Már hetek óta ülésezik az Orbán-kormány

2010.04.26. 10:22
A nyilvánosság teljes kizárásával több alkalommal is informális ülést tartott már Orbán Viktor vezetésével az új kormány.

Információink szerint többször is ülésezett a következő Orbán-kabinet. Úgy tudjuk, hogy a Fidesz miniszterelnök-jelöltje keddenként tart egyeztető ülést a nyolc csúcsminiszternek nevezett kabinettaggal.

Orbán Viktor a kampány ideje alatt csupán egyetlen leendő kormánytag nevét árulta el. A sok találgatás ellenére csak azt erősítette meg, hogy Martonyi Jánost választotta a külügyminiszteri posztra. A mesterségesen fenntartott, a Fidesz belső köreit is jellemző információhiány ellenére Orbán szűkebb kormányzati csapatával már hosszabb ideje készül a kormányzás átvételére.

f26

A csúcsminisztériumokba szervezett kormányzat lesz a legkisebb létszámú kabinet a rendszerváltás óta. A tizenhat fős Bajnai-kormányhoz képest Orbán felezni fogja a miniszterek számát. Összevonásokkal nyolc csúcsminisztériumot hoznak létre.

Orbán operatív helyettese mégsem közülük kerül majd ki. Varga Mihály államtitkári rangban, „a vezérigazgató mellett ügyvezetőként” irányítja majd a miniszterelnöki kabinetet.

A protokoll szerinti miniszterelnök-helyettes Semjén Zsolt lesz. A KDNP-elnök nemzetpolitikai miniszterelnök-helyettesi posztja azonban valóban inkább a szereplésekre ad majd felhatalmazást, mert szervezeti háttere, titkársága nem lesz alkalmas arra, hogy a kormányzat napi ügyeiben részt vehessen.

A kabinet ülésein Orbán Viktor távollétében Navracsics Tibor közigazgatási miniszter helyettesíti majd a kormányfőt.

Az informális kormányülésekre a már említett Martonyin és Navracsicson kívül Réthelyi Miklós, humán csúcsminiszter, Pintér Sándor belügyminiszter, Matolcsi György gazdasági-pénzügyi miniszter, Fellegi Tamás fejlesztési tárcavezető, Fazekas Sándor földművelésügyi és Hende Csaba honvédelmi miniszter kapott meghívást. Az üléseken részt vettek a régi és az új frakcióvezetők is.