A jelölt emberei

A blogról

A Fidesz, az MSZP, a Jobbik, az MDF-SZDSZ és az LMP pártok aktivistáinak a választásokig fogunk a nyakában lihegni. Ott leszünk, amikor kopogtatócédulát gyűjtenek, a hátuk mögött állunk, amikor a járókelőket győzködik a Flórián téri aluljáróban, lesben állunk, amikor lakossági fórumot szerveznek, és akkor is, amikor kacagnak vagy sírnak a választási eredmények felett.

Választási képek

Jobbikos Miklós meglepődött az LMP-n

2010. április 13., 09:01 Módosítva: 2010.09.13 21:37

A jelölt emberei sorozatunkban óbudai pártaktivisták munkáját követjük. A választások első fordulójában mindkét óbudai választókerületben a Fidesz, MSZP, LMP, Jobbik, MDF-SZDSZ sorrend alakult ki. A második fordulóban a Fidesz, az MSZP és az LMP jelöltje vesz részt, a jobbikos már nem. Jobbikos Miklós nem örül, de elfogadja.

„Meglepődéssel láttuk, hogy az LMP megelőzött minket, ráadásul olyan részeken is, ahol tapasztalataink szerint nem is hallottak még róla. Korábbi választásokból kiindulva az ilyesmi akkor történik, mikor egy nagyobb párt szavazótáborának egy szervezett és e célra mozgósított része átszavaz a leendő koalíciós partnerre, például 2002-ben az MSZP az SZDSZ-re. Most is van olyan párt, mely megengedhette magának, hogy pár százalékot veszítve még mindig nyerjen. Persze ez a Jobbikot kevésbé érinti, mert nem tartom elképzelhetőnek, hogy a mi potenciális szavazóink épp a neoliberális LMP-hez csapódjanak. Ha történt átszavazás, az a szavazatszámunkat nem, csupán a helyezésünket érinthette” – mondta Jobbikos Miklós, amikor arról kérdeztük, mit szól, hogy az LMP megelőzte a Jobbikot a kerületben.

LMP-s Eszter visszautasítja, hogy bármilyen átszavazás történt volna, és nagyon boldog, hogy Budapesten sok helyen sikerült megelőzniük a Jobbikot. „Természetesen nagyon örülök. Budapest több egyéni választókerületében is a Jobbik előtt végeztünk. Olyan helyeken is, ahol ismertebb arcok indultak, mint pl. Pörzse, Balczó vagy Novák Előd” - mondta.

 

Szerinte történelmi tett, hogy az egy éve alakult, alulról szerveződő párt bejutott a Parlamentbe. „Szerintem ez szinte lehetetlen. Több ezer aktivista és szimpatizáns több hónapig tartó megfeszített munkája fekszik ebben” – fogalmazott.

MSZP-s Ádám szerint várható eredmény született, és annak külön örül, hogy a Jobbik csak negyedik helyen végzett. „Az előzetes közvéleménykutatások alapján, hasonló eredményt vártunk: az országos átlag feletti eredményt értek el a jelöltjeink. A tavalyi EP választáshoz képest javult az elért eredményünk. Amit kiemelnék, az az hogy Óbuda nemet mondott a szélsőjobbra, nem kér a kirekesztésből, agresszióból és a masírozó Magyar Gárdából, ezt mutatja az országos átlag alatt maradó eredményük.”

 

Miután az MSZP több választókörben visszalépett az LMP javára, megkérdeztük MSZP-s Ádámot, hogy Óbudán várható-e ilyesmi. „Mind Orosz Sándor, mind Kiss László biztosan részt fog venni a második fordulóban. A visszalépés fel sem merült bennünk, hisz mindkét körzetben a második legtöbb szavazatot kapták az MSZP jelöltjei” – fogalmazott.

A jelölt emberei lelkesek a kampány végén

2010. április 9., 13:25 Módosítva: 2010.04.09 13:25
5

Február eleje óta követjük a budapesti harmadik kerület pártaktivistáinak életét. A két hónap alatt sok minden történt, a Fidesz aktivistáját például eltiltotta a szerepléstől a párt, az MDF aktivistája pedig egy-két botrány után kilépett az MDF-ből. A maradék három bulizni fog a választás éjszakáján, de csak miután delegáltként a helyi választási bizottságokban ellenőrizte, hogy minden a rend szerint halad. A jelöltek emberei értékelik a kampányt.

Jobbikos Miklós
Jobbikos Miklós

Jobbikos Miklós elsődleges célja az volt a kampány során, hogy beülhessen a választási bizottságba, és vigyázó szemei felügyeljék a törvény betűjét. „A kampány előtt úgy hittük, hogy a kopogtatócédulák összegyűjtése lesz a legnehezebb, és az aktivistákat is erre készítettük fel. Azonban nem várt gyorsasággal túlestünk a gyűjtésen, mely után az aktivisták egy része hátradőlt vagy szétszéledt. Alapvetően sikeresnek ítélem meg a helyi tevékenységünket. Hosszú hónapokig terveztük annak a stratégiáját, hogy mi legyünk a leggyorsabb párt és elsőként delegálhassunk valakit a választási bizottságba” – mondta Jobbikos Miklós, akinek a kampány komolyan hátráltatta tanulmányait. „Sajnos a kampány a tanulás rovására megy. Máshonnan nem tudok időt elvenni, de esténként mindig forgatom a mechanika példatárat.”

