Fábián, Sebestyén
-2 °C
0 °C

Polgári csínytevő a Hollánból Washingtonba

2010.04.07. 13:22 Módosítva: 2010-04-07 13:22:36
0 hozzászólás

Különös kampányt folytat az MSZP angyalföldi reménysége, Tóth József. Nemcsak a kötelező köröket tudta le – nagygyűlés a miniszterelnök-jelölttel és a hős távhős Szanyi Egyedülvagyunk Tiborral, fórum a párt legtutibb szavazóinak számító nyugdíjasoknak a szociális államtitkárral –, hanem klubhangulatú különprogramokat is szervezett. Az egyik ilyenen, ahol az Index videóstábja helyettesített a vidéken túrázó Mintapolgárt, Farkasházy Tivadar és Gálvölgyi János díszpolgárok voltak a vendégei, majd kedd este Simonyi András volt washingtoni nagykövetet látta vendégül.

Simonyi ugyanis szintén angyalföldi gyerek, pontosabban újlipóti. A Hollán utcában született, a családja a Szent István parknál, a Hollán utcában lakott, ami aztán Fürst Sándor utca lett, hogy most Hollán Ernő utcának hívják. „Én nagyon tizenharmadik kerületi vagyok, nem az van, hogy én idejövök, és elkezdek dumálni” – mondta már a beszélgetés kezdetén, felidézve, hogy a Lehel utca és a Dózsa György út sarkán „van egy fantasztikus iskola, mi voltunk a második évfolyam, ahol együtt voltak a fiúk és a lányok”, és elárulta azt is: az iskoláról „a gonosz énektanárnő ellenére” jó emlékei vannak.

A nagyjából másfélórás programot Simonyi egy vallomással kezdte: kiderült róla, hogy akárcsak Tóth József, vagy Duna túlpartján Tarlós István, ő is kemény gyerek volt. „A Szent István Park az ötvenes, hatvanas években egy durva hely volt, mi rossz és kemény gyerekek voltunk”, mondta, amit később úgy finomított, hogy „tisztes polgári családból származó csínytevő” volt.

Tisztes polgári gyerekként zeneiskolába járt, énekkaros volt, zongorázni tanult. A zongorából aztán gitár lett, mert zongoratanárnő minden félreütésnél rávert a kezére, márpedig „ennél sokkal jobb motiváció volt, hogy volt a kezében egy gitár, és John Lennonnak képzelhette magát”. A zene a későbbi diplomáciai karrierjében is segítette, szerinte a washingtoni boldogulásában nagyban közrejátszott, hogy nemcsak angolul, hanem rockzenéül is megértette magát vendéglátóival.

A diplomatazenekar megszervezése csak erősítette a helyzeti előnyét. „Ez beépült aztán a munkámba, és még mindig tart” – mondta, megemlítve, hogy az együttesükből ketten vannak az Obama-kormányban. Az egyik a húszmilliárd dolláros költségvetésű energiaügyi minisztérium vezetőjének első helyettese, a másik a Pentagon államtitkára. "Ezt csak azért mondom, hogy érdemes nálunk játszani" – csinált kedvet a különös karrierpálya befutására készülőknek.

Az egész este a könnyed történetmesélés jegyében telt, politikáról szinte nem is esett szó – Tóth József eleve azzal kezdte, szeretné, ha ebben a bonyolult, hisztérikus politikai világban, amiben élünk a mai nap inkább a szórakozásé, beszélgetésé legyen –, bár annyit megjegyzett a vendég: abban az ügyben tökéletesen színvak, hogy kinek segít, az a fontos neki, hogy Magyarország jó kapcsolatban legyen az USA-val. Bush elnök látogatását örömmel idézte fel, mondván, az ország jó házigazdaként viselkedett. „Az emberek integettek, erre azt mondja nekem a Bush, hogy hú, ez nagyon jó, már teljesen elszoktam attól, hogy nekem az emberek integessenek az utcán".

Simonyi beszélt arról is, hogy „Magyarország elképesztően jó hely, ahol hihetetlenül kreatív emberek vannak, de ezt a kreativitást nagyon könnyen el tudjuk passzolni”. De beszélt arról is, hogy a kerületben fantasztikusan jó dolgok születtek, ám „ha nem szedjük össze magunkat, kész, vége, lemaradunk”, és arról is, hogy „a kishitűség és a borzasztó nagyképűség a mi két nagy bajunk”, mármint nem miénk, angyalföldieké, hanem miénk, magyaroké.

És persze, szerencsére, előjött a Colbert híd ügye is. Mint emlékezetes, annak idején internetes szavazás volt arról, mi legyen az M0-s új, északi Duna-hídjának a neve. Steven Colbert, a húsz legbefolyásosabb amerikai egyikének tartott tévés showman, amikor megtudta, hogy a jelöltek között van Chuck Norris is, „azt mondta, ő is van olyan jó”, és elkezdett kampányolni többmilliós nézettségű tévéműsorában, hogy róla nevezzék el a hidat (bár Simonyi elárulta, hogy tréfásan Tony Curtis is szóvá tette, miért nem őt jelölik).

„Sajnálom, hogy nem neveztük el Colbert hídnak, ezzel a szokatlan geggel egy életre felkerültünk volna az amerikaiak térképére, és sajnálom, hogy végül nem tudtunk azt a márványtáblát sem megcsinálni, amit Tóth Jóskával kitaláltunk”. Igaz, némileg legalább az vigasztalja, hogy a Google Mapsen végül mégis Colbert híd lett belőle. A történet összességében mégis jól sült el, „a mi barátunk lett ez a Steven Colbert”, és Simonyi szerint „ez is azt mutatja, érdemes néha a diplomáciában is kilépni a hagyományokból, mert enélkül egy ilyen kis ország Amerikában aligha kapna figyelmet”.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!