Varga Mihály viccet mesél az ajkaiaknak

A meghirdetett időpontnál egy órával előbb érkezünk Ajkára, egy tó partján álló vendéglőhöz, ahol Varga Mihály fog lakossági fórumot tartani. A hely még nincs is nyitva, úgyhogy mi is továbbállunk egy kávézóba. Míg várakozunk, azon gondolkodom, vajon mivel tudja felrázni az ajkai közönséget egy főként gazdaságpolitikával és makrogazdasági mutatókkal foglalkozó fideszes politikus? Hogyan tudja megszólítani az egyszerű embert egy eurobürokratának kinéző figura. Eddigi tevékenysége alapján nem várhatók tőle érzelmeket felkorbácsoló beszédek.

Mit fog énekelni?

Azon is elgondolkodom, lehet-e lakossági fórumot tartani demagógia nélkül? Mikor lenne nagyobb sikere az Állami Operaház vendégművészének az ajkai Tó vendéglőben: ha Schönberget, ha Verdit, vagy ha Kálmán Imrét énekel? Inkább itt a cikk elején megadjuk a választ ezekre a kínzó kérdésekre: Varga Mihály Ajkán ügyesen egyensúlyozott a közérthetőség és a bulvár-gazdaságpolitika között. Nem nagy ügy, Bokros Lajos professzor is megmutatta már, milyen ez, amikor a Közép-európai Egyetem katedrájáról átlépett a Magyarok, Demokraták, Függetlenek színpadára.

Mire visszaérünk a tóparti étteremhez, már alig lehet parkolóhelyet találni a környékén, és már a vendéglőbe sem lehet beférni, annyian vannak. Varga Mihály közönsége főként nyugdíjasokból és középkorúakból áll, elvétve látni fiatalokat – persze hétfőn délután fél ötkor elképzelhető, hogy a fiataloknak más dolguk van. A szólásra emelkedő Varga Mihály előzékenyen szól a hátul ácsorgóknak, hogy lát még négy üres széket, ezért aki szeretne, leülhet mellé is, ha nincs ellenére a társasága.

A munka becsülete

A parlamentből már tudjuk, hogy Varga Mihály beszélőkéjével nincs baj: bármikor tud a gazdaságról adott mennyiségű ideig beszélni. Most egy gyors összefoglalást készít az ajkaiaknak. Nyolc évvel ezelőtt Szlovéniával voltunk egy szinten. Ők elhúztak, meg a szlovákok is, és minket ma Bulgáriával és Romániával emlegetnek egy lapon. Pedig a magyar ember nem dolgozik kevesebbet vagy rosszabbul mint nyolc éve. Meg kell nézni azt is, hogy nyolc éve négyszázhúszezer regisztrált munkanélküli volt, ma 625 ezer plusz még kétszázezer olyan ember, aki már a munkanélküli-ellátó rendszerből is kiesett.

Varga szerint ezen a helyzeten csak úgy lehet változtatni, ha előbb a fejekben és az értékek között teszünk rendet. Miért van az, teszi fel a kérdést, hogy a szintén tízmilliós Csehországban egymillióval több ember dolgozik. Nálunk, említ egy példát, amikor tizenhat embert kiközvetített egy munkára a munkanélküli központ, abból  tizenöt úgy ment oda, hogy nem akart dolgozni, csak igazolást szeretett volna szerezni arról, hogy nem alkalmas a munkára. „A munkát értéknek kell tekinteni, és a cél az, hogy aki akar dolgozni, annak jusson is munka.” Varga általános megoldási javaslata erre a komplex problémára az, hogy munka csak a gazdaság beindításával lesz.

A bemelegítés után kezdi el a pengetni Varga Mihály finom ujjaival a demagógiahárfát. Ma már nem lehet úgy kinyitni a tévét, hogy az ember ne látna bilincsben egy állami vagy fővárosi főhivatalnokot vagy cégvezetőt. Vannak olyan cégek, amelyek már a fogdán is megtarthatnák az igazgatósági ülésüket, mert ott is meglenne a határozatképességhez szükséges többség. Budapestet ellopták, dúl a korrupció a BKV-tól a gyógyfürdővállalaton át a Főkeféig, és a katonás fegyelem már a Honvédelmi Minisztériumra sem jellemző.

