Elődje lesz a főmeteorológus utódja

2011.02.10. 08:27

Indoklás nélkül elbocsátották Bozó Lászlót az Országos Meteorológiai Szolgálat éléről, írja a csütörtöki Népszabadság. A napilap információi szerint Illés Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium környezetvédelmi államtitkára kezdeményezte a felmentést, a felmentést Fazekas Sándor, a tárca vezetője írta alá. A lap úgy tudja, hogy az akadémikus sem szakmai, sem gazdálkodási hibát nem követett el.

Bozó László 2007-ben nyerte el pályázat útján a hat évre szóló főigazgatói posztot. Elődje Dunkel Zoltán volt, aki most ismét átveszi Bozó László helyét, írja a Népszabadság. A napilap úgy tudja, hogy Dunkel egy környezetügyi háttérintézmény megszervezésén dolgozott az utóbbi időben Illés Zoltán felkérésére, de végül a szervezet nem jött létre.

A Népszabadság emlékeztet arra, hogy a szintén meteorológus Dunkel Zoltán neve az öt halálos áldozattal járó 2006. augusztus 20-i vihar után vált ismertté. Az Országos Meteorológiai Szolgálatnál is lezajlott vizsgálat megállapításai szerint az ügyeletes meteorológusok szakszerű tájékoztatást adtak a katasztrófavédelemnek. Az intézményt felügyelő miniszter azonban írásbeli figyelmeztetésben részesítette Dunkel Zoltánt fokozott figyelem elmulasztása miatt, és Dunkel maga is azt nyilatkozta, hogy felelősséget érez a történtek miatt, jobban kellett volna figyelni az információk cseréjére.

Pár nappal ezelőtt egy másik vezető szakembert is menesztett indoklás nélkül a tárca. Csepregi István 2010 szeptemberétől vezette a Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőséget. Illés Zoltán nevezte ki, most ugyancsak az ő közreműködésével mentették fel, írja a Népszabadság.