Ingyen hajóztatta az úttörőket a BKV

2010.04.03. 11:07

2007. július 26-án és 27-én a BKV kontójára szervezhette dunai hajókirándulását a Magyar Úttörők Szövetsége,írja a Magyar Nemzet. A hajó-különjáratokat a Sailor Kft. biztosította. A cég a BKV-tól bérli hajói egy részét, a megállapodás szerint ennek fejében a BKV minden évben bizonyos számú üzemórát ingyen vehet igénybe.

Az úttörők ennek az ingyenes keretnek a terhére hajókázhattak. Székelyné Pásztor Erzsébet, a BKV kommunikációs igazgatója húsvét utánra ígért választ a Magyar Nemzet megkeresésére.

Korábban Regőczi Miklós, a cég hűtlen kezeléssel gyanúsított vezérigazgató-helyettese arról beszélt, hogy az MSZP szóvivője, Nyakó István gyermekek táboroztatásához kért ingyenbuszokat a BKV-tól. A Magyar Nemzet szerint azok az ingyenhajózáson résztvevő úttörők is Nyakó Borsod-Abaúj-Zemplén megyei választási körzetéből érkeztek.