Átvették a tartalékosok a laktanyák őrzését

2011.01.02. 11:34
Civil őrző-védő szolgálatok helyett vasárnaptól önkéntes tartalékos katonák védik a laktanyákat. A rövid kiképzésen átesett tartalékosok egyenruhát és fegyvereket is kaptak.

Ünnepélyes őrségváltással vették át a tartalékos katonák 57 laktanya, illetve katonai objektum őrzés-védelmét vasárnap. A tartalékosok a civil őrző-védő szolgálatokat váltották. A 2049 fős tartalékos haderő felállításáról december végén döntött a parlament.

Az első önkénteseket Benkő Tibor vezérkari főnök köszöntötte a Petőfi Sándor laktanyában.

A tartalékosok rövid általános katonai, lövészeti és egészségügyi kiképzésen vettek részt. Az önkéntesek egyenruhát és fegyvereket is kaptak; a fegyverszobákban gépkarabélyok is készenlétben állnak, ha a helyzet úgy kívánja, mondta a vezérezredes. A tervek szerint az önkénteseket katasztrófahelyzetekben is be lehet majd vetni.

Simicskó István honvédelmi államtitkár 2010 december 13-án egy sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy az önkéntes tartalékos rendszerbe jelentkezők szerződést kötöttek a HM Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő Zrt.-vel és a honvédséggel is. A szerződések időtartama eltérő, a munkáltató és a munkavállaló megegyezésétől függ, de akár határozatlan idejű is lehet. A következő lépcsőfok - a műveleti tartalék - kiépítése 2012 elejétől indulhat, és a remények szerint 2014-re állhat fel a teljes, hat-nyolcezer emberből álló önkéntes tartalékos rendszer, mondta akkor Simicskó István.

A decemberi sajtótájékoztatón az államtitkár azt mondta: még nem lehet egyértelműen kijelenti, hogy az önkéntes rendszer olcsóbban biztosítja-e például az őrzés-védelmet, ami eddig 8-9 milliárd forintjába került évente a tárcának. Az a pénz, amit eddig erre a célra fordítottak, nem szabadul fel, tette hozzá. "Mi arra számítunk, hogy az egész rendszer átláthatóbb, kiszámíthatóbb, a társadalom számára is elfogadhatóbb lesz, közben pedig több hasznot hoz a honvédségnek" – fogalmazott.