek, akikkel szemben 1988-ban az alapítók a „pástra léptek”. Ez vagy azt jelenti, hogy a Jobbikot is kommunista utódpártnak tartja, vagy nem tekinti ellenfélnek a nemzeti radikálisokat, de egy ilyen ünnepélyes alkalmon biztos illetlenség lett volna ezt megmagyarázni. Mindenesetre az biztos, hogy a régi világot a Fidesz még nem győzte le, ami azon is látszik, hogy a leadott mandátumok számában még egy választáson sem szereztek többet a szocialistáknál.

IV0C4014

Kövér végül a Fidesz nagykorúsodásáról szóló példázattal zárta beszédét. Eszerint ahogy az ember az első gyermeke születésekor válik igazán nagykorúvá, eddig a Fidesz története is arról a generációról szólt, amelyik létrehozta. Ezután azonban már az utódokról kell hogy szóljon, a generációváltás mibenlétének kifejtése helyett azonban Kövér inkább elköszönt.

Következett az este sztárja, a 3-as számú tagkönyv birtokosa. Orbán Viktor szerint ahogy az embereknek sem szabad elfelejteniük, hogy hol születtek és hogyan, úgy a Fidesznek is hűnek kell maradnia hagyományaihoz. A párt forradalomban született: a hazugság rendje ellen lázadt, a lélek forradalmát vívta az erős és szabad Magyarország eszményéért. A helyzet pedig mára mit sem változott.

A pártelnök ezúttal romantikus elmélkedő énjével is megismertette a Zeneakadémia közönségét. „Amikor felnézünk az égre egy derült éjszakán, magától értetődő hogy egyszerre látjuk a milliónyi csillagot. Nem egyszerre keletkeztek, de nem az számít hogy melyik mikor küldte a fényt, hanem hogy ugyanaz a rendeltetésük: legyőzni a sötétséget.”

IV0C4067

Még sohasem volt akkora szükség a Fideszre mint ma – mondta Orbán. Nem álmodtak róla, mégis elérkezett az idő, amikorra Fideszé az egyetlen nagy és erős politikai közösség. "A közösségünk olyan erővé vált, és olyan helyzetben van, amely hosszú távon meghatározó szerepet tölthet be Magyarország és Közép-Európa jövőjének alakításában" – nyilatkozott a pártelnök a ciklusokon túl ívelő ambícióiról.

Orbán szerint úgy kell majd politizálniuk, hogy azzal minden magyar nyerjen, a küszöbön álló forradalomnak ne legyen vesztese. "Elkötelezettnek, erősnek és határozottnak kell lennünk, mert nagy sziklákat kell elmozdítanunk a jövő útjából. Egy katasztrófa sújtotta országot kell újjáépítenünk”. Felhívta a figyelmet, hogy az országot nehéz helyzetbe juttatók mindent el fognak követni, hogy nehezítsék a Fidesz dolgát, és hogy akadályozzák a változást. Ezért „nagy túlerőben kell lennünk, hogy egyszer legyőzhessük" az elmúlt nyolc év gondjait, a kiábrándultságot és a szocialisták visszahúzó és visszatérni akaró erőit.

A nagy túlerő kimondatlanul is a párt kétharmados győzelmét jelenti, Orbán azonban a retorika szintjén még a sima győzelmet sem látja biztosítottnak. A választás szerinte csak úgy lehet „több mint forradalom”, ha mindenki, aki változást akar, elmegy és mindkét szavazatával a Fideszre szavaz. "Üzenem mindenkinek, aki változást akar, hogy igenis, ezt a választást is el lehet veszíteni, ha az emberek nem mennek el szavazni."

IV0C4109

A tét ugyanis nagyon nagy, és az ördög nem alszik, "ismerjük őt jól", mindig újabb és újabb trükkökön töri a fejét - fűzte hozzá Orbán Viktor, aki a kormányzást bölcsen a nép szolgálata eszközének tekinti, nem önmagáért való célnak, a politikát pedig, mint megtudtuk, visszafordítaná az emberek felé.

A választás szerinte csak akkor lehet több, mint forradalom, ha mindenki a Fideszre szavaz. A húsvéti nagyhét jegyében Orbán "Feszüljünk neki a hámnak, boldog születésnapot, boldog feltámadást!” – felkiáltással adta vissza a pódiumot a Győri Filharmonikusoknak.