Fokozott ellenőrzések az elővárosi vonatokon

2011.02.04. 15:29

Fokozott ellenőrzések kezdődnek jövő hét közepétől a budapesti elővárosi vonatokon. A MÁV-csoport munkatársai mellett rendőrök és vasútőrök is részt vesznek az ellenőrzésben. A cél, hogy visszaszorítsák a bliccelést.

A vasúttársaság szerint évente több milliárd forintos kárt okoznak a menetjegy vagy bérlet nélkül utazók. Ebbe a körbe beletartoznak azok is, akik nem a jogosultságuknak megfelelő, hanem annál nagyobb kedvezményt vesznek igénybe.

A bliccelés visszaszorítása érdekében jövő szerdától kezdődően három napon keresztül fokozott ellenőrzés lesz az elővárosi vonalakon. Ez azt jelenti, hogy a jegyvizsgálókat rendőrök és vasútőrök is kísérik majd, az utasok a nap bármely szakában találkozhatnak velük. A MÁV közleménye szerint kiemelt figyelmet fordítanak a Budapest-Piliscsaba-Esztergom, Budapest-Vác-Szob, Budapest-Veresegyház-Vác és a Budapest-Lajosmizse vonalakra.

A vasúttársaság tervei szerint a hatósági jelenlét az esetleges visszaéléseket követő igazoltatásokat könnyíti meg. A rendőrök közreműködése emellett a közbiztonság javulását, a rongálások és az utasokat ért károk csökkentését is segítheti.

A közlemény szerint a MÁV-Start már több intézkedést is bevezetett, hogy visszaszorítsa a bliccelést. Ennek egyik eleme a budapesti fejpályaudvarokon kiépített peronkapu rendszer, illetve a korábbinál több és szigorított jegyvizsgálói ellenőrzés.