Donát
-2 °C
12 °C

Földrengés: Nagyon sok a kár Oroszlányban

2011.01.30. 13:25 Módosítva: 2011-01-30 13:25:28

Nagyon sok kárt okozott a szombat esti földrengés Oroszlányban - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Takács Károly, a város polgármestere. A kárfelmérés tart, és még a délutáni órákban is folytatódik, a bejelentések százszámra érkeznek.

A polgármester szerint csak nappali fénynél derült ki, hogy milyen sok a kár Oroszlányban. Ezek két csoportba oszthatók: több magas panelházon hajszálrepedések láthatók, de azt, hogy ezek a sérülések mennyire súlyosak, később derül ki. Emellett régi épületek kéményei rongálódtak meg, amelyek balesetveszélyesek. Az otthonát viszont senkinek sem kellett elhagynia.

A polgármester szerint százszámra érkeznek a bejelentések az ilyen esetekről. Emiatt külön információs vonalat is létrehoztak, hogy begyűjtsék a károkat. Ezeket kedden, a védelmi bizottság ülésén értékelik. Takács Károly ugyanakkor hangsúlyozta: uralják a helyzetet.

A polgármester elmondta azt is, hogy Vértessomló és Várgesztes polgármestere is károkról számol be. Utóbbi településen például a templom boltívében keletkezett kár, lehullott a vakolat.

Veszélyes ipari üzemeket, iszap- és zagytározókat vizsgáltak át szakértők Komárom-Esztergom megyében a szombat esti földrengés miatt. A vizsgálatokat még éjszaka elvégezték. Megállapították, hogy az érintett üzemek épületeiben, berendezéseiben nem okozott kárt a földrengés, az üzemszerű működést sem akadályozta.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vasárnap kora délutáni közleménye szerint sérültekről továbbra sem érkezett bejelentés.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!