Pintérnek be kell segíteni Gergényi és Bene megfogásában

2010.02.17. 07:35 Módosítva: 2010.02.17. 07:36
A Fidesz-kormány biztos pontjának tekintik a pártban a belügyi poszton Pintér Sándort. Az egykori főrendőr politikai feladata lesz, hogy támogassa az egykori kollégák, Gergényi Péter és Bene László elleni vizsgálatot, amely a 2006-os rendőri túlkapásokban játszott parancsnoki felelősségüket lesz hivatott kideríteni. Pintérnek nemrég még közös cége volt Gergényivel, de az utazási iroda decemberben fizetésképtelenné vált.

Már most, ellenzékben kísérletezik a Fidesz azzal, hogy hivatalos igazságszolgáltatási keretek közé terelje az előző két ciklus politikai „bűneiről” folyó vitát. A pártvezetés nemrég a 2006-ban visszatartott valós államháztartási adatok miatt próbálkozott Veres János volt pénzügyminiszter és Gyurcsány Ferenc volt kormányfő feljelentésével. A párt számára azonban a legfőbb cél, hogy az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülését követő hatósági erőszak felelőseit megkeressék.

2007 májusa. Gergényi Vasprefektus Péter kirúgott budapesti főkapitány búcsúfellépése a Zsarupalotában.
2007 májusa. Gergényi Vasprefektus Péter kirúgott budapesti főkapitány búcsúfellépése a Zsarupalotában.

A Fideszben közmegegyezés alakult ki arról, hogy a választási győzelem után mindenképp el kell indítania a büntetőjogi számonkéréseket. Arról azonban nincs megállapodás, hogy ez a folyamat milyen széles kört érintsen. Egyes bulvárlapok már „halállisták” létezésével riogatták a szocialistákat, az viszont tény, hogy a pártban elméleti dolgozatok is születtek a büntethetőség alkotmányos lehetőségeiről.

Az Index információi szerint konszenzus legfőképp a 2006-os időszak rendőri vezetőinek ügyében alakult ki. Az utcai tiltakozó demonstrációk elleni kemény fellépés során rengetegen megsérültek, sőt a párt 2006. október 23-i nagygyűlésének résztvevői is utcai harcokba keveredtek a pesti belvárosban.

A rendőrséget akkoriban Bene László országos és Gergényi Péter budapesti főkapitányok irányították.

Úgy tudjuk, hogy a belügyminiszteri poszt várományosa, Pintér Sándor számára elvárásként fogalmazták meg, hogy alapos kivizsgálást várnak a két főrendőr ügyében. Pintér esetében ez azért érdekes, mert a közös szakmai múltjuk mellett köztudottan baráti szálak kötötték össze Gergényi Péterrel. Bizalmi kapcsolatuk egy közös cégben is megnyilvánult: Gergényi visszavonulása után kisebbségi tulajdonosa lett az Admiral Tours nevű utazási irodának, amelyet Pintér és egykori rendőrségi munkatársa, Valenta László közös vállalkozása irányított. A céges kapcsolat csak a közelmúltban szűnt meg, amikor az iroda csődbe ment.

2007. júniusa. Bene László leváltott országos rendőrfőkapitány azon az ünnepi állománygyűlésen, ahol beiktatják utódját Bencze Józsefet
2007. júniusa. Bene László leváltott országos rendőrfőkapitány azon az ünnepi állománygyűlésen, ahol beiktatják utódját Bencze Józsefet

Gergényi és Bene a Zsanett-ügy idején távozott a rendőrségtől. A volt fővárosi kapitány 2007-ben a milliárdos Leisztinger Tamástól kapott állásajánlatot, 2008 augusztusától pedig az Athlon Pénzügyi Zrt. biztonsági főnöke és vezérigazgató-helyettese lett. Az Athlon azonban az utazási céghez hasonlóan tavaly tönkrement.

Bene László rendőri karrierje végeztével a Magyar Nemzeti Bankhoz igazolt, ahol biztonsági főnöki állást kapott.