Hajszálra a kétharmadtól a Fidesz

2010.04.12. 02:59
Orbán Viktor alakíthat kormányt, méghozzá könnyen lehet, hogy – a magyar demokrácia történetében egyedülálló – kétharmados támogatottsággal. Az MSZP és a Jobbik különversenyét a szocialisták nyerték, de radikális jobboldali párt a rendszerváltás óta nem szerepelt ilyen jól Magyarországon, mint most a Jobbik. Bejutott az LMP, kiesett az MDF.

Elsöprő győzelmet aratott a Fidesz a 2010-es országgyűlési választások első fordulójában. A listás szavazatok 52,74 százalékát szerezték meg, a 176 egyéni körzetből 119-ben már az első fordulóban mandátumot szereztek. A maradék 57 egyéni körzetből 55-ben első helyen várja a folytatást, így két hét múlva nagy valószínűséggel meglesz a kétharmados győzelem.

Itt olvashat bővebben a kétharmados győzelem esélyéről >>>

Itt olvashat arról, hol kerülhet veszélybe a Fidesz kétharmados győzelme>>>

Itt megnézheti, mire jogosít fel az esetleges kétharmados győzelem>>>

Fotó: Huszti István

Orbán Viktor a győzelem éjszakáján azt mondta, hogy élete legnagyobb feladata előtt áll, a jövőben pedig szerénység és alázat kell céljaik elérése érdekében.

A választásokat és ezzel a kormányzati pozíciót az MSZP elveszítette. A listás szavazatok 19,30 százalékával a szocialisták a másodikak lettek, Egyéni jelöltjük csupán egy helyen, a XIII. kerületben vezet az első forduló után (Tóth József). Vasárnap este még a másik XIII. kerületi jelöltnek, Szanyi Tibornak is állt a zászló, de a 100 százalékos feldolgozottság alapján 429 szavazattal végül alul maradt a Fidesz-KDNP jelöltjével szemben.

A szocialisták választási szerepléséről elemzésünket itt olvashatják>>>

Fotó: Barakonyi Szabolcs

Lendvai Ildikó pártelnök „Kubatov-szavazókról” beszélt, akik szerinte az utolsó pillanatokban jelentek meg a szavazóköröknél (erről még lesz szó). Utalt rá, hogy az igazolással szavazók miatt sok helyben lakó nyugdíjas nem tudott szavazni, mert nem tudta kivárni a sorát.

Mesterházy Attila listavezető másra helyezte a hangsúlyt: vitára várja Orbán Viktort, valamint kemény kampányt ígért a hátralévő időre: a függő körzeteket az MSZP „fel fogja szántani” a legjobb eredményért.

A Jobbiknak nem sikerült elérnie fő célkitűzését, nem előzte meg a szocialistákat, mégis nagy választási sikert aratott a 2006-ban még a MIÉP-pel közösen 2,2 százalékot teljesítő párt. Most a listán 16,68 százalékot ért el a párt, állva maradt jelöltjeik pedig 15 helyen a második, 28 helyen a harmadik helyen várják a folytatást.

Itt olvashatják elemzésünket a párt szerepléséről>>>

Fotó: Földes András

„Sokan voltunk akik jobb eredményre számítottunk, arra, hogy megelőzzük sz MSZP-t, ez sikerülhetett is volna, ha a Fidesz és az MSZP nem folytat rágalomhadjáratot ellenünk” – mondta Vona Gábor a választás éjszakáján. Szerinte 2010. április11-e a nemzeti áttörés napjaként vonul be a történelemkönyvekbe.

Olvassák el riportunkat Vonáék ünnepléséről itt és itt>>>

Az országgyűlési választásokon most először induló LMP is a választások egyértelmű nyertese. Az európai parlamenti választáson az SZDSZ legyőzésével, 2,61 százalékkal bemutatkozó párt biztosan lépte át az 5 százalékos küszöböt, 7,43 százalékot ért el. Jelöltjeik tizenhárom helyen maradtak állva, mindenhol a harmadik helyen.

Elemzésünket az LMP-ről ide kattintva olvashatja el>>>

Fotó: Szécsi István

„Köszönjük Magyarország. Úgy tűnik, hogy a csoda bekövetkezett. Az LMP történelmet ír. Nemcsak bekerültünk a parlamentbe az ország legnagyobb pártjaként, de felülmúltuk azokat az információkat, amit a közvélemény-kutatók ígértek" – mondta Schiffer András, a párt listavezetője.

A választás nagy vesztese az MDF, amely az országos listát állító pártok közül a Civil Mozgalommal (0,9 százalék) együtt nem tudott bejutni a parlamentbe. Az MDF csupán 2,65 százalékot ért el. Szereplésükről itt olvashat elemzést>>>

Fotó: Nagy Attila

Dávid Ibolya a választás után bejelentette, hogy lemond az MDF elnöki posztjáról. A pártelnök gratulált a győztesnek és elismerte a kudarcot.

A választás egy gikszer miatt is sokáig emlékezetes marad: a szavazókörök hivatalos zárása után több órával meg kellett hosszabbítani a kampánycsendet, mert a rossz szervezés miatt néhány ezer, lakóhelyétől távol szavazó polgár a sorban állás miatt nem tudta leadni szavazatát este 7 óráig.

Az OVB azonban negyedórával hét után – vagyis tizenöt perccel a kampánycsend elvi lejártát követően – jelentette be a hosszabbítást. Ezért addigra az Index – és több más portál és tévé is – közölte a közvélemény-kutatási eredményeket.

Fotó: Bakró-Nagy Ferenc

Az OVB végül ezt a rendelkezést feloldotta, és 10 óra után eredményt is hirdetett, miközben több százan még nem adták le szavazatukat.

A problémát az okozta, hogy a lakóhelytől távol, igazolással szavazás gyakorlatát egy 2007-es törvénymódosítás megváltoztatta. Az új szabályt először a 2009-es EP-választáson alkalmazták. Ennek értelmében településenként (illetve kerületenként) egy kisorsolt egyéni választókerületben egyetlen olyan szavazókört kellett a helyi vagy a fővárosban a kerületi jegyzőnek kijelölnie, ahol mindenki leadhatta a szavazatát, aki igazolással szavazott. Erre azért volt szükség, hogy minimálisra csökkentsék a szavazási turizmussal járó visszaélések lehetőségét.

Az utolsó szavazók végül bőven éjfél után kerültek a választási bizottságok színe elé, akkor, amikor már a politikusok rég elmondták a választást értékelő beszédeiket.