Kövér: Az LMP magatartása csalódás

Kövér Lászlónak nem az alkotmányozás gyorsaságával, inkább annak lassúságával van baja. Az Országgyűlés elnöke a Heti Válasznak adott interjújában arról is beszél, nem támogatja az alaptörvény népszavazásra bocsátását és a gyermekek után járó plusz szavazati jog bevezetését.

Arra a felvetésre, hogy Semjén Zsolt KDNP-elnök szerint éles vitájuk volt az alkotmányozásról a siófoki frakciószövetségi ülésen, Kövér László azt válaszolta: "a miniszterelnök-helyettes úr helyében nem színezném a történteket, hogy a KDNP erősebbnek tűnjön". Mint mondta, a maga részéről a vitát részben félreértésekre, részben "a kispárti létből fakadó túlérzékenységre" vezeti vissza. Kövér László közölte: nem tart szakadástól a pártszövetségben.

Jelezte, neki nem az alkotmányozás gyorsaságával, hanem inkább annak lassúságával van baja. Utalt arra, hogy a parlament már 1994 és 1998 között is nekiveselkedett a feladatnak, és Magyarországnak már húsz éve ideiglenes alkotmánya van.

A szocialistáktól nem várt többet

A fideszes politikus felháborítónak tartja, hogy az MSZP és az LMP már most elfogadhatatlannak minősíti azt az alkotmányszöveget, amelyet még nem ismer. Szerinte az ellenzéki pártok azért ellenérdekeltek egy új alaptörvény megszületésében, mert az a Fidesz sikere lenne. "Az MSZP-től nem vártam többet, de az LMP magatartása csalódás" - fogalmazott Kövér László.

A kormánypárti politikus nem támogatja az alkotmány népszavazásra bocsátását és a gyermekek után járó plusz szavazati jog rögzítését, amelyet egyfajta fordított cenzusnak tart.

Nem szeretnék annak a kísértésnek engedni, hogy házelnökként belecsússzak a tanár bácsi vagy a cenzor szerepébe, mondta annak kapcsán, miért nem utasította rendre Vona Gábort, amikor a Jobbik frakcióvezetője a cigányság népszaporulatának kezeléséről beszélt a közelmúltban. Kövér László jelzi, biztos volt benne, hogy Vona Gábor megkapja a megfelelő választ, ami a miniszterelnök részéről el is hangzott.

Szerencsétlen fejlemény

Hozzátette, hogy bár a Jobbikot "szerencsétlen fejleménynek" tartja a magyar demokrácia szempontjából, felvetődik a kérdés: nem a politikai elit egyik felének képmutatása, illetve másik felének túlzott óvatoskodása hízlalta-e ekkorára ezt a pártot. Mint fogalmazott, ódzkodna attól, hogy felkínálják a Jobbiknak a házelnökkel folyamatosan vívott csetepaté, a mártírkodás lehetőségét akár kijelentések, akár a gárdamellény viselése kapcsán, amely szavai szerint bizonytalan jogi megítélés alá esik.

A Fideszen belüli konfliktusokat természetes jelenségnek tartja a miniszterektől és a képviselőktől egyaránt több megértést kérő Kövér László.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59