Ugyanez a helyzet MSZP-s Ádámmal és LMP-s Eszterrel is. Ádám másoddiplomás közlekedésmérnöki tanulmányait függesztette fel ebben a félévben. „Napközben dolgozol, aztán délután és este kampányolsz, néha még hétvégén is: szombat déltől hétfő reggelig marad időd a kikapcsolódásra, pihenésre. Ilyenkor tanulod meg igazán megbecsülni a szabadidőt, amikor csak egy-egy szabad délutánod vagy estéd van, egy mozira, egy bulira. Egy dolog viszont nagyon fontos: jó a csapat, az aktivisták, akikkel együtt kampányolsz, és egy jó társaságban szívesebben töltöd az időt. Épp ezért az is előfordult, hogy együtt töltöttük a szabadidőt” – idézte fel az elmúlt hónapokat.

Tovább

Egyszerre főz gulyást és pörköltet a Jobbik és az MSZP

2010. március 19., 08:59 Módosítva: 2010.03.19 09:38
14

A jelölt emberei sorozatban az óbudai pártok, a Fidesz, az MSZP, a Jobbik, az MDF és az LMP legaktívabb aktivistáinak munkáját követjük a választásokig és még azon is túl. A Fidesz aktivistáját, Ákost a központi vezetés eltiltotta a szerepléstől, az MDF embere, Szegner László pedig puccsokkal és botrányokkal övezett néhány hetet követően szerdán délután bejelentette, hogy végleg kilép az MDF-ből. Nekünk így csak az MSZP, a Jobbik és az LMP jelöltjeinek emberei maradtak Óbudán. Lássuk, hogy állnak a kampányolással az ajánlószelvények leadási határidején.

gulyas

A Jobbik és az MSZP is a választók hasán keresztül igyekszik a siker felé, olyannyira, hogy egy napon szerveznek főzős programot az óbudaiaknak. Március 27. lesz az a nap, amikor a jobbikos és az mszp-s szimpatizánsok is ingyen megtömhetik a hasukat.

A remélhetőleg napsütötte szombaton a Jobbik az Amfiteátrumnál készít bográcsgulyást, illetve igényes nemzeti rockzenével, a Romantikus Erőszakkal, majd a még igényesebb nemzeti hip-hop muzsikával, Fankadeli rapperrel szórakoztatja az egybegyűlteket.

Néhány méterrel odébb, a San Marco utcában ugyanazon a napon MSZP-s pörköltverseny lesz az Óbudai Művelődési Központban. „A főző eszközökről a csapatok, a tüzelőről a szervezők gondoskodnak. A rendezvényen részt vesz Kiss László országgyűlési képviselőjelölt és dr. Orosz Sándor képviselőjelölt” – fogalmaznak a meghívóban.

Mit enne inkább?

MSZP-s Ádám azt is elmondta, hogy a választásokig tartó időszakban Mesterházy Attila, a Kovács László - Horváth Csaba páros is ellátogat Óbudára egy-egy nagyobb politikai fórumra, sőt, az is lehet, hogy Gyurcsány Ferenc is arra jár.

Az utcai akciók után az ajánlószelvények gyűjtögetésében MSZP-s Ádám, Jobbikos Miklós és LMP-s Eszter is jól teljesített, az Országos Választási Bizottság adatai szerint minden óbudai választókörzetben mindhárom párt összegyűjtötte a jelöltállításhoz szükséges 750 cédulát.

Jobbikos Miklós, Fideszes Ákos  és LMP-s Eszter
Jobbikos Miklós, Fideszes Ákos és LMP-s Eszter

Az óbudai 3-as egyéni választókörzetben először visszadobtak Szabó Tímea LMP-s jelölt ajánlószelvényei közül 145-öt, de mivel a határidőig a jelölt leadott további 107 jóváhagyott cédulát, végül őt is nyilvántartásba vette a választási bizottság.

Jobbikos Miklós, MSZP-s Ádám, LMP-s Eszter az utcán

2010. február 26., 13:53 Módosítva: 2010.02.26 13:57
37

A jelölt emberei sorozatunkban az óbudai pártok aktivistáinak munkáját követjük. MDF-es László zavaros pártügyei miatt átmenetileg kimaradt a kampányolásból, Fideszes Ákos pedig szeretett volna szerepelni, de pártja megtiltotta neki. Ezért ezen a héten az MSZP, az LMP és a Jobbik aktivistáival mentünk az utcára, hogy megnézzük, miként csábítják saját pártjukhoz a járókelőket.  Az utcai aktivitással kapcsolatos lelkesedés eltérő, az LMP például nagyon teper, hiszen még nincs meg a jelöléshez szükséges mennyiségű ajánlószelvénye, a Jobbik és az MSZP már a szavazókra gyúr.

LMP-s Eszter

LMP-s Eszter hétköznap délelőtt az óbudai, Kórház utcai piacnál próbálkozik, további ajánlószelvényeket gyűjt és népszerűsíti pártja nevét, olykor nem túl nagy sikerrel.

Fotó: Nagy Attila
Fotó: Nagy Attila

A piacoló közönség nagy része az LMP támogatói és ismerői körében ritkábban előfordulós nyugdíjasokból, kisebb része kismamákból áll. Az idősebb járókelők nagy része soha nem hallott az LMP-ről, de szimpatizálnak vele, legtöbbjüknek az tetszik, hogy csinos, fiatal emberekről van szó.

„Á, szóval maguk az Ifjúsági Párt!”

„Értem én, LEMP, Lengyel Egyesült Munkás Párt” – mondja két idős piacoló hölgy. Utóbbi megígéri, hogy ráveszi az unokáit az LMP-re, de ő inkább marad a Fidesznél.

