Húsz éve csalnak az ajánlószelvényekkel

2010.02.15. 13:22 Módosítva: 2010.02.15. 13:23
Az ajánlószelvények 1990-es bevezetése óta hamisítják, lopják és adják-veszik a cédulákat. Lassan két évtizede beszélnek arról, hogy az ajánlószelvényes rendszer visszaélésekre ad lehetőséget, rombolja a választás tisztaságát, adatvédelmi aggályokat vet fel, korlátozza az új pártok bejutását az országgyűlésbe és sokba kerül. A változás legfeljebb annyi, hogy az ajánlószelvényeket régen hamisították, ma meg inkább lopják őket. Az elmúlt 20 év története alapján döntse el, jó-e ez így.
  • Az ajánlószelvényeket az 1989-ben elfogadott választási törvény vezette be. Eszerint az országgyűlési vagy önkormányzati képviselő választásokon induló jelölteknek 750 ajánlást kell gyűjteniük a választókerületből. A rendszert azért vezették be, hogy ne induljanak tömegével önjelölt politikusok, és az indulók legalább minimális társadalmi támogatottságot bizonyítsanak.

  • Az ajánlószelvényekre 1990-ben még nem kellett ráírni a személyi számot. Emiatt az első választáson tömegesen hamisították a cédulákat.

  • Krassó György 1990-ben a Magyar Október Párt támogatására összegyűjtött ajánlószelvényeket elégette, és a hamut mutatta be a választási irodán. Ezzel tiltakozot az általa antidemokratikusnak tartott ajánlószelvényes rendszer, és a párt jelöltjeit támogatók adatainak kiszolgáltatása ellen.

  • 1994-ben kötelezővé tették a személyi szám feltüntetését a szelvényeken, ami radikálisan csökkentette a visszaélések számát.

  • A 2002-es választáson az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) választási megfigyelői is kritizálták a magyar ajánlószelvényes rendszert. Álláspontjuk szerint ez a rendszer visszaélésekre ad lehetőséget. Javaslat született a nyugati államok egy részében is alkalmazott ajánlóívek bevezetésére, ám a döntéshozók a javaslatot nem támogatták.

  • 2002-ben Péterfalvi Attila akkori adatvédelmi biztos arra hívta fel a figyelmet, hogy az ajánlószelvény adatvédelmi szempontból aggályos. Mint mondta, teljesen indokolatlan, hogy a pártok az ajánlószelvények összegyűjtésekor nagy mennyiségű személyes adatot kezeljenek.

  • A 2006-os választásokkor Bartók Tivadar, a KDNP akkori elnöke nem indulhatott egyéni jelöltként Lentiben, mert kiderült, hogy az általa leadott kopogtatócédulák hamisak. A cédulákat ellenőrző okmányiroda vezetője meglepődve tapasztalhatta, hogy az ő aláírása is Bartókot ajánlotta. Pedig biztosan emlékezett, hogy nem tett ilyet.

  • 2006-ban az Élőlánc Magyarország tiltakozott az ajánlószelvények gyűjtése ellen. Szerintük a nagy pártok pénzért gyűjtetetik a cédulákat az aktivistáikkal, és ezzel ellehetetlenítik a kis pártok indulását.

  • 2006-ban az SZDSZ azt javasolta, hogy az OVB az ajánlószelvénnyel együtt küldjön válaszborítékot is. Elképzelésük szerint a választópolgároknak az OVB-nek kellene visszaküldeniük a jelölési cédulákat. Az új rendszerben az OVB-nek csak azt kellett volna nyilvánosságra hoznia, hogy egy-egy jelölt összegyűjtötte a szükséges számú cédulát, de azt már nem, hogy szám szerint mennyit. Az SZDSZ szerint ezzel megszüntethető lett volna a túlgyűjtés is.

  • Az Országos Választási Bizottság 2007 februárjában a kampánycsend eltörlését és az ajánlószelvényes rendszer megváltoztatását javasolta. A testület szerint az ajánlószelvény nem szolgálja a választói akarat kifejezését, és sértheti a választások tisztaságát. Az OVB a szelvényeket ajánlási ívekkel vagy "kauciós megoldással" váltotta volna ki. Utóbbi megoldás - amit a kisgazdák korábban a parlamentben is szorgalmaztak - azt jelenti, hogy az indulóknak egy bizonyos összeget kellene letenniük az induláshoz, és azt egy előre meghatározott, minimális eredmény esetén visszakapnák.

