Hiába könyörögtem, hogy ne küldjenek vissza

A nyugat-ukrajnai határvidéken uralkodó állapotokat leíró HRW-jelentés megdöbbentő tanúvallomásokat tartalmaz. A tekintélyes New York-i emberi jogi szervezet munkatársai 161 menekülttel, migránssal és menedékkérővel készítettek interjút Ukrajnában, Magyarországon és Szlovákiában. (A jelentést és a magyar nyelvű összefoglalót itt találják.)

Brutális verések

Az interjúalanyok többsége azt állította, hogy miután visszaküldték őket Szlovákiából vagy Magyarországról, ukrán határőrök és civil ruhás nyomozók bántalmazták és megalázták őket. A beszámolók szerint az őrizetesekből leginkább embercsempészeik kilétét próbálták – olykor kínvallatással – kiverni.

"A bánásmód brutális volt, ütöttek-vertek és szidalmaztak. Aztán elektrosokkoltak is, a fülemen át.  Olyan volt, mintha meg akarna állni a szívem. Mindent bevallottam, hogy embercsempészek segítettek átjutni a határon, de így sem akarták abbahagyni a kínzást." Az iraki férfit Szlovákiából küldték vissza Ukrajnába 2010 áprilisában.

Az Európai Unió és Ukrajna között 2010. január 1. óta van hatályban a visszafogadási egyezmény. Magyarország és Szlovákia szempontjából ez azt jelenti, hogy meghatározott feltételek teljesülése esetén Ukrajna köteles visszafogadni az eredetileg onnan érkező, harmadik (nem uniós) országbeli illegális határátlépőket. A megállapodás kölcsönös, de kelet felé természetesen nem tartanak tömegek.

A visszafogadási egyezmény a menekültekkel foglalkozó jogvédő szervezetek szerint arra szolgál, hogy megkönnyítse a migránsok (hazájukon kívül letelepedni szándékozók) és a menedékkérők eltávolítását az Unióból. A visszafogadó országokat, köztük Ukrajnát az EU többnyire vízumengedményekkel vette rá az egyezmény aláírására.

A visszafogadás korlátai

A visszaküldési procedúra azonban nem sértheti a menedékhez való jogot, azaz ha a harmadik országból érkező menedékkérő kéri, annak érdemi kivizsgálását, hogy jogosult-e valamilyen védelemre. Akinek megalapozott oka van félni attól, hogy hazájában (származása, véleménye, vallása, nemzetisége, szexuális orientációja vagy egyéb okok miatt) üldözés érné, menedékre jogosult. Olyan helyre se lehet senkit küldeni, ahol kínzás, embertelen bánásmód vagy halálbüntetés fenyegeti.

Ez utóbbi (a szakirodalomban "non-refoulement" néven ismert) szabályt Magyarország Görögország tekintetében is folyamatosan megszegi, most pedig – a HRW-jelentés alapján – Ukrajnával kapcsolatban merültek fel komoly aggályok. Hiába költött az Unió eurótízmilliókat az ukrajnai menekültügyi létesítmények korszerűsítésére és a migránsok helyzetének javítására, a rendszer lényegében összeomlott (tavaly augusztus előtt egy évig egyik ukrán hivatalnak sem volt felhatalmazása elbírálni a menedékkérelmeket). Az ország nem képes biztosítani az oda érkező menekültek hatékony védelmét, a rendészeti szervek pedig kínozzák, bántalmazzák és megalázzák az EU-ból visszaküldött migránsokat.

Magyarország a non-refoulement miatt elvileg senkit nem toloncolhatna ki Ukrajnába. Ezt a hazánk által ratifikált Genfi Konvenció, a kínzás és az embertelen vagy megalázó büntetések és bánásmód megelőzéséről szóló európai egyezmény, az Európai Alapjogi Charta és az Európai Emberi Jogi Egyezmény is kiköti.

Nem ütünk, csak átverünk

A 124 oldalas, decemberi keltezésű, nemrég kiadott jelentés a magyar idegenrendészeti és menekültügyi hatóságok munkájáról is lesújtó képet fest. Egy tavaly februárban elfogott, 24 éves szomáli menekült súlyos jogsértésekről számolt be a HRW munkatársainak Ungváron.

