Hortenzia, Gergő
8 °C
17 °C
Index - In English In English Eng

Orbán méltányolna ellenzéki igényeket is

2010.04.09. 17:08
Hetenkénti parlamentet, kisebb önkormányzati testületeket ígért többek között Orbán Viktor az Inforádiónak adott interjújában. A péntek este héttől hallható beszélgetésben 2011-re ígérte az adószabályok komolyabb módosítását. Új közbeszerzési szabályokat is akar.

Orbán Viktor azt mondta, hogy ugyan az új parlament várhatóan csak május végén ül össze, de addigra több törvénytervezetet is elkészítenek a párt szakértői, hogy azonnal érdemi munka kezdődhessen.

Az első új törvények

A leggyorsabban elfogadandó törvények közé tartozik majd a korrupció visszaszorításával kapcsolatosak elfogadása. Orbán szerint lehet majd olyan törvényt is hozni, amely alapján a megalapozatlanul kifizetett végkielégíteseket utólag is vissza lehet követelni. Általában az új törvények nem lehetnek visszamenőlegesen hatályosak, de Orbán szerint van olyan alkotmányos lehetőség, amellyel ebben az esetben a törvényesnek látszó, ám indokolatlanul kifizetett pénzeket is vissza lehet szerezni.

Gyorsan törvényt hozhat a parlament a költségvetés módosításáról, hogy legyen pénz 3000 új rendőr felvételére. Szintén az elsők között fogadják majd el az új kormányzati rendszerről – vagyis a minisztériumok felsorolásáról – szóló törvényt.

Az eleszámoltatással kapcsolatban Orbán azt mondta, hogy „nem az a cél, hogy politikusokat helyezzünk célkeresztbe”, vagyis ügyek és nem személyek mentén kezdődnek majd a vizsgálatot.

Heti parlamenti, többéves költségvetés

Rögtön egy gesztust is tett várható ellenzékének. Azt ígérte, hogy nem térnének vissza a háromhetenkénti parlamenti ülésezésre, hanem maradna a heti rendszerességű parlament. „Ha jól értettem az ellenzékiek akkori álláspontját, az volt a baj, hogy nem tudtak hetente legalább egyszer kérdéseket föltenni vagy interpellálni, ebből pedig azt vezették le, hogy ilyen értelemben a kormányzás nem áll parlamenti kontroll alatt. Erre figyelni kell, tehát úgy gondolom, hogy az ellenzéknek ezt az igényét méltányolni lehet.”

A többéves költségvetéseket viszont inkább technikai kérdésnek tartja Orbán Viktor, és azt mondta, hogy gondolkodik egy olyan rendszeren, amiben nem indulna minden évben vita a költségvetés alapjairól.

Jövőre nyúlnak csak érdemben az adókhoz

Orbán 2011-re ígért sokkal egyszerűbb adóbevallási rendszert. Idén csak kisebb, jövőre érezhetőbb adócsökkentést is ígért, bár ezt is inkább remélte, és részletekbe nem kívánt belemenni.

Azt reméli, hogy hiába csökkennek majd az adóbevételek, a költségvetés bevételi oldala nem gyengül, mert a vállalkozásoknál maradó pénzből befektetések és új munkahelyek lehetnek. „Ez tipikusan a mi volt előbb, a tojás vagy a tyúk esete. Van, aki azt mondja, hogy először a kiadásokat kell csökkenteni, utána az adót, és akad, aki azt, hogy előbb adót kell mérsékelni, hogy aztán csökkenthessük a kiadásokat. Én az utóbbi iskolához tartozom” – mondta ezzel kapcsolatban.

Orbán azt ígérte, hogy a kormány folyamatos konzultációkat szervez majd szakmai szervezetekkel egy-egy döntés előkészítésekor.

A hitelezőkről

Az IMF hitelfeltételeiről azt mondta, hogy a választások előtt nem lett volna demokratikus bármilyen új megállapodást előre megkötni a nemzetközi szervezettel. Azt azonban megerősítette, hogy több informális találkozó is volt már a párt szakértői és az IMF emberei között, és jól ismerik egymás álláspontjait a felek. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy Magyarországnak saját lábára kell állnia, nem szabad, hogy külföldi hitelektől függjön az ország.

Általában baj a korrupció

Arról is beszélt, hogy nemcsak az állami szféra korrupciója okozza amagyar gazdaság gondjait. „A gazdaságban is kialakult az a gyakorlat, hogy ahol nincs állami szereplő, a megrendelések után mindenfajta visszatérítéses, beszámításos módszerek működnek. Ez jól mutatja, hogy valami alapvetően elromlott. Az állam és a gazdaság érintkezésénél talán még nagyobb nagyságrendben érzékeljük ezt, de egy dolog biztos: ma nem úgy működik a magyar gazdaság belső szabályrendszere, ahogy működnie kellene.”

A lehetséges javításokat így foglalta össze: „Az adórendszer fontos lépés, mint ahogy a közbeszerzési szabályok megváltoztatása, a fizetési határidők rövidítése, a monopóliumok, tehát az egyoldalú erőfölénnyel visszaélés szabályozása is az, a Gazdasági Versenyhivatal és a verseny oldaláról.”

Kevesebb választott politikus lesz

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy nem látja különösebb értelmét, hogy az önkormányzati választások szokásos időpontját megváltoztassák. Azt viszont megerősítette, hogy az önkormányzati képviselők számát a felére kívánják csökkenteni, és a csökkentés leginkább a nagyobb településeket érinti majd.

A budapesti kerületrendszer várható módosításáról nem akart beszélni, az ezzel kapcsolatos kérdést a következőkkel hárította: „Ez a legnehezebb kérdés, ezért itt vagyok a legóvatosabb. Ehhez azért nagyon sok konzultációra és szakmai megbeszélésre lesz szükség. A főváros nyilván nem működhet tovább úgy, ahogy eddig, de még ezt is el lehet rontani, bármilyen meglepő.”

Az interjú teljes szövegét itt olvashatja el. A beszélgetést pénteken 19 órakor a Inforádió Aréna című műsorában lehet meghallgatni.

20%
7990 Ft
6392 Ft
15%
6490 Ft
5517 Ft