Mint Varga mondja, nem lehet elfogadni azt az érvelést, hogy valami jogszerű, de nem erkölcsös, mert akkor a jogszabályokkal van baj, a törvények ugyanis nem lehetnek erkölcstelenek. Varga szerint ezért az új kormánynak meg kell majd vizsgálnia az államnak előnytelen szerződéseket, a magáncégek és az állam együttműködésével született ppp-konstrukciókat, rendeznie  kell  a „Csáki szalmájaként szétzilált” költségvetést, és be kell zárnia a korrupció csapjait. Addig nem lesz rend az országban, amíg ezeket az ügyeket ki nem vizsgálják, és teljesen mindegy, hogy szocialistát, fideszest vagy bármelyik párt tagját érintik ezek, mondja.

Mindenről a kkv jut az eszébe

Zsákban futni nem lehet. A magyar vállalkozások nem versenyképesek sem a lengyel, sem a cseh, sem a szlovák cégekkel. Ez már jól látható az üzletek, bevásárlóközpontok polcain is, mondja a Fidesz alelnöke. Ezeken több a közép-európai versenytársainktól származó áru, mint a magyar. Magyarországon a munkahelyek kétharmadát közben a hazai kis- és középvállalkozások adják, ezért ezt a szférát az adóterhek, elvonások csökkentésével kell felszabadítani. Itt még Varga Mihály monologizál, így senki sem teszi fel azt a kérdést, hogy a csökkenő állami bevételek miatt milyen más szférától vennének majd el pénzt.

Önök mit látnak abból, hogy Magyarország hat éve az Európai Unió tagja, és évente nyolcszázmilliárd forintnyi fejlesztési támogatás érkezik? - teszi fel a kérdést. Varga válasza az, hogy a támogatások szétaprózódnak, mert nincs koncepció, és a pénz „diszkókámpákra, kutyawellnessre és újfajta borosdugók kifejlesztésére” megy el, holott „ezt a pénzt is lehetne munkahelyteremtésre fordítani”.

A Fidesz alelnöke említ egy másik példát is: egy romák fogllkoztatására kiírt háromszáznegyvenmilliós pályázatot, amellyel harminc fiatalnak szerettek volna munkahelyet teremteni, de végül egynek sem lett állása. „Többet értek volna el, ha ennek a harminc embernek odaadnak fejenként egymillió forintot” – jegyzi meg, de talán ezzel egy időben ő is érzi, hogy ilyet azért a közgazdasági egyetem előadótermében nem mondott volna.

És mi van a termálvízkinccsel?

Varga szerint a legékesebben az euró magyarországi bevezetésének folyamatos eltolódása mutatja, hogy „akik felelősek voltak a gazdaságpolitikáért az elmúlt nyolc évben, azok nem dolgoztak megfelelően”. Gazdasági áttekintése végén újra megismétli a már kocsmai közhellyé váló sóhajokat: lám, Szlovákia beelőzött minket, vajon hova tudott volna eljutni ez az ország egy jobb kormányzással ennyi idő alatt. Varga megoldása erre az, hogy jó kormányzással be tudjuk hozni hátrányunkat.

A lakossági fórumok komoly felkészülést kívánnak egy politikustól, hiszen ezeken az emberek kiszámíthatatlan kérdéseket tesznek fel. Varga Mihályt is kérdezik a haszontalan munkaügyi átképzésekről, a magyar termálvízkincsről vagy éppen a makói gázmezőkről. Ha nem is mindig a kérdésekre válaszol, de azért mindegyikre tud mondani valamit, Jobb lenne, ha a kamarák kezébe adnák a szakképzést, mert ők jobban tudják, milyen képzettségekre van szüksége a gazdaságnak. Igen, Magyarországnak kevés ásványkincse van, de az egyik épp a termálvíz, és lám, annak idején a Széchenyi-terv támogatta az ilyen beruházásokat, mert volt koncepció, és tudták, hogy ehhez más beruházások és fejlesztések is köthetők, például a borturizmus.

