Nincs itt senkinek kétharmada

2011.01.27. 22:07
Öt-hatezren tüntettek a sajtószabadságért a Kossuth téren. A legjobb szöveg Dopemané volt, a legnagyobb meglepetést Kardos-Horváth János szolgáltatta.

“Nincs itt senkinek kéthamada, csak a népnek” – mondta a sajtószabadságért rendezetten második Kossuth téri tüntetésen Dopeman, és ezzel még nekünk is befogta a szánkat. Az első tüntetésen hiányoltuk az igazán erős beszédeket és jól kiabálható jelszavakat, és ezekből ugyan most sem volt túl sok, de ez a szöveg azért betalált.

Fotók: Barakonyi Szabolcs
Fotók: Barakonyi Szabolcs

Azt mondani a kormánypártnak, a miniszterelnöknek, a hatalomnak úgy általában, hogy “nincs is kétharmadod”, amikor egyébként van neki, az pont olyan ellenálló gesztus, amiben kellő arányban keveredik a erő, a demagógia, az irónia és a zsigeri tiltakozás, hogy egy tüntetésen tűzbe lehet jönni tőle. Valahol félúton Az utcakövek alatt ott van a szabadstrand és a Gyurcsány, takarodj! között.

Józsi bácsi vagy Orbán Viktor veszélyesebb a sajtószabadságra?

Dopemantől eltekintve nagyjából ugyanott folytatódott a tüntetés, ahol két hete abbamaradt. Érezhetően kevesebb ember jött most el, mint akkor (5-6 ezren), valószínüleg két ok miatt – egyrészt nem volt Bródyhoz hasonló húzónév, másrészt sokkal hidegebb volt. Viszont most sokkal több volt a fiatal.

Az egy időben zajló tüntetések közötti szolidaritás szép hagyományát Dénes Balázs, a TASZ elnöke hozta elő, aki az egyiptomi eseményeket kapcsolta össze a budapesti tüntetéssel azért, mert mindkettő az interneten szerveződött. „A politika drog, a kétharmados hatalom kemény drog" – mondta Dénes, de az emberek igazán csak a búcsúmondatainál kezdtek éljenezni: Éljen a szabadsajtó, éljen a demokrácia!

Kedvesen tört ki a megszokott orbánozós körökből Bárdos Deák Ágnes énekkesnő azzal, hogy szerinte Orbánból még elő lehet csalogatni jó énjét, aki 1848-ban és 1956-ban még forradalmár lett volna. Ezzel pont ugyanannyira viccelt, mint amennyire nem.

Az este talán legnagyobb kérdése az volt, hogy Kardos-Horváth János bevállalja-e a Petőfi rádióban slágerré vált számok közöl a valaha volt legpokolibb, a Földlakó előadását. Bevállalta, de a fellépésének nem is ez volt a legmeglepőbb része – közvetlenül utána jött a dala, melynek refrénje az volt, Feri segíteni kell, gyere vissza. Nem részletezte, hogy mire gondolt.

Dopeman: Nem lennék rossz politikus

Dopeman az ütős kezdőmondat után eljátszotta kifejezetten erre az alkalomra írt számát egy 18-as karika előtt, aztán egy közös Lopni, megyünk lopni énekléssel búcsúzott, ami a parlamenti díszletek előtt valóban jól vette ki magát.

Mire fél nyolc körül a Szilvásy Gypsy Folk Band az összes fellépővel együtt közösen belekezdett a Tavaszi szél vizet áraszt eléneklésébe, már csak egy-két ezren fagyoskodtak a Kossuth téren, tagadhatatlanul jókedvűen.

A tüntetők célja változatlan, persze egyelőre nincs is okuk változtatni, hiszen a médiatörvény ügyében nem sok minden haladt előre. A következő tüntetést március 15-re jelentették be, ha elég jó idő lesz, simán megdőlhet az eddigi részévteli rekord, pedig az eddigi tüntetések is a legnagyobb utcai események voltak az Orbán-kormány alatt.