Már halálos tömegszerencsétlenség lett a WB-tragédia

2011.01.26. 15:12
A rendőrség súlyosbította a West Balkánban történt szerencsétlenség felelősei elleni nyomozás gyanúját: már nem foglalkozásköri vétség, hanem halálos tömegszerencsétlenség okozása alapján folyik az eljárás. Kiderült ugyanis, hogy a három halálos áldozat mellett tizennégyen zúzódásos sérüléseket szenvedtek.

A BRFK szerdán közleményben jelentette be, hogy megváltozott a Nyugati téri szórakozóhelyen, a West Balkánban 2011. január 15. este történt tragédia után indított eljárás indoka.

A rendőrség ugyanis az eddig rendelkezésére álló adatok alapján kettőnél több ember halálát okozó foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétsége megalapozott gyanúja miatt indított ismeretlen tettesek ellen büntetőeljárást.

A BRFK január 17-én felhívást tett közzé, amelyben – többek között – olyan személyek jelentkezését kérte, akik a helyszínen ugyan nem jelentkeztek orvosi ellátásra, azonban a jelen voltak a tragédiánál, és személyi sérülést szenvedtek.

A felhívás nyomán kiderült, hogy a szórakozóhely lépcsőjén kialakult tülekedésben még legalább tizennégyen szenvedtek nyolc napon belül gyógyuló, zúzódásos sérüléseket. A sérüléseket igazságügyi orvos szakértő minősítette.

A nyomozás megindítását követően a fővárosi rendőrség szinte azonnal hat embert vont gyanúsítottként eljárás alá, az adatgyűjtés során pedig 110 tanút hallgattak ki, valamint megtörtént számos orvos szakértői vélemény értékelése.