LMP-s Eszter nem árulta el, hogy hány ajánlószelvénynél tartanak, annyit sikerült kiszednünk belőle, hogy a jelöltállításhoz szükséges 750 darab cédulához „még kell gyűjteni”. Március 19. a szelvények leadási határideje, Eszter és az egyik óbudai jelölt, Szabó Tímea abban bízik, sok még az elfekvő cetli. Eszter szerint sokan soha senkinek nem adják az ajánlószelvényt, ezért fontos a mindennapos utcai jelenlét. Jobban is szereti, mint a kopogtatást, mert ilyenkor ráérősebbek az emberek, és nyitottabbak, hiszen nem lakásuknál, vagyis intim szférájukban tör rájuk a politika.

„Minden délelőtt kint vagyunk, ugyanazon a helyen, és bízunk abban, hogy megjegyeznek minket, és amikor megint jönnek a piacra, lehozzák a cédulájukat” – mondja Eszter. Az alatt a másfél óra alatt, míg velük vagyunk, öt darab szelvény érkezik.

MSZP-s Ádám

LMP-s Eszternél MSZP-s Ádám valamivel csekélyebb lelkesedéssel veti magát az ajánlószelvény gyűjtésbe, érthető, hiszen neki már mindkét óbudai körzetben megvan a szükséges mennyiség. A biztonság kedvéért legalább kétszer annyit akar. „Minden leadott kopogtató-cédula számít, egészen március közepéig gyűjtjük. Minimum meg szeretnénk duplázni a szükséges ajánlószelvény-mennyiséget minden körzetben, mert az a tapasztalat, hogy sok a hiba: lemarad az aláírás vagy téves a személyi szám. Hétköznapi és hétvégi utcai kitelepüléseinket előre meghirdettük,
itt is leadhatják a választók az ajánlószelvényüket, és találkozhatnak képviselőjelöltjeinkkel” – mondja.

Fotó: Barakonyi Szabolcs
Fotó: Barakonyi Szabolcs

A mostani utcai akció annyiban szerencsétlen helyen és időben van (hétköznap délután, az Árpád hídi HÉV-megállónál délután ötkor), hogy a legtöbb ember hulla fáradtan hazafelé rohan, kevesen állnak le a politikáról beszélni. Az időjárás is a baloldaliak ellen van: csöpörög az eső, ha éppen nem fúj hideg szél, de így is akad, aki eltántoríthatatlan.

MSZP-s Ádámnak nem sok beszélgetőpartnere akad, úgyhogy főként az MSZP budapesti programját osztogatja szórólap formájában, és bár azt gyanítjuk, sok inzultus éri az utcán, azt állítja, alig akad. „Amikor az őszödi beszédet osztogattam (a teljes szöveget, hogy ne csak kiragadott gondolatokat, szövegrészleteket ismerjék az emberek), ahhoz képest most sokkal jobb a helyzet. Kevés atrocitás ér bennünket, ami főképp egy-egy odavetett hangos káromkodást jelent, többnyire a szélsőjobboldal szimpatizánsaitól. Ez leginkább ő magukat jellemzi. Szerencsére sok pozitív impulzust kapunk: mosolyt, biztatást, megerősítést.”

Amíg ott vagyunk, csak néhány idősúr kiált mocskos kommunistát, egy fiatalabb pedig kedvesen Szebb jövőt! köszöntéssel hajtja el az aktivistát. Majd a HÉV-hez siető fiatal lány fogadja el a szórólapot Ádámtól, egy széles mosoly kíséretében. "Megmosolyogtató, amikor kommunistát kiáltanak rám az emberek, hisz a rendszerváltás idején épp,
hogy nagycsoportos óvodás voltam. Most pedig büszke vagyok rá, hogy szociáldemokrata vagyok" - így Ádám.

A párthívők is szálingóznak, háromnegyed óra alatt négy új cédulát számolunk, Ádám szerint ennél hétvégén sokkal több van, legutóbbi száz szelvényt szedtek össze.

Jobbikos Miklós

Az időjárás Jobbikos Miklós mellett van, a csütörtök délutáni
napsütésben állítja fel kaszásdűlői standját. Ez a saját terepe, az
EP-választások óta ő itt a körzetfelelős, ami annyit jelent, hogy
szervezi az aktivisták tevékenységét, és a maihoz hasonló utcai
akciókat tart.

A közeli szupermarketbe igyekvő lakótelepi lakosok, kutyasétáltatók és
tinédzserek miatt nagy a forgalom, a járókelők egy része ugyan
fejcsóválva, nagy ívben elkerüli a Jobbikos standot, de aki odamegy,
kivétel nélkül szimpatizáns. Egy embert sem látunk, aki leállna
vitázni, egy nő ugyan megjegyzéseket tesz Morvai Krisztina családjára,
de rajta kívül kizárólag szimpatizánsok veszik körül az asztalt.

"Amint bejuttok a Parlamentbe, hozzátok ki a Szent Koronát, és
vitessétek Visegrádra!"

"Negyven év munkaviszony után a nők hadd menjenek nyugdíjba" - záporoznak a járókelők igényei. A legtöbb szimpatizánsnak az tetszik a Jobbikban, hogy megvédi majd a munkás embereket és a magyarságot. "A külföldi cégek elviszik az adót, nem ide fizetik", érvel egy férfi, ám arra a kérdésünkre, hogy pontosan melyik cég viszi ki az adót, már nem tud válaszolni.

