Teréz
10 °C
24 °C
Index - In English In English Eng

Eredmények

Karácsony Gergely

Ellenzéki Összefogás
50.86% (353593 szavazat)

Tarlós István

FIDESZ-KDNP
44.1% (306608 szavazat)

Nem írja alá az etikai kódexet az LMP

2010.08.27. 16:38
A párt szerint egy kispesti lapban lejárató kampány készül ellenük, aminek a hátterében az MSZP-t sejtik.

Nem írja alá a szocialisták által javasolt etikai kódexet az LMP – jelentette be pénteki budapesti sajtótájékoztatóján a párt kampányfőnöke. Karácsony Gergely arra hivatkozott, hogy egy kispesti lapban lejárató kampány készül pártjuk polgármesterjelöltje, Márkus Ágnes ellen.

A politikus közölte, hogy csütörtökön e-mailben egy nyomdász elküldte nekik a lap készülő számát, amelynek címlapján a Lehet Más a Korrupció, illetve A kispesti LMP-sek viszik haza a közpénzt címek szerepelnek. Mellettük egy olyan egykori jelöltjük fényképe látható, akit tavasszal az országgyűlési választások előtt már ki akartak zárni a pártból, de ezt megelőzendő a férfi kilépett.

Karácsony Gergely azt mondta, hogy az e-mailt küldő nyomdász állítása szerint az elkészült és összekötözött lapszámokra egy MSZP-szóró feliratú cédulát erősítettek. Közölte, nem tudja bizonyítani, hogy az MSZP kispesti szervezete készítette az anyagot, de azt hangsúlyozta, hogy a vádak alaptalanok. Gyanújuk alátámasztására bemutatta, hogy a nyomdai előkészítés alatt lévő címlap oldalán látszik egy felirat felső része "nem lehet tökéletesen kivenni, de belelátom lelki szemeimmel, hogy MSZP-szóróként van a fájl elnevezve" - mondta Karácsony Gergely.

Hozzátette, hogy néhány nappal korábban egy internetes portálon már valótlan állítások jelentek meg Márkus Ágnesről, akit a kampányfőnök a "tisztesség szobraként" jellemzett. Közölte, hogy a portál ellen feljelentést tesznek. Kitért arra is, hogy a hozzájuk eljuttatott anyag impresszumában főszerkesztőként feltüntetett ember azt mondta nekik, nem tud róla, hogy ő lenne az ominózus lapszám főszerkesztője, és ő is feljelentést tesz az ügyben.

Karácsony Gergely azt üzente a szocialistáknak és az összes többi pártnak is, hogy "soha többet ilyet senki ne csináljon". Hangsúlyozta, amikor az újság első számát bedobják egy postaládába, ők azonnal feljelentést tesznek ismeretlen tettes ellen.

A kampányfőnök "egyszerű lenyúlásnak" nevezte, hogy a szocialisták az LMP színeibe öltöztek és zöld szórólapokat használnak. Közben megvádolták őket azzal – tette hozzá Karácsony Gergely –, hogy lenyúlták a Budapest-programjukat, majd kiderült, hogy az MSZP-nek nincs is ilyenje.

A politikus szólt arról, hogy egyik megyei koordinátoruk jelezte, két városban sorra lépnek vissza jelöltjeik, mert "helyi szocialista politikusok vagy általuk gründolt civil szervezetek képviselői" megfenyegették őket, többi között azzal, hogy elveszíthetik az állásukat. Karácsony Gergely neveket nem akart említeni, és egyelőre a két települést sem akarja megnevezni, de a későbbiekben kiállnának a nyilvánosság elé a történettel.