Gyopáros Alpár

Fidesz-KDNP, győr-Moson-Sopron megye 5. vk. (Csorna)

2010.04.12. 01:06
A tavaly megtartott időközi választásokon 80 százalékos támogatottsággal jutott be a parlamentbe. Kilenc választáson keresztül volt választókerületi kampányfőnök mostani körzetében, mielőtt képviselőjelölt lett. A mindössze 31 éves képviselő 28 éves kora óta Csorna alpolgármestere, és most 67,5 százalékkal nyert.
08 05 oltony

Gyopáros Alpár Áder Jánostól vette át a Csornai körzet képviselőségét. Az 1978-ban született politikus viszonylag fiatalon belevetette magát a politika világába. 19 évesen lépett be a Fidelitasba, és rögtön a helyi, csornai csoport alelnökeként mutatkozott be. Két évvel később belép a helyi Fidesz szervezetbe. Felsőfokú tanulmányait a szombathelyi Berzsenyi Dániel főiskolán végezte. Némi külföldi tanulmányi kitérő után mint történelem tanár és Európa szakértő került ki a munkaerőpiacra. A Deutsch Tamás vezette ifjúsági és sport minisztérium egyik háttérintézménye volt az első munkahelye. A megyei politikai élet ektív szereplője, és fiatal kora ellenére már hét választáson volt a Győr-Moson-Sopron megyei 5. választókörzet fideszes kampányfőnöke.

Kik indulnak még

Balogh Csaba (MSZP): 14,37%

Molnár Tivadar (MIÉP): 0,78%

Szabó Tamás (MDF): 2,63%

Takács Krisztián (JOBBIK): 11,4 %

Véber József (Civilek): 3,33%

A választókörzetet Áder János 1998-ban szerezte meg a Fidesznek. A volt parlamenti házelnök azonban a legutóbbi európai parlamenti választások után Brüsszelbe távozott, és a csornai körzetben időközi választásokat tartottak. A tavalyi voksolást Gyopáros 80 százalékos, elsöprő eredménnyel nyerte meg.

Győr-Moson-Sopron megye 5. vk. (Csorna) korábbi győztesei
2006 Áder János
Fidesz
2002 Áder János
Fidesz
1998 Áder János
Fidesz
1994 Varga József
MSZP
1990 Balog János
SZDSZ