Interneten a szigorúan titkos tisztek névsora

2011.03.01. 13:46

547 szigorúan titkos állományú (szt) tiszt, köztük Boros Imre és Medgyessy Péter személyi adatlapját tette fel a szigoruantitkos.hu-ra a hódmezővásárhelyi Emlékpont. Az adatlapokon a név mellett szerepel a születési hely, időpont, a végzettség, a fedőmunkahely, a korabeli lakcím, valamint egy rövid életút.

Fotó: Barakonyi Szabolcs
Fotó: Barakonyi Szabolcs

Az szt-tisztek ­­– az ügynökök jó részével ellentétben – munkájukat önként és ideológiailag megalapozottan végezték, mondta el Ungváry Krisztián történész (az 1956-os Intézet megbízásából végezte a munkát), aki Boér Zoltánnal és Fráter Olivérrel végezte a kutatást az Emlékpont megbízásából.

Rendfokozatuk volt, anyagi juttatást kaptak munkájukért. Az szt-tisztek csoportja két részből állt: voltak a BM-től leszereltek, akiket a civil életben helyeztek el, valamint azok, akik állásban voltak, a BM-hez semmi közük nem volt, de munkakörük miatt érdemes volt beszervezni őket. Munkájuk legalább olyan fontos volt, mint az ügynököké, de róluk eddig kevesebb szó esett.

Nem akarunk pálcát törni senki felett, de nem akarunk mentegetni sem – mondta Lázár János, az Emlékpontot fenntartó Hódmezővásárhely polgármestere, a Fidesz frakcióvezetője, aki szerint fontos, hogy az adattárban szereplők tevékenységéhez nem fűztek kommentárt, így mindenki szabadon levonhatja a tanulságokat.

01

Az Emlékpontot vezető Blazovich Péter szerint morálisan nem róható fel, hogy a diktatúra szt-tisztjeinek névsorát nyilvánosságra hozták, és – négy ügyvéddel konzultáltak – reményeik szerint jogilag sem.

Hogy mennyien élnek az 547 megnevezettből, arról nem lehet tudni, de jócskán vannak köztük a 30-as, 40-es, 50-es években születettek is.

Az adatbázist egy Császár Béla nevű szt-tiszt adatlapján keresztül mutatták be, aki 1949-ben az ÁVH szakiskoláját végezte el, és 1968 és 1980 között a Híradástechnikai Vállalatban volt a fedőmunkahelye. 1992-es halálakor, két évvel a rendszerváltás után egy BM-es alezredes javasolja, hogy a szerv halottjává nyilvánítsák életútja és jól végzett szakmai munkája miatt. A levelet Császár Jánosnénak címezte, aki 1990 előtt és után is évtizedeken át vezette a BM személyzeti osztályát, és aki 2006-ig végezte a Belügyminisztériumban az szt-tisztek személyzeti anyagának selejtezését.

05

Emiatt viszonylag keveset tudunk arról, milyen jelentéseket írtak ezek az emberek, de mint Ungváry fogalmazott, itt a remek alkalom arra, hogy azok, akik az adatbázisban szerepelnek, és még köztünk vannak, elmondják, mit csináltak. „A magyar társadalom – mondta Ungváry – nem bosszúálló, hanem megbocsátó.”

Akar róla beszélni?

Szigorúan titkos tiszt volt? vagy ismer olyat? Akar róla beszélni? Írja meg!

Az adatbázisban szerepel Boros Imre, az első Orbán-kormány PHARE-minisztere és Medgyessy Péter egykori miniszterelnök is.

Boros korábban tagadta, hogy szt-tiszt lett volna, a most közzétett dokumentumok szerint viszont "1989 februárjában nevezték ki főoperatív tisztnek a III/II-8 osztályra (elhárítás az idegenforgalom területén), 12 400 Ft fizetést, valamint 800 Ft. SZT-pótdíjat és 3 300 forint nyelvpótlékot kapott. 1990. március 31-én kérésére nyugállományba helyezték."

Boros Imrének az Indexen tavaly áprilisban, egy másik cikkre megjelent helyreigazítása szerint "a valóság ezzel szemben az, hogy Dr. Boros Imre nem készített jelentéseket a III/2-es ügyosztálynak, mivel megbizonyosodtunk róla, hogy a kinevezési parancs és az összes eddig nyilvánosságra került dokumentum hamisítvány. Dr. Boros Imre nem részesült nyugdíjban szolgálatai befejeztével, valamint az érintett több ízben is cáfolta a hivatkozott dokumentumok valódiságát."

Medgyessy Péter az adatbázis szerint 1978. március 1-től 1982. december 31-ig szerepelt az szt-tiszti állományban, és nagyon meg voltak vele elégedve: "Jelentős segítséget nyújtott az IMF és Világbank delegáció tárgyalásai során titkos úton megszerzett dokumentumok pénzügyi és egyben állambiztonsági szakvéleményezésében, értéklésében. [...] szóban és írásban egyaránt úgy nyilatkozott, hogy megfelelő kapcsolati rendszer kialakítésa esetén továbbra is szívesen vállalja a hivatásos tiszti szolgálatot." A későbbi miniszterelnök beosztási illetménye 7000 forint volt.