Megvonták a ribancozó KDNP-s oktatásügyi jogköreit

2011.02.22. 15:12
Ügyvédjével érkezett a kiskunmajsai önkormányzat hétfői ülésére Abonyi Henrik, a város KDNP-s alpolgármestere. A város jobboldali ellenzéke indítványozta Abonyi felmentését Facebook-os chatjei miatt, amelyeket tanítványaival folytatott. Az tanárként is dolgozó alpolgármester posztján maradt, de megvonták oktatásügyi és ifjúságvédelmi jogköreit.

A Polgári Szövetség Majsáért Egyesület indítványára Kiskunmajsa polgármestere, Faludi Tamás hétfőre rendkívüli ülésre hívta össze a képviselőtestületet. A jobboldali ellenzéki csoport azt kérte az egykori SZDSZ-es városvezetőtől, hogy mentse fel helyettesét, a KDNP-s Abonyi Henriket.

A teológus végzettségű, általános és középiskolai tanár Abonyi körül február elején tört ki helyi jellegű botrány, miután valaki kimásolta a Facebook oldaláról a gimnáziumi diákjaival folytatott beszélgetéseit. Az önkormányzatnak, az iskoláknak és a pártoknak megküldött szöveggyűjtemény szerint Abonyi több ízben ribancnak titulálta a fiúkat, akik évődve visszabuznyákozták. Abonyi azt állította, ismeretlenek feltörték a Facebook-oldalát, és az elkövetők tették fel oda a beszélgetéseket.

Abonyi a hétfői testületi ülésen ügyvédje kíséretében érkezett. A külsős résztvevő miatt az eredetileg zárt ülésként beharangozott tanácskozást nyilvánossá tette a polgármester. Az Index információi szerint az alpolgármester helyett felszólaló jogi képviselő arról tájékoztatta a képviselőket, hogy javasolta azt alpolgármesternek, ne tegyen semmilyen feljelentést az állítólagos feltöréssel kapcsolatban, mert a vizsgálat úgy sem hozna eredményt, idő- és pénzpocsékolás lenne.

A PSZM azonban elégedetlen volt az ügyvéd álláspontjával, ezért azt javasolta, a testület szólítsa fel az alpolgármestert, hogy három napon belül tegyen feljelentést ebben az ügyben, amit el is fogadtak. Amennyiben ez nem történik meg, úgy a február 24-i testületi ülésen újra napirendre tűzik az ügyet, azzal a különbséggel, hogy akkor a testület tegye meg a feljelentést, mert ebben az ügyben a város érdekei is sérültek.

Úgy tudjuk, hogy polgármester, aki nem szavaztatta meg Abonyi felmentéséről a képviselőket, bejelentette, hogy az alpolgármester hatásköreiből visszavonta az oktatásra és ifjúságvédelemre vonatkozó felhatalmazást, mert az eddigi felállásban egyszerre volt a gimnázium igazgatójának beosztottja és felettese.