Jobbikos Miklós kedveli a standolást, mint mondja, ez a leghatékonyabb módja a választók megszólításának. "Már nem gyűjtünk kopogtatással ajánlószelvényeket, leadtuk mindkét körzetben a szükséges mennyiséget. A standolásokon összeszedjük az óbudai igényeket a választóktól és szórólapokat osztunk." Az óbudai Jobbiknak egyelőre nincs meg a helyi programja, Miklós szerint az embereket elsősorban most a parlamenti választás érdekli.

Az egyik támogatójuk szerint a Jobbik-programjában nem szerencsés a csendőrség kifejezés használata, mert rossz érzéseket kelthet az idősebb emberben, egy másik szerint kicsit elfelejtkeztek a nyugdíjasokról, de rajtuk kívül az általunk megkérdezett szimpatizánsok nem tudnak olyan programpontot mondani, ami ne lenne kedvükre.

Másfél órát vagyunk Jobbikos Miklóssal, ezalatt hat ajánlószelvényt hoznak a standjához, valamint egy Pici nevű keverék kutyát, aki a gazdája szerint avatott gárdista.

Jobbikos Miklós úgy érzi, pártján csapódik az undor

2010. február 19., 21:45 Módosítva: 2010.02.20 09:17
9

Miközben fideszes Ákost legnagyobb sajnálatunkra pártja nem engedte többet szerepelni, a történelemi történések miatt pedig átmenetileg elhagyott bennünket MDF-es László, elmentünk és kopogtattunk Jobbikos Miklóssal is. A jelölt emberei sorozatban öt óbudai párt, a Fidesz, az MSZP, a Jobbik, az MDF (-SZDSZ) és az LMP legaktívabb pártaktivistáinak munkáját követjük a kampány alatt.

„Lejáratták a pártrendszert, az emberek kiábrándultak”, ez akár LMP-s Eszter mondanivalója is lehetne, de valójában Jobbikos Miklós szájából hangzott el, amikor este hétkor a kaszásdűlői lakótelepen közösen gyűjtöttünk ajánlószelvényeket.

„Rajtunk csapódik az undor, ami felhalmozódott az emberekben. Csalódtak az emberek az elmúlt húsz évben, minden pártból elegük van” – teszi hozzá Miklós, amikor a hatodik ajtót csukják ránk a puritán lépcsőházban, és cédula nélkül távozunk. Jobbikos Miklós a pártaktivistáink közül a legszorgalmasabb, ő már délelőtt tízkor kezd, mondván a nyugdíjasok már otthon vannak.

Nem csinál érzelmi kérdést az elutasításból, pedig kap a lakóktól rendesen.

„Köszönjük, de nagyon nem kérünk a Jobbikból!”

„Szomorú vagyok, hogy idáig jutottunk, nem is megyek szavazni.”

Miklós mindenkinek szórólapot ad, és közben azzal érvel, hogy a kiábrándultságra csakis a  Parlamenten kívüli Jobbik a megoldás, „Ne adja ide, úgyis csak kidobom a szemétbe!” – mondja egy középkorú nő,  „De mindenképp szelektívbe tessék” – válaszol neki Jobbikos Miklós. Azt meséli, előfordult, hogy lenácizták, de akkor megmondta, hogy 1981-ben született, így semmi  köze a második világháborúhoz. Nem tudjuk, hogy ezzel meggyőzte-e a nácizót.

Egy órát vagyunk vele a gyűjtőkörútján, addig Jobbikos Miklós egyetlen cédulát sem kap, néhány nappal később viszont értesít bennünket, hogy mindkét óbudai választókörzetben meglett a szükséges 750 cédula. Nem csoda, Jobbikos Miklós emberei egész nap gyűjtöttek, miután arra kérte őket, hogy mindenki dolgozzon, aki járni tud.

Jövő héten a pártok utcai akcióiban veszünk részt.

Nagyon aranyosak, de próbálkozzanak máshol!

2010. február 18., 19:03 Módosítva: 2010.02.18 20:24
12

A jelölt emberei sorozatban az óbudai pártok aktivistáinak tevékenységét követjük. Miután megismerkedtünk a Fidesz, az MSZP, a Jobbik, az MDF és az LMP emberével, kopogtattunk a két legnagyobb párttal, fideszes Ákostól rögtön búcsút is kellett vennünk, mert pártja központi irodája megtiltotta neki a médiaszereplést, mondván, nem szívesen engedik a sajtót a kampány alatt a párt közelébe. MDF-es szereplőnket pártja vezetője függesztette fel, miután fellázadt az SZDSZ-es paktum ellen, de LMP-s Eszter még megmaradt nekünk, úgyhogy vele is elmentünk kopogtatni.

"Hatvanezerrel több ajánlószelvényt kell összegyűjtenünk, mint ahányan szavaztak ránk az EP-választáson” – mondja bizakodó tekintettel LMP-s Eszter, miközben egy kellemes februári délutánon az óbudai Zápor utcában helyet keres a bringájának.

A kopogtatásra állandó aktivistatársa, LMP-s Márton is elkísérte, aki olyannyira LMP-s, hogy jelöltként is indul valamelyik külső pesti kerületben. Ebben a pártban minden aktív ember számít, ezért még jelöltek, sőt, a pártot vezető Schiffer András is kopogtat. Sok szelvény kell, és bár a szimpatizánsok bizakodóak, egyáltalán nem biztos, hogy sikerül a terveknek megfelelően mind a 176 körzetben 750 cédulát összeszedni.

LMP-s Eszter szerint az ajánlószelvény-gyűjtő rendszer elavult, és éppen a szelvényekre leginkább ácsingozó kis pártoknak nehezíti a helyzetét. Neki szimpatikusabb az a nemzetközi gyakorlat, ahol kauciót fizet a párt, amiért elindulhat a megmérettetésen, és amit rossz szereplés esetén elbukik, jó szereplés esetén visszakap.

