Ida
5 °C
7 °C

Az ügyészségen már olvasták Budai beadványát Juhász Ferencről

2011.02.21. 15:33 Módosítva: 2011.02.21. 17:35
A Legfőbb Ügyészséghez megérkezett az elszámoltatási kormánybiztos levele, amelyben Budai Gyula azt kéri, indítsanak nyomozást Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszter állítólagos vesztegetési ügyében. A Budapesti Katonai Ügyészség annak idején nem vizsgálta ki azt a tanúvallomást, amely szerint egy whiskys dobozban Juhász is kapott kenőpénzt. A katonai ügyészség csak március közepén számol be az ügy részleteiről.

Széplaki-Nagy Gábor a Legfőbb Ügyészség szóvivője az Index kérdésére azt mondta: Budai Gyula beadványáról egyelőre nem tud konkrétumokat mondani. A beadványt a katonai ügyészség által lefolytatott nyomozás keretében vizsgálják.

Hír Tv pénteken közölte, hogy Juhász Ferenc szocialista politikusra, egykori honvédelmi miniszterre tett terhelő vallomást egy vesztegetéssel gyanúsított tábornok az ügyészségen. O. János dandártábornok az ügyészségen azt állította: egyik alkalommal ő is jelen volt, amikor Fapál László államtitkár whiskys dobozba csomagolva vitte át a pénzt felettesének.

A Hír Tv szerint a tábornok beismerő vallomásában arról is beszélt, hogy az államtitkár és a főtisztek a honvédségi beszerzések és megbízások után visszaosztott pénzeken fele-fele arányban osztoztak. A rendszerben a gyanú szerint százmilliós nagyságrendben mozogtak kenőpénzek - az élelmezést végző cégektől, a kecskeméti repülőnap szervezőin át, az autószerelőig mindenkitől kértek vissza úgynevezett "parancsnoki jutalékot".

Budai Gyula szombaton azt mondta: hogy O. János dandártábornok körülbelül egy évvel ezelőtt tette a Hír Tv által idézett terhelő vallomást. O. János ezt akkor is fenntartotta, amikor szembesítették  Fapál László volt államtitkárral. Budai szerint "egy ilyen terhelő vallomásra más embereket meggyanúsítottak, és bevittek volna, Juhász Ferencet azonban még tanúként sem hallgatták meg". Ennek alapján a kormánybiztos egyértelműnek tartja, hogy a Budapesti Katonai Ügyészség - amely idén január 19-én befejezte a nyomozást - megpróbálta eltussolni Juhász Ferenc ügyét.

Balogh Zoltán a Budapesti Katonai Ügyészség szóvivője az Indexnek nem kívánta kommentálni Budai Gyula állításait. Mint közölte: az ügy bonyolultságára való tekintettel a katonai ügyészség várhatóan március közepén számol be az ügy részleteiről.

Juhász Ferenc határozottan visszautasította a korrupciós vádakat. Az MSZP sajtóosztálya szerint több mint egy éve vizsgált ügyről van szó, amennyiben az ügyészség szükségesnek tartotta volna, már megkérdezte volna Juhász Ferencet, de ez mindeddig nem történt meg.

A parlament honvédelmi bizottságának az elmúlt nyolc év kormányzati intézkedéseit vizsgáló albizottsága pénteken összeül. Csampa Zsolt, a testület fideszes elnöke elmondta, meghallgatnák O. Jánost, Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztost és Juhász Ferencet is.