A kérdések megválaszolása közben Varga is láthatóan feloldódik, és fóruma Varga Mihály-i értelemben vett, azaz rendkívül visszafogott stand up komédiává alakul. Azt mondja például, hogy „Veres János a gazdaság problémáit nem Makón, hanem Makaón akarta megoldani”, és ezen mindenki nevet. Bár hat órára várják Pápán, és vészesen fogy az idő, azzal hízeleg a helyieknek, hogy „nyugodtan kérdezzenek csak, várhatnak a pápaiak”.

Figyelemreméltó, hogy Varga szavait mindössze egyszer szakítja meg taps a Tó vendéglőben. Akkor, amikor újra arról beszél, hogy a minisztériumok az elmúlt nyolc évben sefteltek, és „el kell számoltatni az utolsó ceruzafaragót is”.

A húszmilliárdos államadósság kezeléséről és az IMF-hitelről Varga a következő képet festi: Az IMF-ben már unatkoztak, majdnem fel akarták számolni a szervezetet, ezért nagyon örültek, amikor 2008-ban a csőd szélére került Magyarország megkereste őket. Tárgyalni fogunk a hitelezőkkel, mondja Varga Mihály, és hozzáteszi: „Akkor járunk helyes úton, ha nem a pénzügyi elvárásoknak akarunk megfelelni, hanem a termelést tartjuk szem előtt.”

Kovács úr a pokolban

Többen is kérdezik a nyugdíjról. Varga itt két dolgot szögez le: mindenképpen meg akarják őrizni a nyugdíjak vásárlóértékét, és nem hagyják privatizálni a nyugdíjalapot. Az idős embereket is azzal nyugtatja, hogy ha beindul a gazdaság, nekik is több jut majd. A nyugdíjasok kérdései és hozzászólásai közben óvatosan belecsúszunk a Kádár-nosztalgiába, és a multi- és kapitalizmusellenes hangulatba, ami egy pillanatra Varga Mihályt is magával ragadja. „Egy dél-koreai gumigyár hatalmas állami támogatást kap, amivel ezer munkahelyet teremtettek. Sokkal több munkahely jött volna, ha ezt a pénzt a magyar kis- és középvállalkozásoknak adják. Azt sem lehet tudni, hogy egy ilyen multicég, mikor települ tovább Kínába vagy Ázsiába. Olyan termelőberuházásokra van szükség, amelyek hosszú távon is itt tartják a munkahelyeket” – reagál a közhangulatra.

Varga Mihály is érezheti, hogy itt veszélyes vizekre evez, egy idő után mégiscsak újra pislákolni kezd benne a gazdaságpolitikus, és már szinte védekezőleg mondja, hogy de emberek, szükség van a multikra is (a kkv-k támogatása mellett), és bizony a bankokra is szükség van (megfelelő állami szabályozás, és a hitelesek védelme mellett).

A zsákutcából végül egy viccel tör ki a Fidesz gazdasági zászlóvivője, amit búcsúzóul megosztunk minden kedves olvasónkkal. Kovács úr lejut a pokolba, ahol két kaput lát: a szocializmus feliratú előtt előtt hosszú sor kígyózik, a kapitalizmus feliratú kapu előtt azonban senki sem áll. Odamegy egy emberhez, és megkérdezi, mi történik a kapitalizmus feliratú kapu mögött. „Hát, szeget vernek az emberbe, a testét vasra verik, és olajban sütik meg”. És mit csinálnak a szocializmus kapu mögött? Hát, szeget vernek az emberbe, a testét vasra verik és olajban sütik meg. De akkor mi a különbség, miért áll mindenki a szocializmus kapuja előtt? Hát azért, mert a szocializmusban vagy szeg nincs, vagy vas, vagy olaj.