Nándor
8 °C
23 °C
Index - In English In English Eng

Nem tolongtak a szocialisták Szegfű Díjáért

2010.03.06. 17:12 Módosítva: 2010.03.06. 18:30
Nőnapi ünnepséget és a Szegfű Díj átadóját tartották szombaton a szocialisták Jókai utcai székházukban. Itt megtudtuk, hogy a baloldali nőknek van 12 pontja, amit egészen biztosan írt valaki, és talán el is fogadták valakik, az MSZP pedig megpróbálja teljesíteni. A Szegfű Díj közéleti kategóriájának öt díjazottjából három sajnos pont nem ért rá. A hangulat elmaradt a tavalyitól, egyszer sem zendült fel a szocialista nőtagozat jellegzetes, rugózó mozgással kísért vastapsa.

Egy éve ilyenkor Gyurcsány Ferenc talán utolsó nyilvános miniszterelnöki programja volt a szocialisták nőnapja. Az esemény akkor olyan feledhetetlen mondatokkal gazdagította a közéletet, hogy "elsősorban férfiak és asszonyok vagyunk" (Gyurcsány Ferenc), illetve "Milyen a magyar nő? Elmúlt negyven és gömbölyű, hát kérem szépen, ez a magyar átlag, na. Hányan vagyunk 90-60-90-esek, hát ezt kell végiggondolni. Azt kell végiggondolni, hogy hogyan tudjuk ezt az Európai Uniót közelebb hozni hozzánk" (Gurmai Zita).

Mesterházy Attila a párt szombati lakossági fórumán Várpalotán (Fotó: Kovács Tamás)
Mesterházy Attila a párt szombati lakossági fórumán Várpalotán (Fotó: Kovács Tamás)

Se spontaneitás, se rugómozgás

Az akkori szereplők közül, érthető okokból, csak Gurmai Zita vett részt idén is a szocialisták Jókai utcai székházában tartott ünnepségen. Az elsőszámú szocialista nő - reméljük, ezzel nem sértjük meg Lendvai Ildikót, a párt elnökét - idén kevésbé volt lelkes. Tavaly fejből, lendületből adott elő megszólalását a szocialista asszonyok megszokott, rugózó vastapsával ünneplő közönségének. Most nem volt spontaneitás, se rugózó vastaps. Pedig a közönség összetétele nem sokat változott, ismét leginkább az inaktív korcsoport képviselte magát, és bár Gurmai előre megírt szövegét felolvasva köszöntötte "a szép számban megjelent férfiakat" is, mi nyolcig jutottunk a számolásban, és köztük volt egy későbbi díjazott is.

Mert, mint megtudtuk, a szocialista nőnapokon hagyományosan kiosztják az MSZP Szegfű Díját - és mivel ez csak a második szocialista nőnapunk volt, abból, hogy tavaly ilyesmire nem került sor, nem vonnánk le messzemenő következtetéseket. Abból annál inkább, hogy a közéleti kategória díjazottjai közül csak Mészáros Márta jelent meg az ünnepségen, bár állítólag Maksa Zoltán is megérkezett, de addigra az újságírókat már kiküldték a teremből. Hogy zárt ajtók mögött mi történhetett, arról csak sejtéseink vannak. Azt még hallottuk, hogy Gurmai Zita azzal kezdte: "akkor most elmondom azt a beszédemet, amit az újságírók előtt nem akartam", de ekkor a pártház technikusa észbe kapott, és kikapcsolta a hangosítást az előtérben.

Amíg az újságírók bent lehettek, az egyetlen izgalmat az jelentette, hogy kik nem veszik át a párt Szegfű Díját. Ferenczi Adrien, a Magyar Női Karrier Fejlesztési Szövetség alapító elnöke a műsorvezető által felolvasottak szerint "szombaton érkezik haza külföldről, ha tud, eljön az ünnepségre". Hegedűs D. Géza színművész "egy fontos prömierre" próbált épp szombat déli tizenkettőkor, így ő sem vette át a díjat. Kincses Veronika nem keresett kifogást, ő csupán "sajnos nem tud itt lenni".

A nőnap a nők napja

A talán hagyományos, talán nem díjátadó előtt négy felszólaló próbálta feltüzelni a közönséget. Gurmai Zitától megtudtuk, hogy a nőnap a nők napja, de az lenne a jó, ha minden nap nőnap lenne. "A férfiak ma női minőségünkben ajándékoznak meg" - mondta, bár szerinte a nőnap elsősorban és eredetileg egy harcias ünnep, "nagyon is baloldali, mondhatnám munkásmozgalmi".

A Magyar Szocialista Párt miniszterelnök-jelöltje vörös szegfűkkel köszönötte a várpalotai szimpatizánsokat (Fotó: Kovács Tamás)
A Magyar Szocialista Párt miniszterelnök-jelöltje vörös szegfűkkel köszönötte a várpalotai szimpatizánsokat (Fotó: Kovács Tamás)

Gurmai szerint nőnek lenni még egy progresszív baloldali pártban is nehéz, és szerinte az MSZP egy ilyen párt. Az nem derült ki egyértelműen, hogy progresszív, vagy amilyenben nehéz nőnek lenni. Abból, hogy Gurmai szerint nehéz volt meggyőzni a párttársakat arról, hogy a női kvóta jó dolog, az utóbbira tippelnénk.

Megvalósíthatják saját programjukat

Ennek ellenére szerinte az MSZP az egyetlen párt, amely komolyan veszi a női esélyegyenlőséget. Állítása szerint a baloldali nők "a mai napon" 12 pontos követelést fogalmaztak meg, ezt előre kinyomtatva kézhez is lehetett venni. A Gurmait követő Lamperth Mónika némi zavart érzett, ezért felvetette, hogy a 12 pontot, amit tulajdonképpen ő fogalmazott meg, a nőtagozat közfelkiáltással elfogadhatná. Mielőtt erre sor kerülhetett volna, a párt miniszterelnök-jelöltje, Mesterházy Attila már mint a párt programjáról beszélt a 12 pontról, amit vagy Lamperth, vagy a baloldali nők fogalmaztak meg vagy szombaton, vagy máskor. Egy váratlan retorikai fordulattal Mesterházy ígéretet tett rá, hogy legalábbis megpróbálják megvalósítani saját programjukat.

Mesterházy arról is beszélt, hogy valószínűleg a gondolkodásmódot kéne megváltoztatni, hiszen az MSZP a jogegyenlőséget már megteremtette. A gondolkodásmód megváltoztatását egy másik felszólaló, a Szegfű Díj nemzetközi győztese, a belga Marc Tarabella EP-képviselő is hangsúlyozta. Szerinte az a legfontosabb, hogy harcoljunk a szexista sztereotípiák ellen. Majd elmesélte, hogy miért is kezdett a női jogokkal foglalkozni. Két élmény vitte rá erre, egy belga asszony története, aki buszvezetőnek jelentkezett, de kiröhögték, és egy szakképzési centrumban tett látogatás, ahol jópáran hegesztettek, és amikor levedték a védőfelszerelést, az egyikükről kiderült, hogy egy fenékig érő hajú lány. Ez nagyon meglepte a férfit, aki a szexizmus ellen harcol.