  • 2009-ben a ferencvárosi időközi országgyűlési képviselői választáson nem indulhatott az MDF, a MIÉP és Magyar Szociális Zöld Párt jelöltje, miután tömegével adtak le hamis ajánlószelvényeket. Az MDF 1015 szelvénye közül 669 volt hamis, a MIÉP 781 cédulája közül 415, a Magyar Szociális Zöld Párt 1152 szelvényéből pedig mindössze 13 volt igazi.

  • A Hír Tv rejtett kamerás felvétele szerint a 2008-ban a ferencvárosi időközi országgyűlési képviselői választáson az SZDSZ kerületi elnökének és ferencvárosi kampányfőnökének kitöltetlen, de eredeti kopogtatócédulát akartak eladni. A szabad demokrata politikus a felvételen azt mondta, megvette volna őket, ha mellettük ott van az is, hogy kiknek a nevére postázták az ajánlószelvényeket. A párt szerint provokálták őket, amiről azonnal bejelentést is tettek.

  • A 2008-as ferencvárosi időközi országgyűlési képviselői választáson Novák Előd, a Jobbik által delegált választási bizottsági tag átnézte a hamisítás miatt a választásból kizárt MIÉP-jelöltre leadott  kopogtatócédulákat. Novák megkeresett több tucatnyit a cédulákon szereplők közül, és mindenkiről kiderült, hogy az igazi ajánlószelvényeiket a Fidesznek adták. Ezt Nováknak többen írásban is tanúsították.

  • Eltüntetett dokumentumokról, így többek között mintegy ötezer 2002-es kopogtatócédula másolatáról és üres ajánlószelvényekről is beszélt 2009. február 25-i tárgyalásán Zuschlag János volt MSZP-s képviselő az ellene és tizenöt társával szemben folyó perben a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon.

  • Néhány ezer ajánlószelvényt loptak el ismeretlenek 2009. májusában a Csurka István elnök által használt autóból a Magyar Igazság és Élet Pártja (MIÉP) egyik kampányrendezvényének ideje alatt.

  • A Budapesti Rendőr-főkapitányság 2009. június 9-én elrendelte a nyomozást az MCF Roma Összefogás Párt ajánlószelvényei ügyében. Az MCF Roma Összefogás Pártnak az európai parlamenti választásra leadott ajánlószelvényei között több száz hamisat találtak.

  • A 2009-es európai parlamenti választások után hét esetben indult eljárás a választás, a népszavazás és a népi kezdeményezés rendje elleni bűncselekmény miatt Borsod-Abaúj-Zemplén, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, valamint Budapesten. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szendrőn áprilisban ötszáz forint értékű étkezési utalványt adtak többeknek az ajánlószelvényekért cserébe.

  • Az EP-választás tapasztalai alapján az OVB 2009-ben ismét azt javasolta, hogy változtassák meg az ajánlószelvényes rendszert. A testület szerint a megoldás a jelölt által befizetendő kaució lenne, amit a parlamentbe való bejutás után visszakaphat, vagy ajánlóíveket bevezetése, amelyet a választópolgárnak személyesen kell kitöltenie.

  • Az MTV A szólás szabadsága című műsora 2009. október 18-án bemutatott egy rejtett kamerás felvételt, amelyen a televízió riportere 45 darab ajánlószelvényt tudott vásárolni a VIII. kerületi polgármesterválasztás előtt, darabját 1000 forintért.

  • Az LMP aktivistáinak a VIII. kerületi polgármesterválasztás előtt valaki 200 cédulát akart eladni. Az LMP feljelentést tett a rendőrségen.

  • Jóri András ombudsman 2010. január 21-én azt mondta: az ajánlószelvények napjainkban használt rendszere lényegében már 1990 óta idejétmúlt. Ha egy párt mind a 176 egyéni választókerületben össze akarja gyűjteni a 750 ajánlást, az azt jelenti, hogy több mint 132 ezer személy adatait kezeli, ami a nagy állami nyilvántartások adattartamával vetekszik. Az adtavédelmi biztos a parlamenti választások után új szisztéma megalkotását javasolta a pártoknak. Jóri szerint olyan rendszerre van szükség, amely személyes adatkezelést nem igényel, vagy amely legalább az adatkezelések számának és a kezelt adatok mennyiségének csökkentését eredményezi.

  • A 2010-es országgyűlési választásokra a 8 millió ajánlószelvény kinyomtatása 12 millió forintba került, a kézbesítés 400 millió forintba.