"Mondtam (a magyar rendőröknek), hogy Oroszországból jöttem, szomáli vagyok, és menedéket kérek. Mivel azt válaszolták, hogy befogadnak és egy központba visznek, ha aláírom a papírt, aláírtam. Kedvesek voltak. Meztelenre vetkőztettek, átvizsgáltak, leltárt vettek fel a holminkról. Tolmács nem volt. Délután háromkor fogtak el, éjfélkor már ki is toloncoltak. Kenyeret adtak és vizet, majd szóltak hogy indulás, megyünk a közeli táborba. Megfogtam a táskám. Amikor becsuktam az ajtót, közölték: kitoloncoljuk Ukrajnába, három évig nem jöhet vissza. Sírni kezdtem, ahogy mindenki más, és könyörögtem, hogy ne küldjenek vissza."

A jelentés szerint 14 olyan emberrel készült interjú, akit Magyarországról toloncoltak ki. Egy kivételével egyikük sem állította, hogy a magyar rendőrök vagy a határőrök megverték. Ám azt szinte mind megerősítették, hogy a menedékkérelmüket semmibe vették, presszionálták vagy becsapták őket, hogy olyan papírt írjanak alá, amit nem értenek, majd miután belengették a csalit, hogy befogadóközpontba kerülnek, villámgyorsan Ukrajnába toloncolták őket.

Csakhogy a menedékkérők állításait muszáj lett volna alaposan kivizsgálni, hiszen például a polgárháború sújtotta Szomáliából érkezők könnyen lehetnek a Genfi Konvenció által is elismert menekültek, akikre hazájukban politikai vagy etnikai okok miatt üldöztetés várna.

Áram a fülbe a bébilágerben

Simone Troler, a jelentés szerzője az Indexnek megerősítette, igyekeztek nagyon alaposan leellenőrizni a tanúvallomásokat. A beszámolók a fontos pontokban megegyeztek vagy hasonlítottak, ezért hitelesnek fogadták el azokat. A jelentést a Magyar Helsinki Bizottság irodájában a sajtónak ismertető Benjamin Ward, a HRW európai és közép-ázsiai divízióigazgatója külön kitért a fülcimpás elektrosokk kérdésére, ilyesmiről ugyanis még a szervezet sokat látott emberei sem hallottak korábban.

Mivel egymással soha nem érintkező migránsok adtak nagyon hasonló leírást a történtekről, a civil szervezet munkatársai kénytelenek voltak elhinni, hogy a kínzás tényleg rendszeres, és az elmondottak szerint történik. Többen arról számoltak be, hogy az elektrosokkolás Munkácson, egy "bébiláger" nevű helyen (ahol gyerekeket is őriztek) volt jellemző, és civil ruhások hajtották végre, akiknek az egyenruhás határőrök átadták az őrizeteseket.

"Székhez bilincseltek, elektródákat tettek a fülemre, és amikor kérdeztek valamit, áramot vezettek bele. Ki volt az embercsempészed, kérdezték, és fotókat mutogattak a számítógépen" – számolt be munkácsi tapasztalatairól egy 2009 őszén Magyarországról kitoloncolt afgán férfi.

Egy szintén Magyarországról, de 2010 áprilisában kitessékelt afgán hasonlóan emlékszik. "Ketten vallattak. Az egyik kérdezett, a másik ütött. Egy dobozszerű tárgy volt náluk, a konnektorba dugva, fémcsipeszekkel, amiket a fülcimpáimra meg a vádlijaimra csíptettek. Az áram erős volt, faltól falig ugráltam, amikor ráadták. Kétszer ráztak meg, az embercsempészekről kérdeztek."

A mentalitás nem európai

Ward az Indexnek kifejtette, hogy az olyan uniós peremországokban, mint Görögország, Magyarország vagy Szlovákia, bár a menekültügy jogi szabályozás megfelel az európai normáknak, az intézményi kultúra, az érintett hivatalokban, szervezetekben dolgozók mentalitása gyakran nem. Az informális elvárás velük szemben ráadásul az, hogy a migránsok végeredményben minél kisebb adminisztratív, illetve anyagi terhet rójanak a hivatalokra és az országra.

A HRW által megszólaltatott idegenrendészeti tisztviselő, Kerezsiné Petis Olga cáfolta a jelentés Magyarországot leginkább bíráló megállapításait. Szerinte ha valaki menedékjogot kér, ki kell vizsgálni az ügyét, akkor is, ha bizonyíték van rá, hogy Ukrajnából érkezett.