Az összes párt közül az LMP az egyetlen, amelynek aktivistái beismerik, hogy gyakran címekre mennek: a honlapjukon előre regisztrált választókat keresik fel, és elsősorban így gyűjtik a cédulákat. Úgy gondolják, ez a fajta kopogtatás náluk, az egyelőre nem mindenki által ismert pártnál hatékonyabb, mint a minden ajtót kipróbáló módszer.

„Eltölthetünk hosszú órákat a házakban, de ha nyolc óra alatt kapunk két cédulát, akkor az elvesztegetett idő. Ennél hatékonyabb az elsősorban regisztráción alapuló módszer” – mondja Eszter. Ez nem azt jelenti, hogy máshol nem is próbálkoznak, ezúttal is címekre megyünk, de ha már ott vagyunk, a ház többi lakójánál is próbálkozunk. Hiába.

„Itt ne gyűjtsön!”

„Maguk nagyon helyesek, nagyon aranyosak, de próbálkozzanak inkább másnál!” - hajtanak el a legkülönfélébb indokkal, van, aki nem is hallott a Lehet más a politikáról. Eszter mindenkinek a kezébe nyom egy szórólapot, amin szerepel a párt legfontosabb mondanivalója.

Másfél óra kopogtatás alatt végül csak az előre regisztrált választópolgároktól kapunk cédulát, de Eszter nem csügged. Úgy véli, minél több időt tölt a párttal, annál könnyebben lesz másmilyen a politika.

Isten adná, hogy a kétharmados többség meglegyen!

2010. február 17., 19:25 Módosítva: 2010.02.17 21:08
26

A jelölt emberei sorozatunkban az óbudai pártok aktivistáinak tevékenységét követjük a választásokig. Tervünk most veszélybe került. A Fidesz sajtóosztálya indoklás nélkül azt üzente az óbudai aktivistáknak, hogy többet ne szerepljenek sorozatunkban. Pedig mindenben alkalmazkodtunk a helyi fideszesek igényeihez, kéréseiket a szerkesztéskor a szokásosnál is jobban figyelembe vettük, hiszen hosszú távú együttműködésre, a választásokig tartó sorozatra készültünk.

A sorozat korábbi részeiben bemutattuk szereplőinket, kopogtattunk MSZP-s Ádámmal, most pedig a legnagyobb párt, a Fidesz aktivistájával fagyoskodtunk, hogy megfigyeljük, hogyan kell kétmillió ajánlószelvényt szorgos hangyaként összegyűjteni.

Fideszes Ákos Csillaghegyen

„Isten adná meg, hogy a kétharmados többség meglegyen, és el lehessen számoltatni a sok gazembert” – fogadja az ajánlószelvények postázásának délutánján bátorító tekintettel fideszes Ákost egy idős úr. Be is hív bennünket zöldövezeti otthonába, isteni töltött cukorkával kínál, és azt meséli, hogy ő a vitézi rend főkapitánya (erről látványos dokumentumot mutat a nappali falán), korábban MDF-es volt, de Bokros Lajos személye miatt kiábrándult a pártból. Vicceket mesél, miközben kitölti az ajánlószelvényt, ilyeneket: „Bajban vannak a nők, mert a delfinek kapják a kettes személyi számot” , mire a felesége megdorgálja, hogy már unja, miután éppen ötven éve hallgatja ugyanezt a poént. A főkapitány régi ismerősként köszönti fideszes Ákost, ő ugyanis mindig ezen a csillaghegyi területen dolgozik pártaktivistaként.

A kopogtatás egyáltalán nem hálás feladat télen, a tapasztalt kopogtató ugyanis öt óra körül indul, akkor már nagyobb eséllyel érnek haza munkából az emberek, de akkor köszönt be az igazán durván hideg idő. A Delta egykori főcímében látható zimankó ahhoz képest kaliforniai napsütés, ami Óbuda külsőn tapasztalható egy februári délutánon. Néhány helyen befagyott a csengő, máshol nem jutunk be, ezeket a címeket feljegyzi Ákos, hogy ide egy másik napon érdemes visszatérnie.

MSZP-s Ádámhoz hasonlóan fideszes Ákos is elutasítja, hogy előre ismert címlista alapján gyűjtene, ő módszeresen végigjár minden rá kiosztott utcát, és abban minden egyes házat. Ahogy azt Pokorni Zoltán néhány hete kifejtette, a Fidesz kétmillió ajánlószelvény összegyűjtésére hajt, a kopogatást fideszes Ákos sem bízza a véletlenre. Rendkívül szorgalmas, a legtöbb házról tudja, ki lakik benne, és oda is kopogtat, ahol korábban nem járt sikerrel.

Csillaghegyi ismerősei telefonon értesítették az ajánlószelvények postázásának hétfői délutánján, hogy megérkeztek a cédulák, úgyhogy már aznap, első aktivistaként kopogtat. Csillaghegynek ez a része egyfajta fideszes Kánaán, két órát követjük fideszes Ákost, akit azalatt csupán két helyen utasítanak vissza, mindketten a Jobbiknak tartogatják a cédulát. „Ismered egyáltalán a Fidesz programját? Röhej, hogy rá akarsz szavazni” – hajtja el az alsónadrágos férfi. Fideszes Ákos nem törődik vele, fideszes hűséggel a szemében kopogtat a következő ajtón.

Voltak itt a fideszesek, de én az MSZP-re vártam

2010. február 16., 20:06 Módosítva: 2010.02.18 09:26
17

A jelölt emberei sorozatunkban az óbudai pártok aktivistáinak tevékenységét követjük a választásokig. A sorozat korábbi részeiben bemutattuk őket, most pedig megmutatjuk, mit láttunk, amikor az MSZP aktivistájának nyakában lihegve kopogtattunk a fagyos februárban az ajánlószelvényekért.

MSZP-s Ádám a faluházban

MSZP-s Ádámot a legnagyobb óbudai panelba, a faluházba követjük. Találomra felcsönget egy lakásba, ahol legnagyobb szerencséjére áhítattal várják. „Amikor a kommunista párt volt, arra szavaztunk, világéletünkben a baloldalra, az egész családunk baloldali” – nyújtja az ajánlószelvényt az idős házaspár, megyünk tovább.

MSZP-s Ádám elmondja, ha tehetik, párosan gyűjtik az ajánlószelvényeket, és hogy aktivistaként komolyabb atrocitást ő még soha nem élt át.

Számos legenda kering arról, hogy a pártaktivisták konkrét címekre mennének az ajánlószelvényekért, ezt MSZP-s Ádám elutasítja, ebben az óbudai panelban az egyik ajánlószelvényért mégis házhoz megyünk. Ez a házaspár az MSZP kerületi irodájában járt, és kérte, hogy bátran jöjjenek az MSZP-s céduláért.  Begyűjtjük, továbbállunk. Ádám minden lakásba bekopogtat.

„Jó napot, az MSZP-nek gyűjtök ajánlószelvényeket!” „Jó drága, gyűjtse!”

„Jó napot, az MSZP-nek gyűjtök ajánlószelvényeket!” „Semleges vagyok, nem adok senkinek, unom a politikát!”

„Jó napot, az MSZP-nek gyűjtök ajánlószelvényeket!” „Már odaadtam maguknak korábban!”

Néhány sikertelen próbálkozás után, egy másik emeleten Bajnai Gordon-rajongó hölgyre bukkanunk, aki be is hív a lakásba, sőt, felajánlja szolgálatait. „Voltak itt már a fideszesek, de én csak magukra vártam. Nagyon örülnék, ha az MSZP nyerne. Szóljanak, ha bármilyen karitatív segítség kell, szívesen részt veszek. Mondtam is mindenkinek, hogy minden ajánlószelvény, minden szavazat számít” – mondja Ádámnak.

Mobilszámot is cserélnek, miután a nő közli, hogy a barátaitól is összeszedi az MSZP-nek az ajánlószelvényt. Ádámmal jól kijönnek. Beszélgetnek kicsit arról, hogy mennyire tisztességes Bajnai Gordon azért, hogy nem veszi fel, hanem a krízisalapba utalja a miniszterelnökségért járó fizetését, meg hogy Magyarország válságkezelését egész Európa csodálja, valamint, hogy az MSZP-nek tovább kell mennie a sok száz kilométer autópályával kövezett úton. Majd elbúcsúzunk, vár ránk a faluház további több száz lakása.

MDF-es László most épp nem MDF-es

2010. február 15., 11:06 Módosítva: 2010.02.23 15:44
1

A jelölt emberei sorozatunkban egy budapesti kerület pártaktivistáit követjük a 2010-es választások kampánya alatt. Éppenhogy megismerkedtünk a kerületi pártszervezetek legaktívabb aktivistáival, amikor az MDF-es szereplőnket felfüggesztette a pártelnök.

Szegner LászlóFotó: Nagy Attila
Szegner László
Fotó: Nagy Attila

Szegner László a sorozatunkban bemutatott többi aktivistától annyiban tér el, hogy aktív politikus, Óbuda alpolgármestere, az MDF budapesti választmányának tagja. Vagyis csak volt, miután múlt pénteken Dávid Ibolya öt budapesti kerületi MDF szervezetet, köztük az óbudait is feloszlatta, Szegner Lászlót pedig felfüggesztette.

"Fel vagyok függesztve, ezért most szűkös a működési területem. Kopogtatót gyűjteni sem járok. És nemcsak nálunk ez a helyzet, hat budapesti kerület van felfüggesztve, ami jelentősen visszaveti a fővárosi MDF-kampányt" - mondta hétfőn az Indexnek.

A felfüggesztés oka az volt, hogy még csütörtökön fellázadt a párt fővárosi választmánya és leváltotta az SZDSZ-es szövetség mellett álló fővárosi pártvezetőt, Lévai Zoltánt. A budapesti választmány rendkívüli, csütörtöki ülésén új elnököt is választottak, Szegner László személyében. Dávid Ibolya ezután közölte, szerinte alapszabály-ellenesen hívták össze a párt budapesti választmányának ülését, ezért felfüggesztette az MDF öt kerületi szervezetének működését.

Szegner László most kivár, kedden ugyanis az általa vezetett, új összetételű budapesti MDF-vezetés újabb ülést hívott össze. "Alkudozás lesz szerintem, de megjósolhatatlan előre. Úgy tudom, sokan vannak velem, akik nem akarnak engedni és bizonyítani akarjuk, hogy jogszerűen jártunk el" - mondta, majd hozzátette, feltehetően szombaton az országos MDF-es választmányt is összehívják, és ott dől el a felfüggesztettek, így Szegner László sorsa is.

Jobbikos Miklós, LMP-s Eszter, MDF-es László

2010. február 11., 15:43 Módosítva: 2010.02.15 13:45
107

A jelölt emberei sorozatunkban egy budapesti kerület pártaktivistáit követjük a 2010-es választások kampánya alatt. Folyamatosan a Fidesz, az MSZP, a Jobbik, az MDF (–SZDSZ) és az LMP aktivistáinak nyakában lihegünk, árgus szemmel figyeljük minden lépésüket.

