Áron
-4 °C
12 °C
Index - In English In English Eng

Maradt még némi SZDSZ

2011.02.13. 16:02

Nem mondhatjuk, hogy manapság túl nagy lenne a pörgés az SZDSZ-nél. Hirtelenjében két hír jut eszünkbe az elmúlt hetekből: nagy dobásra készül a tolnai SZDSZ, illetve Mécs Imre egy MSZP kitérő után visszalépett az SZDSZ-be.

Tarján András beszél (Fotók: Barakonyi Szabolcs)

Budapest felszabadulásának hatvanhatodik évfordulóját azonban – ahogy már régóta – megint a Szent István parki Wallenberg-emlékműnél ünnepli a párt. A szobor talapzatára SZDSZ-molinó került, amibe – míg ki nem kötik – bele-belekap a szél. A hallgatóság babakocsit toló fiatal párok, mi úgy érezzük, gúnyos pillantásainak van kitéve. Sokan vannak, 150-200 ember állja körül az emlékművet.

Két szónok van, Tarján András, aki szerint az SZDSZ már 1990 őszén utat tévesztett, valamint Bauer Tamás, aki emlékeim szerint úgy 2007 körül kilépett a pártból, tiltakozva a kormány gazdaságpolitikája ellen, de úgy látszik, hogy a Mécs Imre-i utat követi. Mindketten papír nélkül beszélnek, Bauer az összeszedettebb és jóval rövidebb, mint az ÉS-ben szokott lenni.

Csakazértis SZDSZ

„Felszabadulás volt vagy megszállás? Játszadozunk az igekötőkkel” – mondja Tarján, és ő is beleszáll a játékba, mert egy szörnyű, véres terrortól való megszabadulásnak nevezi 1945-öt. (Erre később majd Bauer is kitér, ő a felszabadulás mellett teszi le a garast, de ne ugráljunk az időben.)

Az aktuálpolitizálás nem maradhat el, beszédének jó felét teszi ki, akárcsak Bauerét. Az 1989-90-es liberális demokrácia szerinte több sebből vérzett, elsősorban azért, mert az emberek azt hitték, hogy a piacgazdasággal beköszönt az osztrák életszínvonal is. Nem köszöntött be, így „ez a várakozás egyre sötétebb erőknek adta meg a lehetőséget, hogy megváltoztassák a liberális demokráciát”.

Tarjánnak deja vu-érzése van, a mostani helyzet sokban hasonlítható 1948-hoz, amikor véget ért a magántulajdon szentsége, koncepciós perek kezdődtek, a sajtóból a Szabad Nép, valamint az ugyanazt író más lapok maradtak, és a médiát a párt agitációs és propagandaosztálya nyomorította.

Bauer a tömegben

Viszont nem vittek el senkit („Még” – mondja valaki a hallgatóságban), és mindent meg kell tennünk, hogy ne is vigyenek el senkit, meg kell védeni a liberális demokráciát.

Bauer Tamás az előző rendszerben nem szívesen mondott volna április 4-i beszédet, nem mintha nem tartotta akkor is, meg most is felszabadulásnak ezt a dátumot, hanem mert üresnek érezte az ünnepet, ami a fennálló rendszer iráni lojalitás kifejeződésévé silányult.

150-200-an lehettek

Most viszont nem üres az ünnep, mert nem magától értetődik. A felszabadulást védendő megjegyezte, hogy ez a nap nem arról szól, ami 1948-ban kezdődött (a kommunista diktatúra), hanem ami 1945-ben véget ért. És nemcsak a nyilas rémuralom ért véget, hanem az egész Horthy-rendszer.

A (volt?) SZDSZ-es politikus szerint aki ma vereségként éli meg ezt a napot, az jogosnak tartja második világháborús részvételünket is. Revízióban gondolkodik, ha nem is területiben, mert az már irreális, hanem lakossági revízióban. Erről szól szerinte a kettős állampolgárságról szóló törvény – és ezzel már benne is voltunk az aktuálpolitizálásban.

A magyar nép szerinte 1989-ben szabad lett, és most – akárcsak 1948-ban – el akarják venni ezt a szabadságot. (Az elmúlt húsz évet egyenesen nagyszerűnek nevezte.) Ami viszont bizakodásra adhat okot: a magyar népnek korábban nem volt olyan tapasztalata, hogy négyévenként le lehet váltani a hatalmat.

Végül felszólította a jelenlévőket, hogy sétáljanak el együtt a parlament melletti Károlyi-szoborhoz.

A jelképek háborúja folytatódik

Nem vitás, az őszi események után, amikor tüntetések és ellentüntetések követték egymást Károlyi szobránál, ezen a tavaszon jobbosok és balosok megint itt vívják majd a jelképek háborúját.