Vince, Artúr
-3 °C
1 °C

Akkor most milyen lovat is akarjunk?

2010.02.08. 12:27 Módosítva: 2010-02-08 12:27:08
214 hozzászólás
A Mintapolgár átveszi a jelöltek terhének egy darabját, és kísérletet tesz választókerületének kikérdezésére: "Mi kell Angyaföldnek?"

Van még nagyjából két hónapunk a parlamenti választások első fordulójáig, arra gondoltam, töltsük el valami hasznossal is az időt. Az angyalföldiek – és újlipótiak és vizafogóiak és lőportárdűlőiek és a többiek – láthatóan nem nemíroknemolvasok patópálok, hanem írnak, és olvasnak is. Nem adtam még össze az egyes bejegyzéseimhez írt kommentjeiket, de biztos, hogy ezer fölött járunk. Jó látni, hogy a szűkebb pátriámban élők igyekeznek kezükbe, sőt billentyűzetükbe ragadni lakóhelyük sorsát, mi leszünk a legwebkettesebb kerület, ha ez így megy tovább. De nekem ennyi nem elég.

Az eddigi kommentek ugyanis olyanok voltak, mint a hétfő délutáni parlamenti közvetítések: a két politikai oldal – az egyszerűség kedvéért kettő, kormánypártiak és ellenzékiek – mondta a magáét, látszólag reagálva ugyan a másikra, valójában azonban elbeszélve mellette. No, ennél most, legalább egy kis időre, próbáljunk bölcsebbek lenni.

Nem tudom, feltűnt-e másnak is, de valami nagyon hiányzik ebből a kampányból. Nem, nem az osztogatás, akár tettekben, akár ígéretekben. Nem, nem az ingyenkoncertek, kortespálinkák és korteskalácsok, nem is a kopogtatócédulámért 1500-2000 forintot ajánló aktivisták. Hanem az, hogy mi is történne elsősorban Angyalföldön (és emellett persze Újlipótban és Vizafogón és Lőportárdűlőn és így tovább, mert bármennyire is több választókerület, mégis csak egy városrész ez), ha ez vagy az a jelölt nyerne.

Nincsenek, hogyismondjam, kikristályosodott képviselőjelölti programok, tervek, vagy ha vannak is, ezekről eddig nem sokat hallhattunk. Amint egy olvasóm felhívta rá a figyelmem, a most már hatdiplomás szocialista Tóth József szórólapja elsősorban az elért eredményeket sorolja fel. A jobbikos Csender Tamás a pártja választási terveit ismerteti. A fideszes Spaller Endrétől szórólapot még nem kaptam ugyan, de a honlapja sem árulkodik nemhogy nagyívű fejlesztési tervekről, de semmilyenekről sem – vagy csak én vagyok a béna, hogy ezt nem találtam meg. További jelölt pedig még nem jelentkezett be, bár Török Gábor azt írta blogjában, hogy Szabadai Viktor volt budapesti SZDSZ-elnök lesz az MDF–SZDSZ közös jelöltje.

Szóval miután a politikusok nem rohantak meg minket ötletparádéval, rohanjuk meg mi őket. Szerveződjünk, alulról induló népi demokratikus módon, és írjuk meg, milyen kerületet szeretnénk. Pontosabban legyenek olyan jók, és írják meg: mi az, amit a XIII. kerületben – tehát nemcsak, bár elsősorban Angyalföldön – elvárnának a parlamenti képviselőnktől, bárki is legyen az. Miért dolgozzon a következő négy évben, akit megválasztanak, mit hozzon ide, mit intézzen el nekünk, milyen problémákat oldjon meg? Természetesen olyan ötleteket várunk, amihez valóban parlamenti mandátum kell, tehát nem olyanra, hogy szerezzen friss homokot a játszótéri homokozóba.

Az ötleteket megírhatják a kommentek közé vagy elküldhetik a mintapolgar@mail.index.hu e-mail címre. Egy hétig várjuk a legjobb ötleteket, amiket csokorba gyűjtve elküldünk az összes képviselőjelöltnek, és reménykedünk, hogy ők valami okosat reagálni fognak erre – levelünket és a válaszokat természetesen közzé is tesszük majd.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!