A sorozat első cikkében Fideszes Ákost és MSZP-s Ádámot mutattuk be, itt vannak a többiek:

Jobbikos Miklós

Miklós – Jobbik
Miklós – Jobbik

Miklós huszonkilenc éves, az óbudai Jobbik egyik kampányfőnöke. Most éppen munkanélküli, közben levelezőn gépészmérnöknek tanul, korábban targoncavezető volt egy kereskedelmi üzletláncnál. És hogy miért választotta a Jobbikot?

„Kiskorom óta szeretném, ha Magyarország független lenne. Tízévesen kaptam egy Nagy-Magyarország térképet, amiben a csonka ország is jelölve volt. Akkor tűztem ki ezt az utat magam elé. Számomra a nemzet fennmaradása az elsődleges, és Mohács óta nem vagyunk függetlenek, elszakított területeink másé lettek. Ráadásul a megmaradt országrészben is betelepítési tervek vannak, aminek nagyon nem örülök. Rajkára szlovákok költöznek, sőt Simon Peresz is kinyilvánította, hogy felvásárolják Magyarországot. Már a Fidesz-kormány idején agitáltam az ismerőseimet, hogy szavazzanak a nemzeti oldalra, ami akkor a MIÉP-et és a Fideszt jelentette, de végül a politikájuk nem felelt meg az elvárásaimnak. Amikor 2003-ban mozgalomként megalakult a Jobbik, azonnal csatlakoztam, és 2004-ben Vona Gábor – akkor a párt alelnöke volt – személyesen keresett meg, hogy alapítsuk meg az óbudai szervezetet. Alapító tagként léptem be.”

Mivel Miklósnak éppen nincs munkája, csak a tanulással és a Jobbikkal foglalkozik. Pártja már most az önkormányzati választásra is készül, az őszi jelölteket is keresi, miközben körbekopogtatja a környéket. Miklós az ajánlószelvény-gyűjtés idején napi nyolc órát járja Kaszásdűlőt. Az előző választásokon egész családja a Jobbikra szavazott. „A szavazatszámláló bizottságban ültem és szúrós tekintetemmel nyomatékosítottam, hogy a Jobbikra szavazzanak. Aztán a fülkéből kifelé el is újságolták, hogy így tettek.”

Kedvenc politikusa: Vona Gábor és Morvai Krisztina

LMP-s Eszter

Eszter – LMP
Eszter – LMP

Eszter huszonkét éves, harmadéves politológia szakos egyetemista, éppen diplomát ír, emellett szenvedélyes kerékpáros, és több budapesti kerületben, így Óbudán is LMP-s aktivista. Utóbbi tevékenységében régi motorosnak számít, a Lehet Más a Politika soraiban a szervezet létezése óta, másfél éve dolgozik. És hogy miért?

„Nagyon fontos nekem, hogy a zöld értékek megjelenjenek a politikában, mert hiszem, hogy hatékonyabban lehet ezeket a parlamentben képviselni, szemben a civil szférával. Ez az egyik, ami miatt az LMP-vel töltöm a szabadidőm egy jelentős részét. Emellett azt szeretném, ha az emberek Magyarországon rájönnének, hogy nem elég panaszkodni, aktívan részt kell venni az itthoni problémák megoldásában. Azt gondolom, ebben különösen nagy feladata van az én generációmnak. Meggyzőződésem, hogy képesek vagyunk itthon is jól kihasználni a demokrácia adta lehetőségeket, csak egy kis gyakorlásra van szükségünk. Az LMP számomra ezt a mentalitást is képviseli.”

Kedvenc politikusa: Eszternek nincs különösebben kedvenc politikusa, inkább a fent felsorolt politikai értékek képviseletét tartja fontosnak.

MDF-es László

László – MDF
László – MDF

László hetvenéves építészmérnök, Óbuda alpolgármestere, 1988-ban
Lakitelken lépett be az MDF-be. Így beszél pártjáról:

„A rendszerváltás előtt nem politizáltam, édesapámat többször
internálták, így nem szerepelhettem az ellenzékben. 1988-ban egy
ismerős tanácstag a feleségemet próbálta rávenni, hogy induljon, de ő inkább engem ajánlott. Meg is nyertem az önkormányzati választást.”

László 1990 és 1998 között önkormányzati képviselő és alpogármester is volt, a karikatúra rajzolás kedvenc szórakozása volt, mint mondja nyolc éven át a testületben jellegzetes mintákat szerzett.  „Nyolc évig szemben ültem a baloldali képviselőkkel, az arcaik tökéletesek voltak a jellemábrázoló karikatúrákhoz.”

Az óbudai volt az első MDF-es szervezet a fővárosban, amelynek László
azóta is tagja. „Az MDF programja eltérő tálalással, korszerűsítve, de
egészen mostanáig nem változott. A konzervatív, nemzeti, keresztény
irányvonal volt az, ami miatt beléptem. Egy évvel ezelőttig vakon
bíztam a párt vezetésében, most már nem ez a helyzet.” Nem rejti véka alá azt a véleményét, hogy az SZDSZ-szel kötött paktum nem szimpatikus neki, reménykedik abban, hogy a budapesti MDF–SZDSZ-szövetség még nem lefutott ügy.