  • Az időközi választásokon tapasztalt visszásságok miatt az Állami Nyomda az Országos Választási Iroda megbízásából nehezebben hamisítható ajánlószelvényeket készített a 2010-es országgyűlési képviselői választásokra. Több színből kikevert, speciális (lila) festékkel nyomtatták a szelvényeket. Az ajánlószelvény jobb felső sarkába Magyarország-térképperforációt helyeztek el, így arról még színes fénymásolóval sem lehet jó minőségű másolatot készíteni.

  • 2010. február 10-én a VII. kerületi Dohány utcában egy 40 éves férfi késsel támadt egy fideszes kopogtatócédula-gyűjtő aktivistára, és egy széket is feléje hajított.

  • 2010. február 10-én 45 csomag ajánlószelvényt loptak el Sopronban egy postai kézbesítő kerékpárjáról. A csomagokat másnap megtalálta valaki az utcán, és leadta a postahivatalban.

  • Két jelöltnek gyűjtik az ajánlócédulákat az MDF nevében Hódmezővásárhelyen. A párt országos elnöksége Takács Róbertet, az SZDSZ Csongrád megyei elnökét nevezte meg képviselőjelöltként, de Mészáros Tamás, az MDF megyei alelnöke is jelöltnek tekinti magát és gyűjti a cédulákat.

  • Hódmezővásárhelyen a 2010. február 5-i Szuperpressz-ben Lázár János a Fidesz-KDNP képviselőjelöltjének hirdetése arra kéri a választókat, hogy ajánlószelvényeik átadásával támogassák, vagy  telefonon jelentkezzenek, és elmennek a szelvényért. Az átadásra megjelölt cím és telefonszám Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város önkormányzatáé. A helyi választási bizottság eltiltotta a jogsértéstől a Fidesz-KDNP-t, mert állami intézményben, munkahelyeken és iksolákban nem lehet cédulákat gyűjteni.

  • Az MDF szerint törvényes kampányuk része az, hogy Bokros Lajos miniszterelnök-jelölt Gazdaságról gyermekeknek című "mesekönyvét" adják ajándékba azoknak, akik leadták ajánlószelvényüket. Az MDF szerint ez nem törvénysértő. A választási eljárásról szóló törvény szerint ugyanakkor "az ajánlásért az ajánlónak vagy rá tekintettel másnak előnyt adni vagy ígérni, valamint az ajánlásért előnyt kérni, illetőleg előnyt vagy annak ígéretét elfogadni tilos".

  • Több száz postaládát törtek fel Budapesten a VII., a VIII. és a X. kerületben. A rendőrség egyelőre rongálásról beszél, de valószínűsíthető, hogy az éppen kipostázott kopogtatócédulákat vitték el nagy tételben.

  • Az Index által megkérdezett pártaktivisták szerint az ajánlószelvények árfolyama jelenleg darabonként 1000-2000 forint körül van. Ez a tarifa az idő előrehaladtával nő, ugyanis a határidő lejártához közeledve egyre nehezebb kopogtatással begyűjteni a szelvényeket.

  • Az egyik magyar internetes árverezési oldalon 1000 forintos "villámáron" hozzá lehet jutni ajánlószelvényekhez. Egy négy tagú Vas megyei család valamennyi ajánlószelvényét együtt is meg lehet venni. Az ajánlószelvények áruba bocsátása tilos, ezt a választási eljárásról szóló törvény tiltja.

  • Egy a Nyugat.hu által közzétett hangfelvétel szerint 200 forintos étkezési utalványért cserébe gyűjtenek kopogtatócédulákat szombathelyi romáktól. A felvételen arról beszélnek, hogy pénzt adni törvényellenes, ezért osztanak kajajegyet. A beszélgetés szerint a pénz a Fidesztől származik, de a Fidesz korábban jelezte, hogy illetéktelenek fideszes aktivistának adják ki magukat.

  • A Fidesz szerint Tatabányán "tömegesen és szervezetten" élnek vissza a Fidesz nevével ismeretlen kopogtatócédula-gyűjtők, a város 67 szavazóköréből 15-ből kaptak már ilyen jelzéseket. Mint írták, olyan is előfordult, hogy "Fidesz-logóval ellátott papírt mutatott fel valaki, így csalta ki a választópolgár ajánlószelvényét".

  • Élelmiszercsomagot ígérnek kopogtatócédulákért a Fidesz nevében ismeretlenek a Nógrád megyei Kishartyán és Etes községekben. A Fidesz nem adott felhatalmazást senkinek sem arra, hogy úgy gyűjtsön ajánlószelvényeket, hogy azért bármilyen ellenszolgáltatást ígér, hiszen ez törvénytelen - közölte Nagy Andor, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselője.