Kuncze Gábor MSZP-szavazó lett

2010.04.01. 09:57
A volt SZDSZ-es politikus a TV2 csütörtök reggeli Mokka című adásában és a Magyar Narancsnak adott interjúban vallotta be, hogy a szocialista párt neve mellé ikszel az idei választásokon. Nem azért választja az MSZP-t, mert szerinte az olyan jó párt, vagy jól kormányzott, hanem választásával a többi pártnak akar üzenni. A kis pártokkal elvesztegetettnek érezné a szavazatát, a Jobbikra esze ágában sincs szavazni, a Fidesznek pedig nem akar túl nagy hatalmat adni. Marad az MSZP.

Amikor Kuncze Gábort, az SZDSZ volt elnökét legutóbb pártpreferenciájáról kérdeztük, még nem volt ennyire egyértelműen a szocialisták mellett, mint ahogy ma reggel a TV2 Mokkában és a Magyar Narancsnak adott interjújában.

"Azt gondolom, nem kell a Fidesznek túl nagy hatalmat adni, ezért
aztán rájuk nem szavazok, a Jobbikra eszem ágában sem jutna, a kis
pártok esetében pedig azt gondolom, hogy elveszítem azt a
szavazatomat, amit egyébként egy meghatározott céllal, ugye annak
érdekében adok, hogy ne legyen egy pártnak kétharmada. Nincs Fidesz
fóbiám egyébként, csak nem akarom kipróbálni, hogy mit csinálnának
ezzel a szavazattal, ezért arra a pártra szavazok, amelyik esélyes ezt
megakadályozni, és amelyik egyébként be fog jutni a parlamentbe" - fogalmazott, mire a műsorvezető rákérdezett, hogy ez alatt a szocialista pártot érti-e, amire Kuncze így válaszolt: "Igen, de ez nem annak szól, hogy mennyire jól kormányoztak, vagy hogy mennyire jó kampányt csináltak, hanem ez a többieknek szól."

Kuncze Gábor márciusban meghívottként részt vett Komássy Ákos VIII. kerületi MSZP-s jelölt lakossági fórumán, ám ezzel kapcsolatban az Indexnek azt mondta, csak ismerősként, vacsorázni ment oda, mert jól ismeri Komássy édesanyját. Akkor azt is mondta, megjelenése nem jelenti azt, hogy beszáll a kampányba, "ebből nem csinálok rendszert", fogalmazott.

A Magyar Narancs április elsején megjelenő számában is kifejtette, hogy a szocialistákra szavaz, szinte szó szerint ugyanazzal az érveléssel. A kicsikkel elvesztegetné a szavazatát, a Jobbikra biztosan nem szavaz, és a Fidesznek nem akar nagy hatalmat adni. "Amikor nem volt a Fidesznek kétharmada, akkor is kihasznált minden létező lehetőséget a maga javára, és ezek a lépései - a háromhetenkénti ülésezés, a kétéves költségvetés, a vizsgálóbizottságok felállításának a megvétózása - mind-mind gyengítették a parlamentáris demokrácia kereteit" - mondta a Magyar Narancsnak, és nekik is kifejtette, hogy nem azért fog a szocialistákra szavazni, mert kitűnően kormányoztak, vagy mert fantasztikus a kampányuk, hanem mert a többit nem hajlandó választani.