A jelölt emberei: MSZP-s Ádám, fideszes Ákos

2010. február 9., 15:40 Módosítva: 2010.02.15 13:45
52

A kopogtató cédulák kézbesítésével beindult a kampány. Megnézzük közelebbről, hogyan munkálkodnak azok, akik életük minden pillanatát a pártnak szentelik. Megkértük az óbudai Fidesz, az MSZP, a Jobbik, az MDF (és SZDSZ) és az LMP pártokat, ajánljanak nekünk soraikból egy különösen aktív tagot, akin keresztül végig követhetjük a pártaktivisták munkáját. Igyekszünk figyelmen kívül hagyni a nagypolitikát, helyette a helyi, politikaszerelmes emberekre koncentrálunk.

Egészen a választásokig fogunk az öt párt aktivistáinak nyakában lihegni. Ott leszünk, amikor ajánlószelvényeket gyűjtenek, a hátul mögött állunk, amikor a járókelőket győzködik a Flórián téri aluljáróban, lesben állunk, amikor lakossági fórumot szerveznek, és akkor is, amikor kacagnak vagy sírnak a választási eredmények felett.

A sorozat első részében a két legnagyobb párt, a Fidesz és az MSZP pártaktivistáit mutatjuk be.

Fideszes Ákos

Ákos, Fidesz
Ákos, Fidesz

Ákos 21 éves, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem építőmérnök szakos hallgatója, az óbudai Fidelitas ifjúsági szervezet alelnöke. Még nem volt 18 éves, amikor már a Fidesznek kampányolt, a 2006-os országgyűlési választások előtti utcai pártnépszerűsítésben már részt vett. Politikai elköteleződéséről így mesél: „Kis dugó korom óta érdekel a politika, a hírműsorokon nőttem fel. Már az általános iskolában, az osztálytársaim politikai vitái után láttam, hogy az MSZP hogyan zúz szét barátságokat, az iskolai tanulmányaim során tapasztaltam, hogy a balliberális politika milyen pusztításokat végzett az oktatásban. Ugyanakkor láttam, hogy a Fidesz kormányzása alatt az emberek sokkal kiegyensúlyozottabbak voltak, nem voltak olyan feszültségek, indulatok az emberek között, mint az elmúlt nyolc évben. A nagyszüleimtől is hallottam az előző korszak rémtörténeteit, elmesélték az igazságtalanságokat, amik a rokonainkkal történtek. Katolikus, polgári családban nőttem fel, és a jobboldal értékei között minden olyat megtalálok, amit elvárok az élettől, amelyek számomra fontosak.”

Ákos 2006 óta aktív a fideszes közösségben, azóta minden megmozduláson részt vett, minden lehetséges módon segítette pártja munkáját. Aktív volt a népszavazási petíciós aláírásgyűjtés idején, a  népszavazási mozgósításban, és az Európa Parlamenti választásokkor is.

Még nem tudja, hogy politikus lesz-e belőle, elsősorban egyetemi tanulmányaira koncentrál, de az óbudai fidelitasosokkal sok időt tölt, együtt fociznak, kosaraznak minden héten. A barátai között jobboldali és baloldali szavazók egyaránt vannak. Csillaghegyen a Czetz János utca környékén végzi pártaktivista tevékenységét.

Kedvenc politikusai: Orbán Viktor és Varga Mihály

MSZP-s Ádám

Ádám, MSZP

Ádám 26 éves, az óbudai Societas ifjúsági szervezet elnöke. A Nógrád megyei Pásztóról jött Budapestre tanulni, 2007-ben nemzetközi kapcsolatok szakon végzett, azóta a közigazgatásban dolgozik. Így beszél a politikába vetett hitéről:

„Senki nem születik baloldali vagy jobboldali szavazónak. A fiatalok értékrendje lépésről lépésre alakul, fejlődik: tapasztalnak, s folyamatosan impulzusokat kapnak a családban, az iskolában, a munkában, a közösségekben, a társadalom minden területén. Nekem is apránként alakult ki a baloldali értékrendem. Hiszek az alapvető baloldali eszmékben, a szolidaritásban, az egymás iránti toleranciában és abban, hogy egyenlő eséllyel indulunk az életben, és tanulással, munkával és jókora adag kitartással mindenki elérheti a céljait. Abban is hiszek, hogy ha a baloldal vezeti az országot, akkor pozitív irányba mozdíthatja az ország fejlődését.”

Ádám az interneten keresztül 2005-ben került közel az MSZP-hez, azóta elválaszthatatlanok. „A baloldal, ifjúság kifejezésekre kerestem, és rátaláltam a Fiatal Baloldalra, ráadásul épp Óbudán volt az egyik szervezetük, én pedig éppen itt laktam és tanultam” – mondta, erre azt kérdeztük, melyik volt az a pillanat, amikor érezte, hogy végérvényesen megérintette a politika szele.

„2005 végén, a Millenárisban egy MSZP-s kampánynyitó rendezvényen testközelben találkozhattam és beszélgethettem Hiller Istvánnal, Gyurcsány Ferenccel. Nagy szó volt nekem az akkor, egy fiatal főiskolásnak, aki politikusokat korábban csak a tévében látott. Megerősítettek abban, amit hiszek.”

Ádámnak a MSZP-s kötődésben a politika mellett a közösség is nagyon fontos. Sok barátja van a baloldali közösségből. „Egy csapat vagyunk: sokat bulizunk, moziba járunk, tavaly nyáron például a szociáldemokrata fiatalok nemzetközi szervezetével (IUSY) Zánkán szerveztünk egy nagy fesztivált” – mondja. Óbuda minden területén részt vesz a kampányban.

Kedvenc politikusai: Mesterházy Attila és Bajnai Gordon